Törökország, Dél-Korea és Argentína lesznek a csoportellenfeleink az U19-es vb-n
14
Mar
2023
Törökország, Dél-Korea és Argentína lesznek a csoportellenfeleink az U19-es vb-n
2023. március 14.  |  16:04
Kedden délután kisorsolták a június 24. és július 2. között megrendezésre kerülő U19-es férfi kosárlabda világbajnokság csoportjait. Magyarország Törökországgal, Dél-Koreával és Argentínával az D-jelű négyesbe kapott besorolást - írja a debrecenisportcentrum.hu.
 
A Debreceni Református Kollégium Dísztermében tartott rendezvényt világszerte nagy érdeklődés övezte, hiszen a közel negyven perces ünnepélyes eseményt követően kialakult a 16 csapatos torna csoportbeosztása. A sorsolást megelőzően Debrecen alpolgármestere, Széles Diána lépett a pódiumra, aki kiemelte, hogy a városban nagy hagyományai vannak a világversenyeknek, a 21. században ez lesz a 43. világverseny. – Debrecenben a foci után a legtöbb gyerek a kosárlabdát űzi, ezért külön öröm számomra, hogy ilyen komoly hagyományai vannak az Európa- és világbajnokságok rendezésének a városban. Egykori kosárlabdázóként és a sportág nagy szurkolójaként nagyon várom már az U19-es fiú világbajnokságot is, nagyon kíváncsi vagyok a közeljövő nagy sztárjaira. - vélekedett a nyári rendezvényről a városvezető.
 
Második felszólalóként a Magyar Kosárlabda Szövetség főtitkárát, Bodnár Pétert szólították a színpadra, aki hangsúlyozta, hogy mekkora megtiszteltetés a hazai kosárlabdázás számára, hogy 2020-ban három utánpótlás torna megrendezését is bejelenthették, mely mindezidáig egyedülálló a sportág történetében. - Az elmúlt két esztendőben rengeteg kihívással kellett megküzdenünk, melyeket azt gondolom, hogy sikerrel sikerült leküzdenünk, sőt erősebbé is tettek bennünket. Az U19-es és U17-es női világbajnokságon elért 3. és 6. helyezés jó hírét vitte a magyar kosárlabdának az elmúlt években, de rendezőként is nagyszerűen sikerült helyt állnunk. - mondta a sportvezető, majd hozzátette, hogy bízik abban, hogy az idei torna után is mindenki a legendás magyar vendégszeretetre fog majd emlékezni.
 
Utolsóként a FIBA képviseletében Markus Studer szólalt fel, aki szintén kiemelte a Magyar Kosárlabda Szövetséggel, Debrecen városával, valamint a helyi szervezőbizottsággal való szoros együttműködést. - Sorozatban ez lesz a harmadik nagypályás kosárlabda utánpótlásverseny a városban, melyre korábban még sehol sem volt példa. A 3x3-as szakágban már lassan évtizedes múltja van a világversenyeknek, de az elmúlt két év világbajnokságai is nagyszerűen sikerültek. Az U19-es világbajnokságra mindig óriási figyelem hárul, hiszen néhány év múlva ezeket a tehetségeket a világ legerősebb bajnokságaiban láthatjuk majd. - mondta a nyári viadal kapcsán a sportvezető.
 
Az elhangzott beszédek után elérkeztünk az esemény legfontosabb pontjához, a sorsoláshoz. A csapatokat előzetesen négy kalapba sorolták, Magyarország rendezőként az Egyesült Államokkal, Brazíliával és Spanyolországgal egyetemben az első kalapba került. Az első ellenfél a kizárólag európai csapatokat tartalmazó üveggömbből került ki, az egyaránt kosárlabda nagyhatalomnak számító Szerbia, Szlovénia, Franciaország és Törökország közül utóbbi húzta ki Dino Radja a mieink mellé. A másik két ellenfelet az egykori kiváló center, Gulyás Róbert sorsolta ki, a harmadik kalapból Dél-Korea, míg az utolsó négy csapat közül Argentína került a D-jelű kvartettbe.
 
A-csoport: Kanada, Franciaország, Kína, Spanyolország
B-csoport: Libanon, USA, Madagaszkár, Szlovénia
C-csoport: Szerbia, Japán, Brazília, Egyiptom
D-csoport: Argentína, Dél-Korea, MAGYARORSZÁG, Törökország
 
Az U19-es válogatott szövetségi edzője, Váradi Kornél a helyszínen tekintette meg a sorsolást, s néhány perccel a beosztást követően a véleményét is kifejtette a közepes erősségűnek mondható csoporttal kapcsolatban. - Ha valaki egy vb sorsoláson szerepel, ott már előzetesen tudja, hogy könnyű ellenfelet biztosan nem fog kapni. Itt minden válogatott a kontinense legjobb csapatai közé tartozik, hatalmas megtiszteltetés mind a válogatottnak, mind a szövetségnek, hogy a világ elitjével mérhetjük össze az erőnket. Az látszik, hogy az A-csoport brutálisan erős, de a többi csoportban is vannak nagyon erős nemzetek, én előzetesen bármilyen csoporttal elégedett lettem volna, bízom benne, hogy jó mérkőzéseket fogunk játszani. Az elmúlt másfél évben azért dolgoztunk, hogy egy versenyképes társaságot sikerüljön kialakítanunk, szeretnénk méltóképpen képviselni Magyarországot a tornán. - zárta szavait a szakember.
 
 
 
Forrás - debrecenisportcentrum.hu

Vármegyei szövetségek