Tippmix Férfi NB I: 1-0-ra vezet a döntőben a Falco
15
Jun
2022
Tippmix Férfi NB I: 1-0-ra vezet a döntőben a Falco
2022. június 15.  |  21:13
Somogyi duplája indította a finálét, nem sokkal rá White egyenlített (2-2). Váradi harcolt ki két büntetőt, jól is célzott a vonal mögül, ezúttal Gordon tudott válaszolni a gyűrű alól. Vár lehetősége volt a piros-feketéknek arra, hogy az előnyt is magukhoz ragadják, végül egy kisebb gólcsend után Golomán zsákolt, aztán Váradi középtávolija hullott be (8-4). Több labdát is eladtak a körmendiek, de érdemben ezt nem tudta kihasználni a Falco. White egy szép duplával lopta a távolságot, majd Barac szerzett két büntetőt és bár hiába szórta el megint a játékszert a Körmend, nem tudta kihasználni a Szombathely, Ferencz pedig gyakorlatilag az első labdaérintéséből dobott egy triplát (10-9). Somogyi is pontosan célzott a büntetővonalról, ám Gordon teljesen üresen maradt a festékben a túloldalon (12-11). Energikusan, de sok hibával játszottak a felek, kiélezett volt az első negyed végjátéka is. 16-13.
 
Perl tudott csinálni egy 2+1-es akciót, ezzel pedig lendületbe jöttek a hazaiak, hamar át is lépték a húsz pontot, miközben körmendi oldalról nem érkezett kosár, időt kért Antonisz Konsztantinidesz (21-13). Meg is volt a hatása a kis szünetnek, ugyanis egyre jobb ritmusba kerültek a piros-feketék, vissza is jöttek négy pontra, ezúttal Milos Konakov hívta magához az övéit (24-20). Szép összjáték után ziccerezhetett Váradi, Stokes éppen mellőle dobott közelit (26-22). A körmendiek irányítója ezután két büntetőt is kihagyott, így nem tudott feljönni kettőre a vendég együttes, de Somogyi is csak az egyik megítélt dobását értékesítette (27-22). Kiss triplája akadt be a sarokból, ami későbbi videózás után kiderült, hogy csak kettes volt. Somogyi és Barac is eredményes tudott lenni, megint kezdett egy kisebb előnyt kiépíteni a Falco (31-24). Kiss ezúttal már ténylegesen triplát dobott, Golomán azonnal válaszolt, időt kértek a vendégek (34-27). Ferencz is egy távolit szerzett, ezzel megint elkezdett kapaszkodni a Körmend, a túloldalon viszont Benke jól büntetőzött (36-30). Érdemi változás a játék képét illetően már nem történt a félidőig, megőrizte előnyét a sárga-fekete alakulat. 42-36.
 
Clark betörése célt ért a fordulás után, a légiós emberrel együtt juttatta gyűrűbe a labdát, majd egy gyorsindításos Keller-zsákolással meglett a közte tíz is (46-36). Perl is végig robogott a pályán, időt kért Antonisz Konsztantinidesz (48-36). Gordon pontjaival jött be újra tíz alá a Körmend, majd Durázi tudott eljutni a gyűrűig (48-41). Óriási volt a küzdelem a pályán, de emiatt több hiba is becsúszott mindkét oldalon. Perl 2+1-es akciójával újra meglett a közte tíz, ám Gordon nagyot zsákolt a visszatámadásnál (51-43). Stokes maradt lent egy ütközés után, csak segítséggel tudta elhagyni a pályát. Szavics büntette meg Perl eladott labdáját, feljött hatra a Körmend (51-45). Akárhányszor közelebb jöttek volna a vendégek, Perl előlépett, ő volt ezekben a percekben a mérleg nyelve (58-47). Ekkor jött egy fordulat a meccsbe, Durázi és Ferencz vették a hátukra a csapatukat, szinte a semmiből feljött háromra az Egis Körmend (58-55). Barac csinált egy szép centermunkát, ám Durázi nagyon elkapta a fonalat, a negyedik hármasát dobta (60-58). Az utolsó támadás a negyedben Váradira jött ki, aki faulttal együtt dobott be egy hármast, így csinálva egy négypontos akciót. 64-58.
 
A záró etap is kapkodós játékkal indult, ám Perlre továbbra sem volt ellenszere a körmendieknek (69-59).White vitt végig egy akciót, Golomán két büntetővel reagált (71-61). hiába Ferencz betörése, Golomán egy triplát is dobott, őrizte kétszámjegyű előnyét a Szombathely (74-63). Egy kisebb összezördülés után White és Váradi kapott sportszerűtlent, de ez nem befolyásolta a meccs képét (76-65). Ferencz próbálta tartani a lelket az övéiben, ám Várai távolról talált be, ezzel elment tizenhárommal a Szombathely és már csak három perc maradt (82-69). Somogyi szerzett egy labdát és dobott belőle kosarat, ezzel pedig gyakorlatilag el is dőlt a találkozó. Egy küzdelmes, bursztolós meccsen harcolta ki a győzelmet a Falco, amely így 1-0-ás előnyre tett szert a fináléban a Körmenddel szemben. 86-76.
 
Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely – Egis Körmend 86-76 (16-13, 26-23, 22-22, 22-18)
 
Rájátszás, döntő, 1. mérkőzés
Szombathely, Arena Savaria
V.: Benczur Tamás, Papp Péter, Söjtöry Tamás Ferenc (dr. Gincsai János Péter)
 
Szombathely: Váradi 13/6, Somogyi 11, Benke 4, Golomán 10/6, Keller 2. Cserék: Perl 28/3, Clark 5/3, Kovács -, Barac 13, Hawkins -, Verasztó -, Sövegjártó -.
 
Körmend: Stokes 6, White 13/3, Martinez -, Szavics 3, Gordon 14. Cserék: Kiss 5/3, Takács -, Ferencz 12/6, Durázi 17/9, Henry 6.
 
 
 
 
Fotó - Vágvölgyi Bálint, ugytudjuk.hu

Vármegyei szövetségek