Férfi NB I B: Fokozódnak az izgalmak a piros csoportban
01
May
2022
Férfi NB I B: Fokozódnak az izgalmak a piros csoportban
2022. május 1.  |  20:47
A Vasas a Honvéd, az NKA pedig a Jászberény ellen egyenlített hazai sikerével az NB I B piros csoportjának két elődöntő párharcában, így fokozódnak az izgalmak - mindkét párharc legalább 4 mérkőzéses lesz. A két zöld csoportos elődöntőben egyszerűbbnek tűnik a helyzet: a Cegléd a debreceni fiatalok ellen "söpréssel" már bejutott a döntőbe, a Győrben diadalmaskodó Újpestet pedig ettől egyetlen siker választja el.
 
 
 
Piros csoport
 
Elődöntő
 
Vasas Akadémia - Budapesti Honvéd SE 82-75
 
Jobban, határozottabban kezdett, s 6-2-re, majd 12-6-ra is vezetett a Honvéd. A nyitó etap közepén magára talált, s a szakasz második felében egy 11-2-es rohammal fordított, s 3 ponttal megnyerte a nyitó etapot a Vasas. A másodikat 8-3-mal indítva hamar visszaszerezte a vezetést a Stefan Mijovics (18/9 pont, 8 lepattanó, 4 szerzett labda), Simon Kristóf (14/3 pont), Völgyi Marcell (10 pont, 5 lepattanó) és Markovic Luka (10 pont, 3 lepattanó) eredményességére, valamint Takács Dániel (8/3 pont - 9 mezőnykísérlet -, 4 eladott labda, 10 gólpassz) hatékony játékszervezésére építő Honvéd, majd a szakasz közepéig fej-fej mellett haladtak a felek. Ekkor egy 8-0-lal kisebb előnyt szerzett a Vasas, amely 6 pontos vezetéssel térhetett pihenőre.
 
A második félidőt úgy kezdte 5-0-lal, s növelte 10 pont fölé előnyét a Medve Máté (21/15 pont - 5/5 tripla -, 4 lepattanó)-Farkas Attila (12/3 pont, 3-3 eladott labda és gólpassz)-Bagó Martin (12 pont, 5 lepattanó) trió vezette, s a lepattanóharcot végül 38-30-ra megnyerő hazai gárda, hogy közben játékosai több büntetőt is elhibáztak. A szakasz második felére a sorait rendező vendég Honvéd egy 19-8-as rohammal a negyed végére ledolgozta hátrányát, 55-55-ös állásról várták a felek a záró 10 percet. Ennek elején az alapszakasz lendületben lévő győztese, a Honvéd átvette a vezetést, ám a hazaiak egy 11-0-lal meg tudták törni ellenfelük lendületét, s a szakasz közepén 8 ponttal elléptek. Egy 6-2-vel 4 pontra felzárkózott a Honvéd, de ebben a kritikus időszakban a vendégek játékosai rontottak el több büntetőt, s két triplával bő három perccel a befejezés előtt 10 pontosra növelte előnyét a Hepp-kupa friss győztese, a Vasas. A végjátékban a hazaiak többször is csak 1-1 büntetőt dobtak be, 4 pontra még feljött a Honvéd, de ennél már nem tudott közelebb kerülni ellenfeléhez.
 
 
A párharc állása: 1-1
 
NKA Pécs - Jászberényi KSE 93-66
 
Bár büntetőkből a vendégek szereztek vezetést, a pécsi fiatalok egy szédületes 15-1-s "válasz rohammal" jelezték, bizony eltökélt szándékuk, hogy a párharc még egyszer visszatérjen Pécsre. A jászságiak első mezőnykosarukat a 6. perc végén szerezték. A negyed második felében állandósult a 10 pont körüli pécsi vezetés. A második etapot 7-0-lal kezdve 4 pontra felzárkózott a Jászberény. A szakasz közepén azonban rendezte sorait a Scherer Bálint (18/3 pont), Bíró Levente (17/9 pont, 3 lepattanó) és Nemanja Djordjevics (17/3 pont, 15 lepattanó) ponterősségében, valamint a végül 42-31-re megnyert lepattanózásban bízó NKA, és egy 9-1-es futással ismét 10 pont fölötti vezetést mondhatott magáénak, s 11 pontos előnnyel fordulhatott. Szünet után felváltva estek a kosarak, majd a harmadik negyed közepén egy 8-0-lal közel 20 pontosra növelte előnyét a hazai gárda. Innen már nem volt "visszaút" - a Nagy Simon (17/9 pont), Rosic Uros (15/3 pont, 8 lepattanó, 4 eladott labda, 3 gólpassz) és Velkey János (12/6 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett, 6 eladott labda) kosaraira alapozó Jászberény újból már nem tudott felzárkózni, így végül fölényes győzelemmel egyenlítette ki a párharc állását az NKA.
 
 
A párharc állása: 1-1.
 
 
Az 5-8. helyért
 
Veszprémi Kosárlabda Kft. - MAFC 97-105
 
A csalódott, az elődöntőről lemaradó csapatok kosarakban gazdag összecsapásának félidejében 9 ponttal még a Dancsecs András (29/18 pont, 6-6 gólpassz és eladott labda), Stefan Glogovac (25/3 pont, 14 lepattanó), Horváth Ákos (15/9 pont, 4 lepattanó, 5 gólpassz) és Birkás András (15/9 pont, 4 szerzett, 5 eladott labda) kosaraira alapozó hazai együttes vezetett. A harmadik negyedben egy triplányit közelített ellenfeléhez a MAFC, amely parádés, 34-20-ra megnyert negyedik negyedének és Csapai Péter (24/3 pont, 7 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 gólpassz), a tripla-duplát közelítő Tóth Péter (22/12 pont, 10 lepattanó, 8 gólpassz), valamint Lakits András (18/12 pont, 4-4 gólpassz és eladott, 6 szerzett labda) ponterős játékának, no meg a 45-28-cal "behúzott" lepattanózásnak köszönhetően fordított, így idegenben szerzett előnyt.
 
 
TF-BP - BKG Príma Akadémia 89-104
 
A rendkívül hullámzó fordulatos összecsapás harmadik negyede után még döntetlenre állt a Tichov Dominik (36/12 pont, 4-4 lepattanó és gólpassz), Peringer Balázs (17 pont, 11 lepattanó, 3-3 eladott labda és gólpassz, 2 blokk) és Csík Richárd (15/3 pont, 3 lepattanó, 4 gólpassz) ponterős játékára támaszkodó TF és a szigetszentmiklósi gárda. A negyedik negyed közepéig szoros volt ez a látványos, sok kosarat hozó összecsapás, a végjáték pedig egyértelműen a Nagy Botond (28/18 pont, 10 gólpassz), Nick Allen (23/3 pont, 6 lepattanó, 3-3 szerzett és eladott labda), Buzás Bence (18/9 pont, 5 lepattanó) és a tripla-dupla közelében járó Nagy Benedek (16/6 pont, 8 lepattanó, 3-3 szerzett és eladott labda, 10 gólpassz) eredményességére építő BKG csapatáé volt, amely idegenben szerzett előnyt.
 
 
 
A 9-12. helyért
 
PVSK-Cargate - Nagykőrösi Sólymok KE 60-74
 
Szinte "szárnyalva", 6-0-lal kezdet a vendég Sólymok együttese, amely a negyed végéig tartotta 5 pont körüli előnyét. A negyed végén ugyan 3-ra feljöttek a PVSK fiataljai, de ahogy a meccset, a második szakaszt is a vendégek kezdték jobban - 7-3 -, így ismét kis "lélegzethez" jutottak. Egészen addig, amíg a szakasz közepén egy 6-2-vel 3 pontra felzárkóztak a hazaiak. Ennél közelebb azonban nem engedte magához a Timkó Norbert (16/3 pont - 18 mezőnykísérlet -, 9 lepattanó, 3 blokk), Molnár Bence (14 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz) és Fehér Péter (10 pont) pontjaiban bízó Nagykőrös a pécsi együttest, 6 ponttal vezettek szünetben a vendégek. Szünet után tartotta 5 és 10 pont közötti előnyét a Nagykőrös. A harmadik etap végén 5-re, a negyedik negyed elején pedig 1 pontra felzárkóztak az elsősorban Bor Sándor (11 pont, 4 lepattanó, 3 eladott labda) és Futó Balázs (10 pont - 14 mezőnykísérlet -, 7 lepattanó) találataira támaszkodó hazaiak. Ekkor azonban egy 10-0-lal a Nagykőrös végleg lerázta ellenfelét, s megnyerte a mérkőzést, valamint a párharcot.
 
 
A párharc nyertese: a Nagykőrösi Sólymok KE kettős győzelemmel.
 
 
 
Zöld csoport
 
Elődöntő
 
Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC - Újpest-MT 75-90
 
Az első félid hajrájáig fej-fej mellett haladtak a felek, majd a második negyed végén egy 7-0-lal szünetre 8 pontos előnyt szereztek a Geiger Bálint (25/12 pont, 4-4 lepattanó és szerzett labda, 5 gólpassz)-Kámán Bálint (13/3 pont, 5 lepattanó, 4 eladott labda, 3 gólpassz)-Lógár Bence (12/3 pont, 6 lepattanó) trió vezette hazaiak. A második félidőt 8-0-lal kezdte, és fordított az Újpest, majd dobtak ugyan egy triplát a győriek, de ez sem törte meg a vendég gárda lendületét, amely a harmadik etap első felét 15-3-ra, a szakaszt pedig 29-9-re nyerte, s ezzel gyakorlatilag eldöntötte a találkozót. A negyedik negyed közepén 24 pontra nőtt a Zoran Talley (23/3 pont, 7 lepattanó, 6 gólpassz), Varga Dániel (21 pont, 12 lepattanó), Pollák Árpád (17/15 pont) és Katona Bence (17/3 pont, 4 lepattanó, 3-3 gólpassz és eladott labda) ponterős játékára építő újpesti gárda előnye. Egy 13-3-as rohammal "közelített" a Győr, de nem tudta szorossá tenni a találkozót.
 
 
A párharc állása: 2-0 az Újpest-MT javára.
 
Ceglédi KE - DEAC U23 77-54
 
A kiegyenlített első szakasz után a második etap első felében egy 19-0-s "száguldást" bemutatva az alapszakaszgyőztes ceglédiek szünetre Dominik Herendic (15/3 pont, 3-3 gólpassz és eladott labda), Csaba György (14/3 pont, 4 eladott labda), Tóth Zoltán (12/12 pont, 5 gólpassz), Kovács Bálint (11 pont, 3 lepattanó) és Tóth Norbert (10 pont, 8 lepattanó, 3 szerzett labda, 5 gólpassz) vezérletével 20 pontos előnyt szereztek. A DEAC U23-as együttese elsősorban Pollák Balázs (16/12 pont, 7 lepattanó, 8 eladott labda) és Neuwirth Bence (14/12 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda) jóvoltából ahogy az első, úgy a harmadik negyedben is kiegyenlítetté tette a játékot. A szakasz végén maradt a "közte 20", s ezek után a záró etap már csak formalitás volt. A Cegléd a második etap elején lényegében 5 perc alatt eldöntötte a találkozót, és "söpréssel" jutott a fináléba.
 
 
A párharc végeredménye: 3-0 a Ceglédi KE javára. 
 
 
Az 5-8. helyért
 
Békési SzSK - MEAFC-Miskolc 79-68
 
Az első negyedben 9 pontos előnyt szerzett a hazai gárda, a második 10 percben viszont rendezte védekezését, és szünetig 3 pontra felzárkózott a Kozák Márton (15/9 pont, 9 lepattanó, 3 eladott labda), Csák Bence (12/9 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda) és Cseh György (10 pont, 6 lepattanó) kosaraira alapozó MEAFC. A második félidőt viharosan, 11-0-lal kezdték a jórészt Vass Dominik (26/18 pont, 4 lepattanó)-Balogh Gábor (25/9 pont, 4 lepattanó, 5 szerzett labda, 3 gólpassz) kettős eredményességére építő viharsarkiak, majd állandósult a 10 pont körüli különbség. A szakasz második felében aztán egy 15-3-mal 20 pont fölötti előnyre tettek szert a hazaiak, s kerek 20 egységnyi előnnyel várhatták a záró etapot. A békésiek ekkor gyakorlatilag eldöntötték a találkozót, bár a záró etapban "kozmetikázott" valamit veresége mértékén a MEAFC.
 
 
 
A 9-12. helyért
 
SMAFC 1860 KA - Pénzügyőr SE 77-68
 
A küzdelmes, kiegyenlített játékot hozó nyitó szakasz után a második etap első felét 11-4-re nyerve megugrottak a hazaiak, majd tartották 5 és 10 pont közötti előnyüket, amelyet a félidő végén egy triplával kerek 10-re növeltek. A harmadik negyed közepére megfelezte hátrányát a Pénzügyőr, ám a szakasz közepén egy 14-5-ös rohammal 14 pontosra hizlalták előnyüket a Hajnal Kristóf (15/12 pont, 3 lepattanó), Schöll Richárd (14 pont, 7 lepattanó), Csátaljay Péter (12 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda, 6 gólpassz) és Kovács Benedek (10 pont, 5 lepattanó, 4 blokk) kosaraira alapozó soproniak, akik 12 pontos vezetésről várhatták a negyedik negyedet. Ez kiegyenlített játékot hozott - a végén ugyan 10 ponton belülre került a Varga Balázs (21/3 pont, 9 lepattanó, 3 eladott labda)-Horváth Barnabás (13/6 pont, 4 gólpassz)-Kovács Marcell (10 pont, 4 lepattanó) trió vezette Pénzügyőr, de nem tudta igazán szorossá tenni a találkozót.
 
 
A párharc nyertese: a SMAFC 1860 KA kettős győzelemmel.

Vármegyei szövetségek