Európai Egyetemi Játékok: Többen kettős bevetésen
12
Jul
2022
Európai Egyetemi Játékok: Többen kettős bevetésen
2022. július 12.  |  16:30
E hét végétől, július második felében, közel két héten át Lengyelország harmadik legnagyobb városa, Lódz ad otthont az Európai Egyetemi Játékoknak (EUG). Kosárlabdában a játékok első felében rendezendő 3x3-as szakágban 6, majd a hagyományos 5-5 elleniben pedig 3 magyar csapat vesz részt. Lesz jónéhány magyar kosaras, aki "duplázik" majd, azaz "kettős bevetésen" vesz részt, mindkét tornán szerepel.
 
 
A 3x3-ban a hölgyeknél és a férfiaknál - stílszerűen - egyaránt 3-3 magyar egyetemi együttes lép majd pályára az Európai Egyetemi Játékok torna első napjaiban. A hölgyeknél a győriek a Bánszegi Borbála, Horváth Dóra, Perl Zsófia, Szűts Boglárka kvartettel próbálnak minél jobban szerepelni - Horváthnak és Perlnek van a szakágban egyetemi szinten nemzetközi tapasztalata. Ők négyen a folytatásra, a torna második felére is Lódzban maradnak, mivel a győri lányok az idei egyetemi bajnokcsapatként a hagyományos szakágban jogot szereztek az indulásra.
 
A TFSE lányai igen erős összetételben, a Burján Laura, Galli-Hirling Borbála, Kenyeres Anett, Király Andrea négyessel lépnek pályára ebben az aránylag új szakágban - vezetőjüknek, Kováts Gabriellának játékosként bőven van 3x3-as nemzetközi tapasztalata.
 
A harmadik magyar női alakulat a Miskolci Egyetem együttese lesz, amelyet Kababik Bianka, Kecskés Karina, Sikora Emőke és Szegeczki Nóra alkot majd. Érdekesség, hogy a hölgykoszorút irányító Lippai Szabolcs játékosként marad a 2024-es, Miskolcon és Debrecenben rendezendő Európai Egyetemi Játékokra való tapasztalatszerzés jegyében az idei tornára benevező, és saját költségén induló Miskolci Egyetem együttesében a hagyományos szakágban.
 
 
Férfi vonalon három fővárosi együttes, a BME, a Közgáz és a TF próbál szerencsét a kosárlabdázás e szabadtéri változatában. A "műszaki alakulat" a Farkas Dániel, Koflanovics Kristóf, Rozs Máté, Svéda Szabolcs "négyesfogattal" próbál szerencsét, a Közgáz pedig a következő kvartettel: Bartha Ákos, Komma László, Németh Bence, Papp Dominik.
 
Ha a közgázosok netán összekerülnének a torna során a TF-fel - Horváth Gergely, Király Zalán, Laman Richárd és a "visszajátszó" Pintér Dávid alkotja TF-et -, akkor az a pikáns helyzet állna elő, hogy Komma három saját, leendő lódzi csapattársa ellen játszhatna. A TF a férfi egyetemi bajnok jogán kvalifikálta magát a hagyományos szakág küzdelmeire, amelyen 3x3-as csapatából Pintért leszámítva a másik három srác játszani fog, és az együttes kiegészül két, a bajnokságban a Közgáz színeiben szereplő játékossal - azonos városból az EUG-re lehet erősíteni -, a már említett Kommával, valamint Tichov Dominikkal.
 
 
Kosárlabda játékvezetőként Győrfy Rúben és Rózsavölgyi Alexandra utazik Lódzba.

Vármegyei szövetségek