Férfi NB I B: Előnyben a Honvéd és a Jászberény
29
Apr
2022
Férfi NB I B: Előnyben a Honvéd és a Jászberény
2022. április 29.  |  10:34
Küzdelmes mérkőzésen, a két középső negyedben dominálva szerzett vezetést a piros csoport alapszakaszát megnyerő Honvéd a Hepp-kupa fináléjában éppen a piros-fehéreket legyőző Vasas ellen az NB I B piros csoportjának egyik elődöntőjében. A másikon is hazai siker született: a Jászberény érdekes, izgalmas csatában múlta felül egy triplányival az NKA csapatát. A zöld csoportban a Cegléd, miután idegenben is legyőzte a DEAC U23-as együttesét, egyetlen győzelemre került a döntőbe jutástól.
 
 
 
Piros csoport
 
Az 1-4. helyért
 
Budapesti Honvéd SE - Vasas Akadémia 77-70
 
A Hepp-kupa döntős csapatok elődöntő párharcának első összecsapásán a nyitó negyedet még "lendületből elvitte" a vasárnapi, szigetszentmiklósi negyeddöntő egyik hőse, Dormán Balázs ((14/3 pont, 7 lepattanó, 6 gólpassz), valamint Farkas Attila (12/3 pont, 4 lepattanó) eredményességére építő vendég Vasas. A két középső negyedben viszont már az alapszakasz győztesének akarata érvényesült: a Honvéd a harmadik negyed végére Stefan Mijovics (21/9 pont, 9 lepattanó, 4 szerzett labda, 3 gólpassz), Markovic Luka (17 pont, 7 lepattanó), Simon Kristóf (12/3 pont, 6-6 lepattanó és gólpassz) és Tanoh András (12/3 pont, 5 lepattanó, 3 eladott labda) vezérletével 10 pont fölötti előnyt alakított ki. A záró etapban tartotta 10 pont körüli előnyét a hazai gárda. A végén ugyan 10 ponton belülre került a Vasas, de nem tudta kétségessé tenni a hazai győzelmet.
 
 
A párharc állása: 1-0 a Budapesti Honvéd SE javára.
 
Jászberényi KSE - NKA Pécs 89-86
 
A végig szoros első félidőt követően a szünetig szinte végig szűken vezető Jászberény állt jobban 2 ponttal. A második félidő elején előbb fordítottak a 7-2-vel indító pécsi fiatalok, erre azonban egy 18-5-ös "száguldással" reagálva a harmadik negyed második felében 10 ponttal elléptek a Kucsora Csaba (18/6 pont, 9 lepattanó, 4 eladott labda, 3 gólpassz), Rosic Uros (16/6 pont), Nagy Simon (13/6 pont), Velkey János (12/6 pont - 15 mezőnykísérlet -, 5 lepattanó, 3 gólpassz), Nebojsa Dukics (10/3 pont, 7 lepattanó, 3 eladott labda) és Olasz Ádám (10 pont, 7 lepattanó, 6 gólpassz) kosaraira alapozó hazaiak. A negyed végén 6-ra felzárkózott az NKA, és ahogy a harmadik, úgy a negyedik negyedet is a Scherer Bálint (16/6 pont, 5 lepattanó)-Lados Erik (15/3 pont, 6-6 lepattanó és gólpassz, 4 eladott labda)-Kocsis Zalán (14 pont, 5 lepattanó)-Nemanja Djordjevics (11/3 pont, 9 lepattanó) kvartett vezette vendégek kezdték jobban, akik egy 8-4-es rohammal 2 pontra felzárkóztak. A kritikus helyzeten a szakasz közepén egy 14-2-es rohammal próbált úrrá lenni a jászsági együttes, ám ez nem törte meg a pécsi fiatalokat. A vendégek a hajrában egy őrült, 15-2-es futással 1 pontra feljöttek, de két bedobott büntetővel a hazaiak bebiztosították győzelmüket.
 
 
A párharc állása: 1-0 a Jászberényi KSE javára.
 
 
A 9-12. helyért
 
Salgótarjáni KSE - Óbudai Kaszások 85-73
 
A Boinitzer Dávid (17/3 pont, 9 lepattanó)-Czura Attila (17/3 pont, 3 lepattanó)-Sedin Karavdic (16 pont - 18 mezőnykísérlet -, 8 lepattanó)-Vas-Teplán Miklós (11/3 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz) kvartett vezette vendég óbudaiak alaposan meglepték a Salgótarjánt. A fővárosiak ebből az előnyből egy triplányit a harmadik negyed végére is megtartottak, ám a záró etapban lendületesen, pontosan játszva a Dragasevic Veljko (23/12 pont, 6 lepattanó), Takács András (18/3 pont, 8 lepattanó, 3 gólpassz), Hargitai Krisztián (15/3 pont, 3 lepattanó) és Kuttor Gergő (10 pont, 7 lepattanó) kosaraira alapozva fordított, győzött és lezárta a párharcot a Salgótarján.
 
 
A párharc végeredménye: 2-0 a Salgótarjáni KSE javára. 
 
 
 
Zöld csoport
 
Az 1-4. helyért
 
DEAC U23 - Ceglédi KE 56-65
 
Lámpalázasan kezdtek a debreceni fiatalok, a nyitó etap közepén 10-4-re vezetett a Cegléd. A szakasz második felére feljavult, s egy 6-0-lal utolérte az alapszakasz győztesét a DEAC U23-as gárdája - döntetlennel zárult a nyitó etap. A második felvonásra felpörgött, és elődöntőhöz méltó lett a játék, váltott vezetéssel haladtak a csapatok. Szünetben minimális különbséggel a Fábián Szabolcs (11 pont), Ságodi Róbert (10/6 pont, 3 lepattanó, 4 gólpassz), Neuwirth Bence (9/3 pont - 13 mezőnykísérlet -, 4 eladott labda) és Gáspár Mátyás (9 pont - 15 mezőnykísérlet -, 15 lepattanó, 2-2 blokk és szerzett labda) pontjaiban bízó, ám távolról végig elég gyengén (4/23, 16,66%) célzó hazaiak vezettek. Szünet után inkább a küzdelem dominált, s a valamivel pontosabban játszó Cegléd a Dominik Herendic (19 pont, 11 lepattanó, 6 szerzett, 9 eladott labda, 3 gólpassz)-Csaba György (17/3 pont, 7 lepattanó, 4 eladott labda)-Erdei Márk (13/9 pont) trió vezetésével végül úgy is győzött, hogy játékosai igen gyengén (10/23, 43,48%) dobták a büntetőket a találkozón.
 
 
A párharc állása: 2-0 a Ceglédi KE javára. 
 
Újpest-MT - Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 87-79
 
Ezúttal nem "ragadt be" úgy a kezdésnél a győri együttes, mint a playoff első körének első mérkőzésén, Miskolcon. Ennek ellenére a nyitó negyed közepén egy 8-0-lal megugrottak a Zoran Talley (22 pont, 5-5 lepattanó és gólpassz), Katona Bence (21/6 pont, 6 lepattanó, 8 eladott labda, 4 gólpassz), Antoni Csanád (13/9 pont, 3 gólpassz) és Pollák Árpád (10/6 pont, 3-3 lepattanó, eladott labda és gólpassz) kosaraira alapozó hazaiak, akik a második etap elején "rátéve egy lapáttal" 14 ponttal elhúztak. A harmadik negyed közepén is ennyi volt az újpesti előny, ám a szakasz hajrájában egy 12-3-at "repesztve" 5 pontra feljött a győri legénység - a negyedik negyed 7 pontos Újpest vezetésről indult. A záró játékrészben Gosztola Gábor (18/9 pont, 4 lepattanó, 3 szerzett labda), Kámán Bálint (15/3 pont, 8 eladott labda, 7 gólpassz), Lógár Bence (14/6 pont, 6 lepattanó) és Geiger Bálint (14/6 pont, 4-4 lepattanó és eladott labda, 3 gólpassz) vezérletével folytatta a felzárkózást, s a szakaszt egy 12-4-es 4 perccel indítva átvette a vezetést a Győr. Ekkor azonban új erőre kapott, és egy 13-0-s rohammal eldöntötte a maga javára a párharc nyitó találkozóját az Újpest.
 
 
A párharc állása: 1-0 az Újpest-MT javára.
 
 
A 9-12. helyért
 
Dunaharaszti MTK - Elite Basket 74-65
 
A szoros nyitó szakaszt követően a hazaiak elsősorban Fekete Bálint (18/9 pont, 4 lepattanó), Jordan Santiago (16 pont, 11 lepattanó, 4-4 szerzett és eladott labda, 6 gólpassz) és Kiss Kornél (14/6 pont, 6 lepattanó) ponterős játékával kézben tartották a játék irányítását, s többször is 10 pont fölötti előnyt építettek. A szívósan küzdő Elite Láncos Krisztián (17 pont, 14 lepattanó, 4 gólpassz), Nagy Dániel (12/3 pont) és Spiriev Artemon (11/9 pont, 4 lepattanó, 6 eladott labda, 3 gólpassz) jóvoltából rendre visszaküzdötte magát 10 ponton belülre, összességében viszont nem tudta kétségessé tenni a Dunaharaszti sikerét.
 
 
A párharc végeredménye: 2-0 Dunaharaszti MTK javára.
 
Pénzügyőr SE - SMAFC 1860 KA 83-91
 
Ellentétes félidőket hozó találkozón a szünetben a Varga Balázs (24 pont, 9 lepattanó, 3 eladott labda), valamint Nagy Joel (9/9 pont) kosaraira alapozó hazai gárda 5 ponttal vezetett. Szünet után azonban a csapatként "több lábon álló" soproniak Csátaljay Péter (30/9 pont, 4 lepattanó, 3 szerzett labda, 8 gólpassz), Schöll Richárd (19 pont, 5 lepattanó, 3-3 eladott labda és gólpassz), valamint Hajnal Kristóf (12/9 pont, 4 lepattanó) vezérletével fordítottak, és idegenben szereztek előnyt a párharcban.
 
 
A párharc állása: 1-0 a SMAFC 1860 KA javára.

Vármegyei szövetségek