BL: A második kalapból várja a sorsolást a Falco
04
Jul
2022
BL: A második kalapból várja a sorsolást a Falco
2022. július 4.  |  15:45
Július 7-én sorsolnak a Bajnokok Ligájában, így eldől, hogy melyik csoportba kerül a már biztosan főtáblás Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely csapata, valamint az is, hogy az Egis Körmend ki ellen kezdi majd meg a kvalifikációs küzdelmeket. A sárga-feketék a második, míg a piros-feketék a negyedik kalapból várhatják a továbbiakat.
 
Egis Körmend:
 
Az már biztos, hogy a Körmendnek három meccset kell megnyernie ha főtáblára akar jutni és az is, hogy az első körben, azaz a negyeddöntőben az észt Parnu Sadam, a holland Heroes Den Bosch, a brit Leicester Riders, vagy a svéd Norrköping Dolphins lesz a csapat ellenfele. Az elődöntőben pedig majd egy első, vagy egy második kalapos ellenfél vár a csapatra, de hogy ki, az majd a sorsolás napján dől el. A kvalifikációs kör szeptember 21. és 25. között zajlik majd.
 
Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely:
 
Ami a szombathelyieket illeti, azt már tudni lehet, hogy a sárga-feketék a klubrangsor (58 pont) alapján a második kalapba kerültek – egy ponttal lemaradva az első kalapról.
 
A csoportkör küzdelmei október negyedikén kezdődnek és december huszonegyedikén érnek véget. A play-in január 3. és 18. között zajlik majd, míg a legjobb tizenhat – tehát a második kör január 24-én kezdi meg a versengést. A tervek szerint a finálé május 14-én kerül megrendezésre.
 
A legjobb harminckettő között nem lehet két azonos nemzetiségű klub egy csoportban. A 2022-2023-as szezonban összesen 29 ország 52 csapata száll harcba a bajnoki címért.

 

 

 

Fotó: Girgász Péter

Vármegyei szövetségek