Női Euroliga: Kiváló negyedik negyeddel győzte le a Sopron a Gironát
25
Jan
2023
Női Euroliga: Kiváló negyedik negyeddel győzte le a Sopron a Gironát
2023. január 25.  |  21:00

A női Euroliga 11. fordulójában a Sopron Basket a negyedik negyed 16-0-s futásával 62-60-ra legyőzte a Spar Gironát. Őrzi vezető helyét a soproni gárda a B-csoportban.

Ezi Magbegor duplája vezette fel a csoportrangadót. Közel három percet kellett várni az első spanyol találatra, ami Marianna Tolo nevéhez fűződött. Erre Jelena Brooks felelt. Felpörgött a mérkőzés. Előbb a vendégek, majd Brooks révén a mieink értékesítettek triplát. Amikor Alice Kunek hármasa célt ért, 10-7-re ment a Sopron. Ekkor még közel hat perc volt az első szakaszból és a folytatás a vendégeknek sikerült jobban. A szezont még soproni színekben kezdő Brittney Sykes lépett elő vezérré, egymaga 6 pontot szerzett, amivel csapatát 17-12-es előnyhöz jutatta. Az első szakaszt Shay Murphy sportszerűtlen faultja zárta. Jelena Brooks ugyan a két büntetőjét kihagyta, de Dragana Stankovic találatával így is tudott faragni a hátrányán a Sopron. 10 perc után 17-12 állt az eredményjelzőn. A második szakasz elején sem változott a játék képe. Elképesztően fizikális csata bontakozott ki, egyik csapat sem maradt adósa a másiknak. Eközben Marianna Tolo és Fegyverneky Zsófia kosárváltása 19-16-ra alakította az eredményt.

A második szakasz közepén 2-4 pont környékén látszott állandósulni a spanyol előny. Shay Murphy duplájával 25-19-nél volt egy kisebb megugrása a Gironának. Ezt követően viszont 25-23-nál a Sopronnak adódott több lehetősége, hogy egyenlítsen vagy akár a vezetést is megszerezze. Ezzel nem sikerült élni. Brittney Sykes büntetőjével és Faustine Parra két triplájával a Girona növelte az előnyét. A félidőben 33-25-re mentek a vendégek. A Sopron 27-ből 10-et, a Girona 28-ból 13-at dobott be mezőnyből. A mieinknél a 7 pontos Jelena Brooks, a vendégeknél a 16 egységnél járó Brittney Sykes volt a legeredményesebb. A Girona 18-14-re vezetett a lepattanókban, de elsősorban nem ez, hanem a 9 eladott labda miatt lehetett hiányérzet. A harmadik negyedet egy 2+1-es megoldással indította a Girona, ami összességében már 12-2-es futás volt a részükről. Czukor Dalma négy pontjával szépített a Sopron, majd Jelena Brooks hozta közelebb a társait. 36-34-nél újra karnyújtásnyi közelségben volt a spanyol rivális.

Végül a harmadik szakasz közepén 38-38-nél érte utol ellenfelét a Sopron. Erre azonban két gyors triplával feleltek a vendégek és így Gáspár Dávidnak időt is kellett kérnie. 44-38-nál hosszú időre befagyott az eredményjelző. Ezi Magbegor és Brittney Sykes kosárváltása szakította meg a kosárcsendet. Ismét a Girona tudott váltani és 50-40-re elléptek. Böröndy Vivi higgadt büntetői és Yvonne Turner duplájával hozta közelebb a Sopront. Végül 52-44-ről vágtak neki a záró szakasznak a felek.

A bajnok szívét soha nem szabad lebecsülni és ezt a Sopron ismét bizonyította. Egy büntetővel még 53-44-re alakította az eredményt a Girona. Erre viszont 16-0-s futás érkezett válaszul. Ezi Magbegor, Jelena Brooks, Alice Kunek, Fegyverneky Zsófia és Böröndy Vivi voltak a pontszerzők. Böröndy triplájával 55-53-nál vette át a vezetést a Sopron. Egy emberként ugrott talpra a publikum. Végül 60-53-ig tartott a soproni futás. Shay Murphy triplájával kapaszkodott a Girona. Maradtak ki büntetők a vendégeknél, de így is teremtettek maguknak esélyt. Az utolsó percben 62-58-nál Yvonne Turner támadólepattanója után eldőlni látszott a csata. Jött azonban még egy támadása a Gironának. Nem ismételte magát a történelem. Brittney Sykes triplakísérletébe faultoltak bele 3 másodperccel a vége előtt a mieink. A dobás lejött, a három büntetőből kettőt értékesített az amerikai játékos, így 62-60-ra nyert a Sopron.

 

Sopron Basket - Spar Girona 62-60 (14-17, 11-16, 19-19, 18-8)

Euroliga, 11. forduló
Sopron, Novomatic Aréna

Sopron Basket: Kunek 7/3, Magbegor 9, Brooks 18/3, Turner 5, Böröndy 5/3. Csere: Fegyverneky 8, Varga 2, Stankovic 4, Czukor 4.

Spar Girona: Drammeh, Araujo 7/3, Glores 3/3, Tolo 10, Skyes 21. Csere: Murphy 8/6, Parra 6/6, Etxarri 2, Labuckiene 3.

 

Az Euroliga 11. fordulójában az Atomerőmű KSC Szekszárd 87-68-ra alulmaradt az Olympiacos otthonában.

A mezőny egyetlen nyeretlen együtteséhez látogatott a Szekszárd. A magyar csapat Victoria Vivians nélkül állt fel, de már ott volt a keretben és pályára is lépett Nikola Dudasova. Cyesha Goree duplája vezette fel a találkozót, melyre Megan Gustafson felelt. Ezt követően Ruthy Hebard villant meg és az első percekben felváltva estek a találatok. Egyik gárda sem tudott 2-3 pontnál jobban ellépni. Végül a görögök tudtak váltani és 8-6-os szekszárdi vezetés után 17-8-ra fordítottak egy 11-0-s futással. A szekszárdi kosárcsendet Cyesha Goree duplája törte meg, majd a Csata ellen is remeklő Ruthy Hebard adott ízelítőt a tudásából. A KSC így 19-14-re szépített. A mienknél a 6 pontos Ruthy Hebard volt a legeredményesebb, míg a görögöknél a 10 egységnél járó Megan Gustafson. A második negyedet Studer Ági duplája vezette fel, de erre Gustafson azonnal felelt. Amikor pedig Angeliki Nikolopoulou triplája célt ért, nem telt el két perc és 26-16-nál 10 egység választotta el a feleket.

Miklós Melinda duplájával igyekezett új lendületet fogni a Szekszárd, de ez nem volt könnyű feladat. Sokat állt a játék a második negyedben faultok, videózások miatt. A görögök jöttek ki jobban az adok-kapokból. 39-22-nél és 41-24-nél már 17 ponttal mentek. Studer Ági és Sara Krnjic hozta közelebb a KSC-t a félidő hajrájában. Nikola Dudasova pedig triplát értékesített, amivel 42-31-re sikerült felzárkózni a nagyszünetre. A Szekszárd 32-ből 14-et, az Olympiacos 31-ből 16-ot dobott be mezőnyből. A görögök 20-13-ra vezettek a lepattanókban. A félidő az időmérő szerkezet meghibásodása miatt igencsak hosszúra nyúlt. A kényszerszünet után Sydney Wallace szerezte az első találatot, ami egy 9-0-s szekszárdi futást jelentett már. Ennél közelebb viszont nem kerültek a mieink. Megérezték az esélyt a görögök és el kell ismerni, hogy többen elő tudtak lépni a csapatukból. Megan Gustafson a félidőig 21 pontig jutott, a harmadik negyedben viszont mindössze 6 pontot szerzett. A többi 19 pont a társai között oszlott meg.

A különbség 52-41-ig ezen 11-12 egység környékén mozgott. Ezt követően jött Megan Gustafson és a harmadik negyedben egyedül 12 pontot szerző Anna Stamolamprou. Egy 9-2-es futással 60-43-ra mentek el a görögök. A különbség a harmadik negyed utolsó percében 67-45-nél lépte át a 20 pontot. Zseljko Djokics időkérése után Sydney Wallace triplájával és egy hazai sportszerűtlent követően Studer Ági két büntetőjével szépített a Szekszárd. Végül 67-50-ről futottak neki az utolsó 10 percnek a csapatok. Az idei első sikerének kapujába ért az Olympiacos. Ezen a kapun viszont be kellett lépni és ennek terhe érződött a házigazdán. Közel két percig nem szereztek mezőnykosarat. Becsülettel küzdött a Szekszárd és így 72-54-nél a hazaiaknak időt is kellett kérni. A negyedik negyed legszorosabb állását 75-61-nél és 80-66-nál jegyezhettük fel. A hajrát faultok, vitatott ítéletek tették töredezetté. Visszaállt a 20 pontos differencia a felek között és így összességében magabiztosan húzta be a sikert az Olympiacos.


Olympiacos SFP - Atomerőmű KSC Szekszárd 87-68 (19-14, 23-17, 25-19 20-18)

Euroliga, 11. forduló
Pireusz, Peace and Friendship Stadium

Olympiacos SFP: Stamolamprou 14, Ayuso 12/6, Gustafson 32/3, Nikolopoulou 9/3, Shook 10/3. Csere: Stamati 6, Spyridopoulou, Syrra 1, Diela, Skoric 3, Vamvaka.

Atomerőmű KSC Szekszárd : Hebard 16, Miklós 2, Studer 6, Goree 14, Wallace 17/9. Csere: Mányoky 4, Bálint, Krnjic 2, Dudasova 7/3

Vármegyei szövetségek