Játszania kellett volna a Népstadionban az 1955-ös kosárlabda Európa-bajnokságon a válogatott irányítójaként, dolgozott a létesítmény karbantartását végző építőipari csoport főmérnökeként, részt vett az új Puskás-stadion első, meg nem valósuló tervének elkészítésében Skardelli György munkatársaként. Csoda, hogy elérzékenyült a Puskás Aréna avatómeccsére meghívott vendégként? 

Judik Zoltán a magyar kosárlabdasport legdicsőségesebb korszakának kevés, köztünk élő tanúi­nak egyike. Játszott az éra két hazai sztárcsapatában, a MAFC-ban és a Bp. Honvédban, nyolc bajnoki címet nyert, 116-szor szerepelt a válogatottban, amellyel 1954-ben aranyérmes lett a budapesti főiskolai világbajnokságon, 1957-ben ezüstérmes a párizsi universiadén, 1957-ben és 1959-ben negyedik a szófiai, illetve az isztambuli Európa-bajnokságon, 1960-ban kilencedik a római olimpián. A legendás Greminger János mellett a válogatott irányítója volt – de a sors elvette tőle két történelmi siker lehetőségét.

A sportágban szinte mindenki ismeri hihetetlen balszerencséje történetét: a fogorvosi kezeléssel elkapott hepatitis fertőzése miatt az utolsó pillanatban kikerült az 1955-ös budapesti Európa-bajnokságot megnyerő keretből. Bár a lényeget látta: „Akkor még se tévénk, se rádiónk nem volt, így a legfontosabb, a Szovjetunió elleni meccsre egyszerűen kiszöktem otthonról a betegágyból, és a Népstadion lelátójára zsúfolódó negyvenezer néző között ülve drukkoltam ki a győzelmet…” Miután pedig a kor híres nemzetek közötti tornája, az 1956-os bolognai Mairano-kupa legjobb játékosának választották, az OTSB nagy hatalmú vezetősége, Hegyi Gyula elnök és Kutas István hivatalvezető döntése nyomán társaival együtt lemaradt a melbourne-i olimpiáról: „Azt mondták, egy csapat tizenöt tagja csak egy érmet szerezhet, míg tizenöt egyéni versenyzőnek legalább tizenötre van esélye. Így húztak le minket, kosarasokat is a kiutazók listájáról, ahogy az 1954-ben vb-ezüstérmes labdarúgókat. A válogatottak közül csak a vízilabdázókét vitték ki, mert az ő aranyuk úgymond biztos volt…”

A Műegyetem építészhallgatójaként egyébként már korábban „megismerkedett” a Népstadionnal, családi kapcsolat fűzte az 1953-ban átadott létesítmény tervezőjéhez, Dávid Károlyhoz, ismerhette a szintén Kossuth-díjas statikust, Gilyén Jenőt, és később, már diplomásként együtt dolgozhatott a – leégett – Budapest Sportcsarnok és a Kisstadion megálmodójával, Kiss Istvánnal.

„Az ilyen hatalmas beruházások megtervezését az 1949-ben létrehozott Középülettervező Vállalatra, a csak Közti néven ismert irodára bízták, amelyben később is az adott korszak legjobb mérnökei dolgoztak. Emlékszem, a Kecskeméti és a Magyar utca sarkán lévő központi épületből kiköltöztették az irányítást a Népstadion mellé, kis faházban dolgozott Dávid és Gilyén is az építkezés alatt. És persze emlékszem a felavatást követő nagy sporteseményekre, a leírhatatlan hangulatú kettős rangadókra, a meghívásos, nemzetek közötti atlétikai versenyekre, amelyeken láthattam futni Tábori Lászlót, Rózsavölgyi Istvánt, Iharos Sándort, Emil Zátopeket, Vlagyimir Kucot, s például arra a Magyarország–NDK futballmeccsre, amelyen telt ház volt, a kinn rekedt szurkolók pedig megostromolták és betörték a bezárt kapukat. És hogyne emlékeznék az 1955-ös kosárlabda Európa-bajnokságra, meg arra az 1959. május elsején rendezett nemzetek közötti kosármérkőzésre, amelyen Magyarország ismét legyőzte a Szovjetuniót a Népstadionban (61:58), akárcsak az 1955-ös Eb-n.”

Majd miután az 1960-as római olimpiát követően Judik Zoltán visszalépett a válogatottságtól, diplomás építészmérnökként is maradt a Népstadionnál: a kalapácsvető olimpiai bajnok Németh Imre irányította Népstadion és Intézményei építőipari csoportjának főmérnöke lett. Nyolc éven át dolgozott a Mátraházától Dunavarsányig 18 sportlétesítményt felölelő állami „portfólió” karbantartását végző csoportban. Aztán 1968-tól a Testnevelési Főiskola következett és annak rekonstrukciós munkái, többek között akkor épült a nemrég leégett csarnok, és a BAH-csomópont kialakítása miatt el kellett forgatnia a Csörsz utcai atlétikai pályát. Judik Zoltán 1986-tól 2002-es nyugdíjba vonulásáig a Nemzeti Sportuszodában dolgozott, de „klasszikus nyugdíjas” sohasem volt és sohasem lesz: építészmérnöki pályafutását a tornatermektől a csarnokokig 180 sportlétesítmény dicséri.

A sporttechnológiára specializálódva szerzett magának országos hírnevet: „Az építész a sportszakmai tudásomra, a sporttechnológiai adataimra támaszkodva tervezi meg az épületet, tőlem tudja meg például, milyen magas a kosárlabdapalánk állványa, milyen módon kell rögzíteni a palánkot a jégkorongpályán, hová kell kerülnie az eredményjelzőnek a nemzetközi sportszövetségek rendre változó szabályai és előírásai alapján. Ezekből naprakész vagyok.”

Ha azt kérdezem, melyik alkotására a legbüszkébb, a szíriai Aleppo hadmérnöki főiskolájának sportcsarnokát, a legendás Kiss Istvánnal közösen tervezett athéni csarnokot említi, amelyben kosárlabda és atlétikai Eb-t is rendeztek. Nevéhez fűződik Zalaegerszeg, Sopron, Paks, Szombathely, Gyál, Hódmezővásárhely, Érd, Oroszlány, Kazincbarcika, Algyő, Győr, Kistarcsa, Pannonhalma, Székesfehérvár sport-, illetve tornacsarnoka, a budapesti Tüskecsarnok eredeti és csaknem másfél évtizeddel későbbi terve, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem sportközpontja, a Ludovika Aréna multifunkcionális csarnoka, a hozzá tartozó szabadtéri sportpályákkal. Az elmúlt időszakban dolgozott, dolgozik a nagykanizsai és a tatabányai sportcsarnokon, az Erzsébet-táborok zánkai központjának teljes rekonstrukcióján, az alapításának 100. évfordulóját ünneplő Pécsi Vasutas Sportkör (PVSK) atlétikai futófolyosójának, füves és műfüves futballpályájának megalkotásán. „Pécsen a vasút mellett áll egy régi faszerkezetes épület, amely műemléki védettséget kapott, s a teljes rekonstrukcióját én tervezhettem meg – 1953-ban MAFC-osként még magam is kosaraztam benne.”
Részt vett a Népstadion helyére megálmodott új Puskás-stadion Skardelli György vezette tervezési projektjében is. „Úgy értem, a megrendelés első ütemében készülő multifunkcionális létesítmény megtervezésében, amely a futballstadion mellett tartalmazta a küzdősportok felkészülési központját, edző- és konditermeket, egészségügyi centrumot, szállodát, éttermeket, üzleteket, tetején futókört a szabadidősport szerelmeseinek – mindent, amivel a város vérkeringésébe, az emberek hétköznapjaiba a sportaréna bevonható. A megvalósítás összege azonban annyival meghaladta volna a tervezett költséget, hogy a terv leegyszerűsítése mellett döntöttek, majd Skardelli György vezetésével teljesen új koncepció irányába indultak el, amelyben nem volt sporttechnológia, ezért a most átadott Puskás Aréna építési folyamatából kimaradtam.”

Benne van azonban a szintén Skardelli György nevével fémjelzett húszezer férőhelyes kézilabdacsarnok projektjében, amely tulajdonképpen két részre osztható, hiszen a versenyaréna mellett bemelegítőcsarnok is lesz, úszó-, atlétikai világversenyek megrendezésére alkalmas térrel, fix jégpályával, amelyre ráhelyezhetik más sportágak borítását. És benne van a budapesti Mázsa téri többcélú csarnok, a veszprémi és dunaújvárosi uszoda tervezésében… „De amint ezek kifutnak, befejezem, újat már nem akarok vállalni. Hatalmas a stressz, egyre nehezebben viselem – inkább teniszezem!”

Persze hogy teniszezik, a korosztályos magyar páros ranglista vezetőjeként, szenior Európa-bajnokságok állandó indulójaként mit is csinálna. A pihenés – szerencsénkre – még 86 évesen sem jutott eszébe.

„Meghívott vendégként ott lehettem a Puskás Aréna felavatásán, és bizony könnybe lábadt a szemem a Himnusz alatt. Micsoda szerencséje van Skardelli Gyurinak, hogy ilyen létesítményt tervezhetett, amely hatvan-hetven évig kiszolgálja majd az országot, s amelyet mindenki megcsodál, aki arra jár! Valóságos emlékműve a tervezőjének. Az avatómeccs után hazamenve még éjszaka megnéztem a televízióban a közvetítés ismétlését, hogy lássam a részleteket.”