BL: Nagy csatában kapott ki a Falco Strasbourgban
05
Oct
2022
BL: Nagy csatában kapott ki a Falco Strasbourgban
2022. október 5.  |  22:17
A SIG Strasbourg vendégeként kezdte meg Bajnokok Ligája-szereplését a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely. Ismerős ellenféllel találkoztak a szombathelyiek: februárban és márciusban is megmérkőztek a felek ugyanebben a sorozatban, s mindkétszer a franciák nyertek.
 
Keene duplájával indult a meccs, majd Mitchell dobta be az egyik büntetőjét. Pot küzdött a másik palánk alatt, kettese utat talált a gyűrűbe, majd ismét Keene és Pot váltottak pontot (5-4). Keene tempóját Keller remek triplája követte, majd egy labdaszerzést követően Brown zsákolt – Keene azonban egy hármassal visszavette a vezetést a hazaiaknak. A franciák amerikai légiósa nagyon erős kezdést hozott: csapata első tíz pontjából kilenc az ő nevéhez fűződött. Barac faulttal együtt dobta be, de a büntető kimaradt (12-11). Több hibát láthattunk, azonban Perl pontjaival továbbra is tartotta magát a Falco – 19-15-tel zárult az első tíz perc.
 
Két remek Falco-védekezést jegyezhettünk a második negyed legelején, de Sanders triplája így is talált. Pillanatok alatt kilencre lépett el a hazai együttes, időt is kértek a szombathelyiek – alig száz másodperc alatt dobtak hét pontot a franciák (26-17). Jót tett a magyar csapatnak a kis szünet: Brown két büntetővel, Barac egy triplával jelentkezett, majd Perl duplája és egy jó védekezés után már az egyenlítésért támadhatott a Falco – Tiby élt a lehetőséggel, sőt egy hármast is helyre tett (26-29). Cowelst faultolták egy triplakísérlet közben: mindhárom büntetőjét bedobta (30-34). Mitchell négy pontjával újra döntetlen lett az állás. Barac harcolta ki magának a helyzetet, kettő pontot ért az akció, majd két büntetőből is eredményes volt (34-38). Keene hosszú idő után jelentkezett ismét pontokkal – messziről dobta be hármasát. Kettő pont maradt a Falco előnyéből: 38-40.
 
A második félidőt is jobban kezdte a Falco, Pot kintről célzott jól (40-45). Határozottan védekeztek a szombathelyiek, a harmadik negyed közepén sem tudott közelebb férkőzni az ellenfél – egy újabb hazai hiba után ismét időt kértek a franciák (47-51). Brown is jegyzett egy kettest, ezt követően viszont beragadt a magyar bajnok, ráadásul fájó hibákat is vétett már a labdafelhozatalnál, aminek köszönhetően a Strasbourg 26-24 után ismét átvette a vezetést (54-53). Mitchell triplája is talált, Perlé viszont lejött, 56-53-ról jöhetett az utolsó negyed.
 
Pot egyenlített egy hármassal, Mitchell vette vissza a hazai vezetést. Brown óriási triplát hintett, újra a Falco vezetett (58-59). Újabb pontváltás, majd Keene volt eredményes faulttal együtt – a büntető is jó volt (63-61). Brown megtalálta a megfelelő távolságot: ismét triplát dobott, ezúttal a másik oldalról – két büntetővel egyenlített a házigazda (64-64). Keller zsákolt hatalmasat, majd jó védekezést mutatott be a Falco. Ismét Keller volt a befejező, újra néggyel ment a Falco. Brown osztott ki egy sapkát, de Lansdowne javított, a Strasbourg vezetett ismét. Konakov kért időt egy elrontott támadás után, de egy támadópattanó után növelte minimális előnyét a hazai csapat. Ziccert rontottak a hazaiak 71-68-nál, Barac két büntetője törte meg a Falco-pontcsendet. Eladott labda következett, Falco-fordítás helyett így Lansdowne zsákolt. Sanders triplája növelte a különbséget (76-70). Cowels hármasa ült, Barac két büntetője is, 78-75-nél ismét a hazaiak támadtak. Barac szedett védekező-lepattanót, de elpattant tőle a labda az ellenfél szorításában – a játékvezetők a hazaiaknak ítélték a bedobást. Mitchell büntetői célba értek, de Perl villámgyorsan dobott egy triplát. Keene egy büntetőt dobott be, így egy hármassal még hosszabbításra menthette volna a meccset a magyar együttes – Perl próbálkozása kimaradt, 81-78-ra nyertek a hazaiak.
 
SIG Strasbourg – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 81-78 (19-15, 19-25, 18-13, 25-25)
 
Bajnokok Ligája, 1. forduló
Strasbourg, Rhenus Sport
V.: M. Mazzoni (olasz), E. Gurion (izraeli), O. Manheim (izraeli)
 
Strasbourg: Keene 20/9, Sanders 6/6, Okoye 4, Mitchell 17, Massa -. Csere: Lansdowne 20, Mbida 1, Cavaliére 5, Maille 8/3, Beaufort -.
 
Falco: Pot 10/6, Cowels 6/3, Brown 12/6, Tiby 7/3, Keller 13/3. Csere: Barac 17/3, Perl 13/3, Kovács B. -, Krivacevic -.
 
 
 
 
Fotó - fiba.basketball

Vármegyei szövetségek