Születtek kisebb meglepetések a férfi másodosztály piros csoportjában. A Salgótarján 54 ponton tartva a Vasast aratott értékes győzelmet, a Cegléd pedig remekül kezdve és 99 pontig jutva a BKG otthonában tudott nyerni. A két pécsi élcsapat biztosan győzött, a DEAC fiataljai pedig "repülőrajtot" véve diadalmaskodtak Nagykőrösön. A zöld csoportban az éllovas Budafoknak akadtak "meleg" pillanatai a hajrában Dunaharasztiban, de nyert. A Tiszaújváros a Bonyhádot, a DKKA a NYÍKSE együttesét verte simán, a Győr pedig, bár "beragadt" a rajtnál, végül 14 ponttal verte a Hódmezővásárhelyt.
Piros csoport
Salgótarjáni KSE - Vasas Akadémia 65-54
Ellentétes félidőket hozó küzdelmes találkozón a szünetben 5 ponttal még a jelentős részben Moravcsik Á. (13/3 p., 7 lep., 4 gp.), Medve M. (12/9 p., 7 lep.) és Andrássy G. (10 p., 5 lep., 3 ea.) eredményességére építő Vasas állt jobban. Térfélcsere után azonban Molnár M. (15 p., 7 lep., 4 ea., 3 gp.), Hargitai K. (11/6 p., 3 lep.) és Takács A. (10 p., 13 lep.) kosaraira, valamint D. Herendic (9 p., 8-8 lep. és gp., 5 ea.) mezőnymunkájára alapozva átvette az irányítást a Salgótarján, sőt még a negyed végén a vezetést is, s végül 11 ponttal győzött.
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_1098
Veszprémi KK - Jászberényi KSE 72-75
Bár csupán egyetlen negyedet nyert meg, a 22-7-tel "behúzott" harmadik etapnak, valamint nagyrészt Madár A. (24/18 p., 4 lep., 3 ea.), Kis R. (14/6 p., 3-3 lep., szl. és ea.), Szabó P. (12/3 p., 3 gp.) és E. Udumezue (10/3 p., 14 lep., 3-3 szl., ea. és bl.) kosarainak köszönhetően a Veszprém alaposan megnehezítette a félidőben még 13 pontos előnyben lévő Jászberény dolgát. A vendégek végül T. Ivosev (14/3 p., 8 lep., 4 gp.), Rosic U. (12/6 p., 3-3 lep. és szl., 5 gp.), Homoki D. (12 p., 8 lep., 3 ea.) és Kucsora Cs. (10/9 p., 4 lep., 3 gp.) vezérletével, ha a vártnál jóval nehezebben is, de végül "legyűrték" a sereghajtó veszprémieket.
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_1100
NKA Pécs - Óbudai Kaszások 123-83
A papírformának megfelelően a listavezető NKA Kerpel-Fronius G. (24/6 p., 4-4 lep. és gp., 3-3 szl. és ea.), Scherer B. (22/15 p., 8 lep.), Kazy B. (14/9 p., 3 szl.), Benke K. (14/6 p., 4-4 lep. és gp.) és N. Djordjevics (11/3 p., 9 lep.) vezérletével minden negyedet megnyerve simán verte a S. Rosemond (16/12 p., 3-3 szl. és ea.), Farkas S. (15/9 p.), Armaghani Á. (15/3 p., 8 lep.) és Boros M. (11/3 p., 3 ea., 6 gp.) pontjaiban bízó óbudaiakat.
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_1097
BKG Príma Akadémia - CKE 90-99
A remek kezdésének, a 33-17-re megnyert első negyednek, valamint Csaba Gy. (34/12 p., 4 lep., 3 ea., 5 gp.), Kovács B. (22 p - 11/11 du. -, 9 lep., 3-3 szl. és gp., 2-2 bl. és ea.) és Tóth Z. (14/9 p., 4-4 ea. és gp.) ponterős játékának köszönhetően tudott nyerni a Cegléd a Nagy Bo. (44/15 p., 5 lep., 6-6 gp. és ea.), F. Lilaj (18 p., 11 lep.) és Plézer G. (14/6 p. - 18 mk. -, 5 lep., 3 szl.) vezérletével szívósan küzdő, a hajrában még 6 pontra felzárkózó BKG otthonában.
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_1101
Phoenix-MT Fót - PVSK-Veolia 71-94
A szoros első félidőt követően a 24-7-re megnyert harmadik szakaszra, valamint nagyrészt C. Harler (24/12 p., 4 lep., 3 gp.), Antóni Cs. (17/9 p., 4 lep.) és Horti B. (12 p. - 14 mk. -, 5 lep.) eredményességére építve győzött biztosan a PVSK a Csapai P. (16/6 p., 4 lep.)-J. Kinney (14/3 p. - 15 mk. -, 5 lep., 4 gp.)-Füzi R. (12/6 p., 7 lep., 4 ea.)-Katona B. (10/3 p., 8 lep., 4-4 gp. és ea.) kvartett vezette Megyeri Tigrisek otthonában. A pécsi csapatjáték hatékonyságára jellemző, hogy a vendégek csaknem kétszer annyi gólpasszt (28) osztottak szét egymás között, mint a hazaiak (15).
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_1103
Nagykőrösi Sólymok KE - DEAC U23 68-78
Kiváló kezdésükre, a 29-12-re megnyert első negyedre, valamint jórészt Kovács Á. (21/3 p., 4 lep.), Neuwirth B. (19/12 p., 7 lep., 4 gp.) és Kenéz Cs. (13 p., 9 lep., 5 gp.) kosaraira alapozva tudtak nyerni a DEAC fiataljai a Kovács S. (18/9 p., 6 lep., 3 szl., 5 ea.), Lakosa Á. (15/6 p., 4-4 lep. és ea.), Kocsis A. (13/3 p., 6 lep.) és Váits O. (10 p., 3 ea.) jóvoltából a negyedik negyed elején 3 pontra felzárkózó Nagykőrös otthonában.
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_1102
Zöld csoport
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK - Atomerőmű KSE Bonyhád 102-65
A meglehetősen egyoldalú első félidő végére szerzett kerek 30 pontos előnyére, egységes csapatjátékára, azon belül pedig elsősorban Kiss K. (17/9 p., 9 lep., 3-3 ea. és gp.), Bán T. (17/6 p., 3 gp.), Habel A. (13 p., 11 lep.), J. Santiago (12 p., 3 lep., 6 gp.) és Lakatos P. (10 p., 3 lep., 4-4 szl. és gp.) eredményességére építve győzte le simán a Phoenix a jórészt Heimann G. (15/6 p., 3-3 lep. és szl.), Kékesi K. (14/3 p., 3 szl.) és Tömösváry M. (13 p., 7 lep., 3 ea.) pontjaiban bízó bonyhádiakat.
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2b_1010
Dávid Kornél KA - NyÍKSE-Szegfű Bútor 86-53
A hazaiak egy 10-0-lal kezdve valósággal állva hagyták a mérkőzést elég tompán indító nyírségieket. A folytatásban is fölényben játszott, és szünetre 20 pont fölötti előnyt szerzett a DKKA. A harmadik negyed végén már kerek 30 pont volt a Bata O. (22/15 p., 3 gp.), Somogyfoki Sz. (16 p., 4 ea.), Büki B. (12/9 p., 4 lep.), Simon B. (11/3 p., 6 lep., 5 gp.) és Szalczgruber Á. (10/3 p., 4 ea.) kosaraira alapozó hazai gárda előnye, amely biztosan verte az elsősorban Asztalos I. (21 p., 8 lep., 3 ea.) és Vida Z. (10/3 p. - 12 mk. -, 5 lep.) találataira támaszkodó NyÍKSE csapatát.
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2b_1009
Agrofeed UNI Győr - Bodrogi BAU Vásárhelyi Kosársuli 79-65
7-0-s "repülőrajtot" vett a vendég alföldi alakulat kisalföldi riválisa otthonában, s az első negyedet 10 ponttal "el is vitte". A negyed végi kis szünet nagy fordulatot hozott a játék menetében, a hazaiak magukhoz ragadták a játék irányítását, átvették a vezetést, és félidőben 7 ponttal vezettek. A kiegyenlített játékot hozó harmadik negyed után a záró etapban megint a Győr akarata érvényesült, amely Hágen T. (17 p., 7 lep., 3 ea.), Kámán B. (14/3 p., 6 lep., 4 ea.), Sonyák B. (13/6 p., 6 lep.), Gosztola G. (13/3 p., 5 lep.) és Nagy T. (11/9 p., 3 gp.) vezérletével végül 14 ponttal legyőzte a Kelemen B. (19/6 p., 10 lep.)-Borbáth B. (13 p., 5 gp.) kettős vezette vásárhelyieket.
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2b_1008
Dunaharaszti MTK - Budafok 83-88
Szünetben a 28-19-re megnyert második negyedre, valamint K Swanson (23 p., 10 lep., 3 ea.), Siklós O. (13/6 p. - 14 mk. -, 4 lep., 3 ea., 10 gp.), Piukovics B. (13/6 p., 3 lep.) és a hibátlanul dobó Rozs M. (12/6 p. - 3/3 du., 2/2 tr.) kosaraira alapozva 10 pont fölötti előnyt szerzett a listavezető vendég Budafok. Térfélcsere után alaposan feljavult a Boinitzer D. (27/6 p., 10 lep.)-Mészáros B. (12/6 p. - 14 mk. -, 3 lep.)-Joó T. (11 p., 3 ea.)-Burai R. (10/6 p. - 16 mk. -, 6 lep., 3 ea., 9 gp.) kvartett vezette Dunaharaszti. A hazai gárda a hajrában 2 pontra felzárkózott, és bár fordítani nem tudott, alaposan megnehezítette az éllovas dolgát.
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2b_1011