Szalay Ferenc: A kosárlabdázásnak köszönhetem a legtöbbet!
23
May
2022
Szalay Ferenc: A kosárlabdázásnak köszönhetem a legtöbbet!
2022. május 23.  |  13:52
A magyar sportélet egyik érdekes és igen sokoldalú egyénisége Szalay Ferenc, aki főállását illetően jelenleg Szolnok város immár ötödik ciklusát töltő polgármestere. Politikusként is szépívű pályát futott be, s mivel a polgármesteri teendői ellátása mellett még számos társadalmi funkciót is betölt, így naptárában ugyancsak hosszan követik egymást a terminusok. Szalay úr feszes napi programjai ellenére fogadott hivatalában. Az első kérdésre felsorolással válaszolt.
 
– Szeretném megkérdezni, hányféle szakképesítéssel rendelkezik?
 
– Érdekes a kérdés, sorolom. Autóvillamossági műszerész vagyok, megszereztem a szakmásított gépkocsivezetői minősítést, majd Egerben testnevelő és földrajz tanári diplomát szereztem. A sort a kosárlabda szakedzői diplomám zárja.
 
– Maratoni távúnak nevezhető polgármesteri megbízatása mellett számos más komoly feladattal is megbízták az évek során.
 
– Már nem vagyok parlamenti képviselő, mert ez összeférhetetlen a polgármesteri munkával. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének viszont továbbra is az elnöke lehetek. Korábban három cikluson keresztül parlamenti képviselő voltam, ott a sportbizottságot is vezettem, az önkormányzati bizottságnak is tagjaként, majd alelnökeként is végezhettem a dolgomat, miközben a parlamenti frakció helyettesévé is megválasztottak. Jelenleg is ügyvezető alelnöke vagyok a Megyei Jogú Városok Szövetségének, és még több szolnoki, illetve térségbeli megbízatásom is van. Papíron a korábbi évekhez képest viszonylag kevesebb a dolgom, de így is jut minden napra minimum nyolc-tíz konkrét tárgyalás. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a legkülönfélébb ügyek intézése miatt sokat kell utaznom, elsősorban Budapestre.
 
– Polgármesteri tennivalóin belül nyilván visszatérő témát jelent a város sportélete is...
 
- Többféle tematikus stratégia mentén működünk, amelyek között kiemelt fontosságot képvisel az egészséges életmód és a sportolási lehetőségek biztosítása. Szolnok városa a gyerekek sportoltatása mellett tette le a voksát. Példaként említem, hogy a Szolnoki Sportcentrumon belül működő Sportiskolában több mint ezer gyerekünk sportol rendszeresen. Alapkövetelménynek tartjuk, hogy a fiatalságnak a sportolási lehetőségek biztosításával egyidejűleg közösségi élmények, barátságok megszerzését is támogassuk. A módszeresen sportoló fiatalok közül sokan eljutottak a válogatott szintekig is, aminek elérése komoly ösztönző erőt jelent a többre vágyó tehetségeknek. Olimpiai-, világ- és Európa-bajnokaink vannak, akik városunk büszkeségei. Szolnok nyugodtan pályázhatna az egészséges város címére. Május elején például minden évben megrendezzük az immár hagyományos COOP-futást, amelynek idén négyezerötszáz részvevője volt, és ez csak egy példa a számos tömegsport rendezvényünk közül.
 
– Egy városvezető egy személyben példakép is lehet, például azzal, hogy rendszeresen sportol. Ön megjeleníti ezt az embertípust?
 
- Igyekszem többféle módon mozgásban maradni. Kedvenc szabadidős sportágam a tenisz, amiről utoljára fogok lemondani. Ez idő tájt hetente kétszer vagyok pályán, de azon ügyeskedek, hogy a hét valamelyik napján még egy játéklehetőséget „bepréseljek” a programomba, akár a hajnali órák terhére is.
 
– És a kosárlabdázás mikor kapott helyet az életében?
 
- Az esztergomi iskolás időszakban 6-7 éven keresztül rendszeresen eveztem – ma is szeretettel emlékezem edzőmre, a már nyolcvan fölött járó Máramarosi Győzőre, aki még mindig aktívan oktatja ezt a szép sportágat. Kosarazni a Dobó István Gimnáziumban kezdtem el két testnevelő tanárnőnk, Alíz és Nóra néni biztatására. Az egri főiskolás évek alatt már NB II-ben szerepeltünk. Házasságom révén Szolnokra érkezve pedig itt folytattam játékos pályafutásomat az ugyancsak NB II-es együttesben, amelynek tagjaként az NB I/B-be, majd az élvonalba is feljutottunk. Az aktív játék befejezését követően a Bajáról indult, a Honvédban és a Csepelben sokszoros válogatottságig jutott Halmos István mellett a másodedzői teendőkkel bíztak meg. Rezák László vezetésével 1991-ben először nyertünk bajnokságot. Éveken át a Szolnoki MÁV női csapatát edzhettem, velük szintén feljutottunk az élvonalba. 1993-ban újjáalakítottuk a Szolnok Városi Sportiskolát, ahol öt évig én lehettem az igazgató, amely intézmény mindmáig a Szolnoki Sportcentrum szerves részeként működik.
 
– A szolnoki férfi kosárlabdázás megérdemel még néhány mondatot...
 
- Suba Sándor bácsi alapította a Szolnoki Olajbányász szakosztályát, vezetőként Acsai Attila is itt volt a kezdetektől. Az NB I-be feljutott csapat gerincét pedig a következők alkották: Mikola András, Molnár Gábor, Tóth Zoltán, Kékes István, Farkas János, Majzik Mihály és Szabó Sándor.
 
- Ön nem itt született, mégis ismert és elismert ember lett Szolnokon.
 
- Így igaz, és ezt elsősorban a kosárlabdának köszönhetem, ahol többféle minőségemben is igyekeztem a város érdekében hasznosítani magamat. Ha például tanárként működtem volna hosszabb távon, vagy spotiskola igazgatóként, azon az úton soha nem ismernek meg annyian, mint a kosárlabdázáson keresztül. Csak így kerülhettem képbe az 1998-ban a polgármesteri székből a Parlamentbe távozott Várhegyi Attila helyére. A polgármesteri kinevezés eléréséhez a szintén kosárlabdaedző Káplár Józseffel szemben kellett megméretnem magamat. Békés előzményeket követően 400 szavazattal nyertem. 2002-ben alulmaradtam, de nem adtam fel és 2006-ban ismét én lettem a polgármester. Azóta megszakítás nélkül élvezem a város lakóinak bizalmát.
 
– A kosárlabdázók elnökévé történt megválasztása tovább növelte az országos ismertségét. Erre a posztra miként jutott el?
 
– A 2010-es évek elején a sportág tele volt feszültséggel, mindenki haragudott mindenkire. Akkoriban a parlamentben a sportbizottságot vezettem, a kosárlabdázás prominensei pedig rákérdeztek: mi lenne, ha? Mivel én életem során a legtöbbet a kosárlabdázásnak köszönhetem, úgy gondoltam, illik valamit vissza is adnom a sportágnak. Megválasztottak, és az eltelt évtized alatt számos sikerélményt érhettem meg a magyar kosárlabdázás elnökeként.
 
– Örültem annak, amikor Orbán Viktor miniszerelnök a Testnevelési Egyetemen meghirdette, hogy a sport stratégiai ágazat lesz, mert a sport nélkülözhetetlen az egészséges életmódhoz és a nemzetépítéshez – folytatta Szalay Ferenc. - Ez a program mindmáig sikeresen működik, bizonyítva e területen is a következetes vonalvezetést. Elég csak a rengeteg új sportlétesítményt vagy a TAO-rendszert említeni. A fáradozások nem bizonyultak hiábavalóknak, hiszen amíg 2010-ben alig húszezer játékosa volt a sportágnak, mára ez a szám 90 ezer fölé emelkedett. Nagyságrendileg százötven sportági létesítményt építettünk, illetve újítottunk fel. Az erőfeszítéseket elsősorban a női szakágban történtek igazolják vissza, hiszen a 18-19-20 éves lányaink Európa első három országába tartoznak. Ezen korosztályok játékosainak fele felnőtt korban is folytatja a játékot.
 
– A férfi vonalon ennél szerényebb az alaphelyzet.
 
– Igen, ott még több a tennivalónk. Az ott hozott szabály a 23 évnél fiatalabb korosztály tagjait segíti, amennyiben ezen fiatalok közül egynek a bajnokság alapszakasza első félidejében folyamatosan pályán kell lennie. Hogy ezt a követelményt tartani tudják a klubok, ehhez legalább három fiatalnak kell a kispadon ülnie. Sokat számítana, ha az edzők igen jelentős része elfogadná azt az alapkövetelményt, mi szerint a kosárlabdában is egyre nagyobb szerepet játszik a játékosok erőállapota.
 
– Hogyan látja, megvan a szükséges változtatási szándék?
 
– Ismereteim szerint igen. A baj elsősorban a kiválasztás rossz hatásfokában keresendő. A másik az edzők folyamatos képzése és továbbképzése. Nem tartom szerencsésnek, hogy „tengernyi” külföldi edző dolgozik Magyarországon, de azért ebben a helyzetben a hazai szakemberkínálat „vékony” volta is szerepet játszik.
 
– Nagyon sok kritika éri a külföldi játékosok dömpingjét is.
 
– Részben jogos a „nép haragja”, de azért azt szeretném hangsúlyozni: ma már a klubok többsége jóval igényesebb, mint akár csak néhány évvel korábban. Jelenleg már nem harmadosztályú légiósok árasztják el az országot. Többségüket nyugodtan lehet a másodosztály legjobbjai közül érkezőknek minősíteni. Nem véletlen a Szombathely Bajnokok Ligája szereplése, miként a soproni lányok Euroliga győzelme sem. Ugyanitt említhetném a szekszárdiakat is. Általánosságban megállapítható, hogy a magyar kosárlabda „összerakta” önmagát és él az igen jelentős központi támogatás adta lehetőségekkel. A TAO összegek harminc százalékát a létesítmények fejlesztésére, a másik hetvenet pedig az élő sportra fordítjuk.
 
- Ebből az összegből az edzői állomány erősítésére is futja?
 
- Egyértelmű a szándék: minél több, a sportágat korábban elhagyott szakember visszahozatala! Korábban az alulfizetettség miatt sokan elhagyták az edzői pályát, ezt a tendenciát sikerült visszafordítanunk. Az edzők képzését, továbbképzését pedig továbbra is kiemelt feladatunknak tartjuk.
 
- Milyen reményeket táplál a férfi válogatottal szemben?
 
– Szeretném, ha továbbjutnánk a világbajnoki selejtezőből és a következő Eb-selejtezőkről is. Az idei Eb-döntőn pedig tisztes helytállást várok. Az is örömömre szolgálna, ha a nők ismét eljutnának az európai elitbe – náluk Határ Betti kiesése óriási veszteség. Általános célunk az, hogy az utánpótlásból megfelelő számú, minőségi játékos kerüljön ki. Négy államilag finanszírozott akadémiánk van, további tíz pedig klubszinten működik, a szövetség támogatásával.
 
– Amikor van szabadideje, milyen sporteseményt néz meg legszívesebben? 
 
- A teniszt nem csak játszani, látni is szeretem. Federer eleganciája utolérhetetlen. A mai legjobbak közül különösen leköti a figyelmemet a görög Tsitsipas, a hölgyeknél pedig elsősorban a japán Osaka játékát szeretem. Kosárlabdában egy-egy NBA-meccset is megnézek. Hogy magamról is mondjak valamit: négyen vagyunk testvérek, én a házasságom révén kerültem Szolnokra. Van egy lányunk és egy fiuk, és három unokánk is boldogít bennünket. Szerteágazó tennivalóimat csak a jó családi háttérrel tudom ellátni.
 
Jocha Károly

Megyei szövetségek