2021/22 - Elsőként a Csata DSE került a fináléba
07
May
2022
2021/22 - Elsőként a Csata DSE került a fináléba
2022. május 7.  |  16:30

A nagyot küzdő Soproni Darazsak kemény ellenfélnek bizonyult a Csata DSE számára, de végül nem borult a papírforma, és a 61-56-ra diadalmaskodó fővárosi gárda jutott döntőbe.

 

A szombati játéknap első elődöntőjét a Csata DSE a soproni Darazsak Akadémia ellen vívta. Az első percekben igen magas szintű védekezést mutatott be a Csata, amely négy perc elteltével 8-0-ra ellépett. A soproniak edzője, Czirják Szilvia időkérését követően továbbra is remekeltek a fővárosiak, de Kókai Patrícia egy triplával előre tudta lendíteni csapatát. A hatalmas tempót diktáló, dobást alig hibázó csatások a hatodik percben már tíz ponttal (16-6) vezettek, ez a különbség meg is maradt a negyed végére a fokozatosan magára találó Darazsak Akadémia ellen (21-11). A soproni lányok igyekeztek tartani a lépést, felvenni a harcot a Csatával, és ezt jól is hajtották végre. A második játékrész közepére faragtak egy picit a hátrányukon (29-21), de itt nem volt még vége, a nagyszünetre mindössze három egységnyi előnyük maradt Toman Dóriéknak (33-30).   

A második félidőben közelebb került esélyesebb ellenfeléhez a Darazsak Akadémia (33-32), de a Csata újítani tudott és egy 8-0-s sorozattal meglépett. A folytatásban ismét fel tudtak zárkózni a soproni lányok 43-39-re. A harmadik játékrész második felében több közeli, biztos kosárral találattal újítottak Vladár Rózáék, így a Csata 49-40-es vezetéssel vághatott neki a záró felvonásnak. A három negyeden át jól védekező Sopron ellen tudatos, stabil játékkal tartották a szépen felépített előnyüket Tursicsné Iván Krisztina lányai. Az utolsó erőtartalékait mozgósító Darazsak még meg tudták szorongatni a Csata DSE-t, de legyőzni nem, így a fővárosiak elsőként jutottak a vasárnap 15 órakor kezdődő fináléba.      

 

Csata DSE – Darazsak Akadémia 61-56 (21-11, 12-19, 16-10, 12-16)

Csata DSE: Toman R. 16/9, Vladár 20, Gábor 4, Arnóczki -, Toman D 14/3. Csere: Lipcsik 3/3, Zakor 4. Edző: Tursicsné Iván Krisztina

Darazsak Akadémia: Szabó L. 11/3, Völgyi -, Kókai 21/3, Vasi 1, Janzsó 8. Csere: Rokob -, Pásztor 4, Raffay 8, Bauer 3/3, Szabó R. -. Edző: Czirják Szilvia

Tursicsné Iván Krisztina: Kihoztuk a maximumot!

Czirják Szilvia: Elrontottuk a mérkőzés kezdetét, sok energiánk ment el a visszakapaszkodásra. Igyekszünk javítani bronzmeccsre! Hajrá Sopron!

Vármegyei szövetségek