Megkezdődött a jegyértékesítés női válogatottunk utolsó két Eb-selejtezőjére
20
Jan
2023
Megkezdődött a jegyértékesítés női válogatottunk utolsó két Eb-selejtezőjére
2023. január 20.  |  15:00
Február első felében folytatja és be is fejezi szereplését a magyar női kosárlabda-válogatott a 2023-as Európa-bajnokság selejtezőjében.
 
A most következő, utolsó ablakban Izlanddal és Romániával méri össze tudását a magyar csapat. Előbb február 9-én, csütörtökön fogadjuk az északiakat 17:00-tól, majd három nappal később, 12-én, vasárnap keleti szomszédunkat látjuk vendégül 17:45-től - a helyszín mindkét esetben a miskolci DVTK Aréna lesz.
 
Mint ismert, Székely Norbert együttese 2-2-es mérlegével jelenleg a második helyen áll a C csoportban Spanyolország mögött. A két rendező ország, Szlovénia és Izrael mellett a 10 csoportelső és a 4 legjobb csoportmásodik jut majd ki a kontinenstornára. Jelen állás szerint a mieinknek nagyon jó esélyeik vannak arra, hogy 2019 után ismét ott legyenek az Eb-n, az Európa-bajnoki részvétel kiharcolásához azonban mindenkire szükség lesz a nézők soraiban is!
 
 
Az Izland és a Románia elleni mérkőzésekre már kaphatóak a jegyek, illetve a bérletek a jegy.hu felületén, az alábbi linkeken:
 
 
Magyarország - Románia:
 
Mindkét mérkőzésre szóló bérlet:
 
 
A normál, egyetlen meccsre szóló belépők ára 3.000 Ft, elővételben viszont mindössze 2.400 Ft.
 
Lehetőség van egyszerre mindkét találkozóra 1-1 jegyet vásárolni csomagban, így a két jegy ára összesen 4.000 Ft.
 
Egyetlen mérkőzésre egyszerre három darab jegy vásárlása esetén a harmadik jegyet féláron kapják, így a három belépő összesen 6.000 Ft-ba kerül.
 
Mindkét mérkőzésre egyszerre 3-3 jegy vásárlása esetén pedig az egyik belépő ingyenes, így ennek a csomagnak 12.000 Ft az ára.
 
A kedvezmények csak online jegyvásárlás esetén élnek.
 
 
A belépés 6 éves kor alatt és kerekesszékes nézők számára ingyenes, utóbbiak kísérőinek jegyet kell váltaniuk. A kerekesszékes jegyekkel kapcsolatos további információkért, kérjük, Nagy Tündét vagy Polonkai Ádámot keressék az alábbi email-címeken:
 
 
Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!

Vármegyei szövetségek