Az öröklés, az öröklődés törvényszerűségeinek, lehetséges módjainak az elemzése ugyan meghaladja ennek a fórumnak a kereteit, de azért annyit felemlíthetek, hogy bizonyos tulajdonságok az egyedek neméhez kötötten öröklődnek. Hogy konkrétabbra fordítsam a szót, felemlítem a kérdést: vajon a sport általános szeretete, egy-egy konkrét sportágra való rátermettség, átlagot meghaladó képesség vajon örökölhető-e? Tény, hogy közismertek a szülőről gyermekre történő öröklődések. Csak egy példát említenék: a Szívós-családot, ahol a nagypapa és a papa (mindkettő István volt) is olimpiai bajnok lett vízilabdázásban. Az unoka, Szívós Márton erről a triplázásról ugyan ezért-azért lemaradt, de világbajnok csapattagságig azért ő is eljutott.

 

Szűkítsük a kört a kosárlabdázásra. A korábban válogatott kerettagságig és bajnoki címig eljutó játékos, majd a mesteredzői címmel is kitüntetett, többszörös bajnok-, klub- és válogatott edző, Mészáros Lajos fia, Zalán is eljutott 110 válogatottságig, emellett nyolcszoros bajnok és ötszörös kupagyőztes lett, 2005-ben pedig „Az Év Játékosa” címet érdemelte ki, majd pályafutása végeztével az oktató-nevelő munkában is hamar kitüntette önmagát. Jelenleg a Vasas Kosárlabda Akadémia fiú szakágát vezeti – bíztató részeredményekkel. Vele beszélgettem.

 

 

– Amikor 1974-ben megszülettem, édesapám akkor fejezte be kosaras pályafutását. Így játszani őt nem láthattam, viszont az edzői tevékenységét már ugyancsak nyomon követhettem – válaszolt a Vasas Akadémia igazgatója. – Ő már fiatalon, 25 éves korában visszavonult és elkezdett edzősködni. A Honvéd utánpótlásában, az ifjúsági válogatottban, majd a Honvéd felnőtt csapatánál dolgozhatott – utóbbi két minőségében én már láttam őt. Számos nagy rangadó emlékképei megvannak bennem a Gerevich Aladár nevét felvett Nemzeti Sportcsarnokból. Az 1985/86-os harmadik bajnoki döntő, a MAFC ellen 100-81-es Honvéd sikert hozott összecsapás (Gellér és Kamarás eltiltása miatt Judik Béla és Misek Csabi irányításával) esszenciája máig dolgozik bennem. Ezen nagy csaták alaphangulatában nőttem fel, s valahol természetesnek tartom, hogy hatásukra folyamatosan megfertőződtem a kosárlabdázással.

 

 

– Igen, 4-től 7 éves koromig úsztam, később iskolai szinten több kerületi versenyt nyerve atletizáltam, majd teniszeztem a Feneketlen tónál. Harmadikos koromtól a XI. kerületi Bogdánfy utcai iskolába jártam, a közelben lakó nagymamámnál pedig napi ebédvendég voltam. Negyedikes koromban indult egy kosárlabda tanfolyam, ahol Hajdu Péter majd Török Katalin oktatott. Katalin vitt el hármunkat a KSI-be, ahol Borsos Lászlónéhoz kerültem, a szakmai vezetők pedig Haris Ferenc és felesége, Bild Katalin voltak. 1985 februárjában igazoltak le, és hamarosan korosztályos meccseken játszhattam is.

 

 

– Hamar irányító lettem, amely poszt betöltése alapvetően öröklött adottságok létét feltételezi, legfontosabb részei nem tanulhatók. Elsősorban fejben voltam erős, gyorsan és sokféle változatot átláttam pillanatok alatt. Sajnos, két évvel később a KSI-ben – a póló kivételével – az összes csapatsportágat megszüntették. Mindenki a Tungsramba ment át, kivéve a mi korosztályunkat, akiket édesapám ajánlására a Honvéd fogadott be.

 

 

– 1989-ben, Baján 63-62-re nyertünk a MAFC ellen a korosztályos döntőben, méghozzá az én utolsó másodpercekben dobott hárompontosommal. Ekkor Tallár Tamás volt a mesterünk. 1990-ben a kadéteknél lettünk elsők, és egy évvel később az Országos Ifjúsági Kupán (az akkori junior bajnokságon) sem tudtak minket megállítani, csakúgy, mint 1992-ben. Közben még nem voltam 17 éves, amikor Lukács Sándor felvitt a felnőttek közé, és mindjárt be is mutatkozhattam az élvonalban, mégpedig Baján. Ott még együtt játszhattam gyerekkori kedvencemmel, a magasugróból lett kosarassal, Heinrich Robival. 1992-ben bronzérmet nyertünk a felnőttekkel, majd egy Tungsram-Honvéd fúzió következett nem is sikertelenül, hiszen három egymást követő évben bajnokok lettünk, a harmadik évben már Danone-Honvéd néven. Ezt még két ezüstérem és egy újabb arany (1997) követte. A 98-as szezon után viszont többen máshol folytatták.

 

 

– Feleségem Pécsen született, 1998-ban házasodtunk össze, elsősorban miatta döntöttem Pécs mellett akkor, bár több helyről, így a bajnok Albacomp csapatától is hívtak. Nem bántam meg, az első évben bronzérmesek lettünk, a második szezonban pedig a kupában ezüstérmesek, de szezon közben a főtámogató kilépésével a csapat működése ellehetetlenült. A válogatott az akkori vb-ezüstérmes oroszok legyőzésével 30 év után kijutott az Eb-re, amire talán az egész pályafutásom során a legbüszkébb vagyok, hiszen abban az időben tizenhat csapatos volt a mezőny a jelenlegi huszonnéggyel szemben. Nem is vallottunk szégyent, hiszen a későbbi ezüstérmes spanyoloktól kilenc, az oroszoktól egy, a szlovénoktól pedig hat ponttal kapunk ki. Sajnos az oroszok elleni meccs a kezünkben volt, de kicsúszott. Emiatt egy kis hiányérzetem van, hiszen a végén ők az első hatban végeztek, és kijutottak a 2000-es olimpiára, Sydneybe. De azt sem fogom elfelejteni, hogy a Clermont-Ferrand-i, telt házas csarnok szurkolói felállva tapsoltak nekünk az utolsó mérkőzésünk után. A legtöbb időt egyébként (2000-2011 között) Pakson töltöttem, ott is fejeztem be a pályafutásomat. Fantasztikus időszak volt, a klub aranykora, négy-négy bajnoki és kupagyőzelemmel, számtalan további éremmel, fantasztikus szurkolótáborral. Ebben az időszakban (2005) lettem az „Év Játékosa”, melyben a válogatottban nyújtott vezérszerepem mellett a paksi bajnoki cím és kupagyőzelem is szerepet játszott. Alapvetően végtelenül lojális vagyok/voltam a csapataimmal, ha a Honvédban – és később Pécsen - a finanszírozás különböző okokból nem lehetetlenül el, soha nem váltok. Annak idején a paksi időszakomban is voltak jobb anyagi ajánlataim, de én szívesebben játszottam kisebb alapfizetés + ötven százalék prémium lehetőségéért, ami csak abban az esetben járt, ha bajnokok lettünk. Mindig is a teljesítménycentrikus bérezés híve voltam.

 

 

– Nem, mert idejében és tudatosan készültem a váltásra. A szakedző diplomám után további három közgazdasági másoddiplomát is megszereztem, így volt mivel mit kezdenem. Pakson már a 2010/11-es bajnokság megkezdése előtt jeleztem, hogy a bajnokság végén visszavonulok. A szándékot csak megerősítette egy, a szezon közben bekövetkezett keresztszalag sérülés, amiből az átlaghoz képest feleannyi idő alatt gyógyultam, és a pályán fejeztem be az utolsó idényemet, egy 4. helyezett csapat tagjaként.

 

 

– Rólam mindenki azt mondta, hogy belőlem egy szuper edző lesz. Én csak abban voltam biztos, hogy valamilyen módon, de biztosan a kosárlabda közelében maradok. Az edzőség helyett valami mást szerettem volna csinálni, inkább a kosárlabdázás sportvezetői tennivalói vonzottak. A Honvéd hívott ugyan azonnal, de a feltételek nehezen alakultak. Ekkor jött Rátgéber László ajánlata, ami konkrét is volt, meg családi alapon is kötődtem Pécshez, így belevágtam. Öt évig, 2016-ig sportfejlesztési igazgatóként dolgoztam ott.

 

 

 

– 2016 tavaszán találkoztam Zöldi Péterrel, a Vasas Akadémia vezetőjével, tulajdonosával, ráadásul éppen akkor jutott fel a csapat először az NB I/A osztályba. A második beszélgetés után közölte: neki éppen egy ilyen emberre van szüksége! Két hónap alatt kellett összehoznom - az Akadémia átalakítása mellett - egy első osztályú csapatot úgy, hogy a három pillérnek szánt, a Vasas Akadémián felnőtt játékos (Krivacevic Márkó 1996, Chester Lewis 1998, Somogyi Ádám 2000) az USA-ba, illetve Spanyolországba távozott. A szezon sikeres volt, hiszen az első felében három, januártól pedig négy külföldivel bent maradtunk az első osztályban. Viszont 2017 júniusában úgy döntöttünk, hogy visszalépünk az A-csoportból azért, hogy a költségvetést inkább az utánpótlásra és a magyar játékosok fejlesztésére fordítsuk. 2017 nyarán hazahoztuk Németországból a kitűnő utánpótlás nevelőedzőt, Nagy Zoltánt, mindmáig ő az U10-16-os szakmai igazgatónk. 2018 nyarán - következő lépésként - Harald Stein személyében sikerült egy nemzetközi szaktekintélyt a Vasasba csábítanunk; ő felel az U18-20 korosztályokért és a felnőtt csapatért. Minden korosztályban legalább két edzőt foglalkoztatunk, plusz két erőnléti edzőnk dolgozik, illetve további edzők, testnevelők is vannak, akik az egészen kezdő csoportokkal foglalkoznak. Az évek során lassan, de folyamatosan frissítettük az edzői állományt azok javára, akik még tudnak és akarnak változni, fejlődni a saját szakterületükön. A merítési területeinket is észszerűen szűkítettük, így döntően az I., II., XII. kerületi fiatalokkal foglalkozunk azzal a nem titkolt céllal, hogy válogatott játékosokat akarunk nevelni. A kifejezett utánpótlás képzést egy ovikosár programra építve háromszor három évre bontva építjük fel, ahol az első három, különösen fontos év Magyar Zoltán kezében összpontosul, utána pedig az U10 korosztálytól a már említett Nagy Zoltán vezeti. Az U16 után pedig Harald Stein (2013-18 között a németeknél kiugró sikereket ért el) szakmai igazgató irányítja a felnőtt kosárlabdára való előkészítést, átképzést. Itt már újabb egykoron híres kosaras, a 166-szoros német válogatott, világbajnoki bronzérmes, Eb-ezüstérmes Stephen Arigbabu is segíti Harald munkáját. Ő a 18-20 éveseket készíti fel vezetőedzőként és képző edzőként. Az edzéseket a kosárlabdázás nyelvén, angolul tartják.

 

 

– Ez ügyben is megvannak a terveink. Szeretnénk Pasaréten úgy fejleszteni, hogy ne kelljen a felnőttjeinknek albérletben készülniük, és ezáltal közvetlenebb kapcsolat legyen közöttük és az utánpótlás között. Jelenleg 7-8 különböző helyszínen gyakorolnak a korosztályos együtteseink is. Ha tudnánk fejleszteni, akkor maximum 3-4 külső termet kellene majd csak bérelnünk.

 

 

– Nagy megtiszteltetés, hogy az idén 80 éves Gyímesi Jánossal együtt dolgozhatunk, újabb ágat bevonva a nevelőrendszerünkbe. Mivel a II. kerületi, Áldás utcai iskolára épül, így ezzel a gesztussal is el akarta ismerni a vezetőség azt a sokoldalú és eredményes munkát, amelyet ott az iskola testnevelő tanára, Novák Judit és férje, János végez. Judit néhány edző bevonásával a 11-14 évesekkel foglalkozik, János pedig hatalmas tapasztalatára és konkrét megfigyeléseire alapozva mentorálja az edzők tevékenységét. Fontos számunkra, hogy a jövő építése mellett a múlt tapasztalait is hasznosítani is tudjuk. Óriási szerencse, hogy ebben egy, az irodalommal és történelemmel is kiemelt barátságot ápoló mesteredző segíti a munkánkat.