Hanga-extrával és Real-győzelemmel kezdődött a spanyol bajnoki döntő
13
Jun
2022
Hanga-extrával és Real-győzelemmel kezdődött a spanyol bajnoki döntő
2022. június 13.  |  22:52
Ma este játszották a spanyol bajnokság idei döntőjének első mérkőzését - a Barcelona a Real Madridot fogadta.
 
Kiegyenlített első percek után az első negyed második felében egyértelműen a Real akarata érvényesült. 13 ponttal vezettek a madridiak az első 10 percet követően (17-30), amiből Hanga Ádám 9 ponttal és 2 gólpasszal vette ki a részét 7 és fél perc játék alatt. A vendégek a második felvonásban sem álltak le, és 20 pontos előnyük is volt már. A nagyszünetben 18 egység volt a fehérmezes Real fórja (31-49), Hanga pedig az egész mezőnyben a legjobb produkciót nyújtotta ekkor 16 ponttal, 2 gólpasszal, összesen 16 VAL-lal.
 
A fordulás után a Barca mindent megpróbált, de a harmadik negyedben végig volt válasza a Madridnak, sőt, a felvonás végén még tovább növelte előnyét a vendég gárda, amely látszólag el is döntötte az összecsapást (51-74). Az utolsó játékrészt aztán egy 12-0-val kezdte a katalán együttes, innen azonban nem tudta tovább közelíteni ellenfelét. A Real végig magabiztosan őrizte előnyét, és meglepően sima sikerrel kezdte az ACB Liga idei fináléját, ezzel el is vette nagy riválisa pályaelőnyét (75-88).
 
Hanga Ádám végül több mint 32 perc alatt 16 ponttal, 1 lepattanóval és 6 gólpasszal zárt (12 VAL) - igazi vezér volt, hiszen amíg a Real kialakította előnyét, addig azt nagyrészt neki köszönhette.

Vármegyei szövetségek