A héten két győzelmet aratva megerősítette második helyezését a Jászberény a férfi másodosztály piros csoportjában. A hét rangadóján a Honvéd küzdelmes mérkőzésen 10 ponttal legyőzve az NKA csapatát nagy lépést tett az alapszakasz megnyerése felé. A Pápa hét közben, Jászberényben még helyt állt, de úgy tűnik, 3-4 nap alatt két mérkőzés sok az együttesnek - vasárnap nagy verésbe szaladt bele a BKG otthonában. A MAFC tartalékos felállásban is legyőzte a Veszprémet, a Salgótarján a Nagykőröst múlta felül, az Óbuda pedig jó kezdésének köszönhetően nyert Baján. A zöld csoportban az éllovasok közül a Cegléd és a MEAFC otthon, az Újpest a Dunaharaszti vendégeként győzött. A Győr a középcsapatok csatájában legyőzte a Békést, a Hódmezővásárhely egy híján 100 pontot szerezve 33 pontos verést mért a Tiszaújvárosra, a Pénzügyőr pedig alsóházi rangadót nyert a SMAFC ellen.
Piros csoport
Jászberényi KSE - Conoil Pápa KC 100-84
Bár jobban kezdett, s az első negyedben 8 pontos előnyt szerzett a hazai együttes, a folytatásban Murai Gábor (23/3 pont, 7-7 lepattanó és eladott labda, 8 gólpassz), Sonyák Béla (19/9 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz), Hódi Patrik (13/9 pont, 4 lepattanó) és Koma Dániel (11 pont) jóvoltából magára talált, s előbb kiegyenlítetté tette a játékot, majd átvette az irányítást, s a vezetést is a Pápa, amely a harmadik negyed közepén 8 ponttal vezetett. A szakaszt 8-2-vel zárva a negyed végén 2 pontra felzárkózott, majd a negyedik negyed első felét 20-3-ra nyerve eldöntötte a találkozót a maga javára a Homoki Donát (23 pont, 11 lepattanó), Velkey János (22/9 pont, 3-3 lepattanó, szerzett labda és gólpassz), Kucsora Csaba (13 pont, 3 gólpassz) és Olasz Ádám (12 pont, 6 lepattanó) eredményességére építő Jászberény.
Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?hun2a_843
Budapesti Honvéd SE - NKA Pécs 79-69
A forduló rangadóján az első negyed második felében bemutatott 9-2-es rohammal 7 pontos előnyt szerzett a nyitó etapban a listavezető hazai együttes. Bár a második etap elején 3 pontra feljöttek a vendégek, erre egy 8-0-lal reagálva a szakasz közepén 10 pont fölé növelte előnyét a Simon Kristóf (16/12 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz), Tanoh András (13/3 pont, 4 lepattanó, 3 eladott labda), Takács Dániel (11/9 pont) és Stefan Mijovics (11/3 pont, 4 lepattanó, 5 szerzett labda, 3 gólpassz) kosaraira alapozó hazai együttes. Nem tört meg, nem adta olcsón a bőrét a pécsi gárda, egy 6-0-s "részhajrával" 5 pontra megközelítette a Honvédot. A félidő azonban egy 12-2-es hazai rohammal - benne Tanoh dudaszóra dobott triplájával - és a házigazda 15 pontos vezetésével zárult.
A második félidőt 12-3-mal kezdték a leginkább Lados Erik (16/6 pont, 4 lepattanó, 3-3 gólpassz, szerzett és eladott labda) és Meszlényi Róbert (11/9 pont, 3 eladott labda, 4 gólpassz) találataira támaszkodó pécsiek, miközben az éllovas egyik legnevesebb játékosa, Markovic Luka a kiállítás sorsára jutott. A Honvéd azonban úrra lett a nehézségeken, hiszen a szakasz második felében egy 15-4-es rohammal 17 pontosra növelte előnyét, a negyedik negyednek pedig 14 pontos Honvéd-vezetésről vágtak neki a felek. A záró szakaszban gyakorlatilag végig tartotta 10 és 15 pont közötti előnyét a hazai együttes, amely visszaverte a pécsiek felzárkózási kísérleteit, összességében biztosan nyert, s megerősítette vezető pozícióját.
Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?hun2a_874
Salgótarjáni KSE - Nagykőrösi Sólymok KE 82-77
Jobban, 5-0-lal indított a vendég Nagykőrös, s a nyitó etapban végig vezetve megtartotta ezt az 5 pontos vezetést. A második etap első felében egy 7-0-lal fordítani tudott a Salgótarján, de a Sólymok csapata hamar visszaszerezte a vezetést. Bár egy ízben egyenlített a hazai együttes, szünetig újból már nem tudott fordítani, 2 pontos vendég előnnyel fordultak a felek a második félidőre. Ennek elején 7 ponttal ellépett a Lakosa Ákos (19/9 pont, 4 lepattanó), Fehér Péter (13/6 pont, 4-4 lepattanó és eladott labda), Molnár Bence (13/3 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz), valamint Mester Márk (12/6 pont, 5 lepattanó) eredményességére építő Nagykőrös. A szakasz közepén azonban döntő fordulat következett: egy 14-2-es rohammal nem sokkal korábbi hátrányát 5 pontos előnnyé alakította a Dragasevic Veljko (27/15 pont)-Molnár Dániel (13/3 pont - 17 mezőnykísérlet -, 4 lepattanó) és Kuttor Gergő (10 pont, 5 lepattanó) trió vezette Salgótarján, és ezt az előnyt meg is tartotta a negyed végéig. A záró etap nagy dobópárbajt hozott, az elején még 1 pontra feljöttek a vendégek, ám ezt követően egy 11-2-vel a szakasz közepén 10 ponttal megugrott a Salgótarján. Bár végig szívósan küzdött, ezt követően már nem tudott igazán közel kerülni ellenfeléhez a Nagykőrös.
Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?hun2a_871
Vasas Akadémia - PVSK-Cargate 73-55
A remek formában lévő, s ezúttal elsősorban Medve Máté (15/9 pont, 3 gólpassz), Boros Márk (11 pont, 3 lepattanó, 4 gólpassz) és Radics Gerzson (10 pont, 3 lepattanó) pontjaiban bízó Vasas 15 ponttal, 24-9-re nyerte a nyitó szakaszt. A második etap sokáig kiegyenlített játékot hozott, tartották 15 pont körüli előnyüket a hazaiak. A félidő végén azonban egy 5-0-s rohammal 10 ponton belülre kerültek a PVSK fiataljai, akik közül ezen az összecsapáson egyedül Goldring Gergő (18/6 pont - 19 mezőnykísérlet -, 3 gólpassz) jutott 10 pont fölé. A harmadik negyedben újra összerakta védekezését a Vasas, amely ismét 9 ponton tartva ellenfelét ebben a szakaszban eldöntötte a mérkőzést a maga javára, és végül a papírformának megfelelően sima, magabiztos győzelmet aratott.
Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?hun2a_872
MAFC - Veszprémi Kosárlabda Kft. 100-85
A kiegyenlített első félidő után a mérkőzést gyakorlatilag 5 játékossal végigjátszó, tartalékos, több meghatározó játékosát is nélkülöző MAFC Bordács Soma (38/3 pont, 9 lepattanó), Csapai Péter (22/3 pont, 3 eladott labda), továbbá a két tripla-dupla közelében járó játékosa, Tóth Péter (20/9 pont - 21 mezőnykísérlet -, 8 lepattanó, 5-5 szerzett és eladott labda, 19 gólpassz) és Kovács Ádám (20 pont - 21 mezőnykísérlet -, 12 lepattanó, 9 gólpassz) ponterős játékával a Stefan Glogovac (26/3 pont, 11 lepattanó), Horváth Ákos (21/12 pont, 3 lepattanó), Szabó Péter (17/9 pont, 5 eladott labda, 4 gólpassz) és Glatz Soma (12/3 pont, 5 gólpassz) találataira támaszkodó, s szintén nem túl bő rotációval játszó Veszprém fölé kerekedett.
Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?hun2a_875
Bajai Bácska FKE - Óbudai Kaszások 80-98
Jakab Péter (45/15 pont, 11 lepattanó), Goldring József (12/3 pont - 17 mezőnykísérlet -, 6 lepattanó, 9 gólpassz) és Szűcs Marcell (10 pont, 6 lepattanó) vezérletével a második negyedtől felnőtt a feladathoz és ellenfeléhez a Baja. Az óbudaiak azonban a 30-17-re megnyert első negyednek, valamint Sedin Karavdic (24/15 pont, 10 lepattanó), Boinitzer Dávid (17/9 pont, 11 lepattanó, 6 gólpassz), Fekete Viktor (13/6 pont - 14 mezőnykísérlet -, 5 gólpassz), Czura Attila (13/3 pont, 6 lepattanó, 8 gólpassz) és Mészáros Bence (11/9 pont, 5 gólpassz) eredményességének köszönhetően összességében magabiztos győzelmet arattak.
Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?hun2a_873
TF-BP - Jászberényi KSE 72-83
Legeredményesebb játékosa, Tichov Dominik nélkül Szántó Dániel (18/3 pont, 4 lepattanó, 5 eladott labda, 8 gólpassz), Oroszi Bence (14/6 pont, 6 lepattanó), a debütáló Peringer Balázs (13 pont, 10 lepattanó, 4 eladott labda) és Nagy Szabolcs (12/3 pont, 6 lepattanó, 2-2 blokk és szerzett, 3 eladott labda, 5 gólpassz) jóvoltából szünetben 1 ponttal még jobban állt ellenfelénél a TF-BP. Szünet után valamit "szigorított" védekezésén a jászsági együttes, amely egységes csapatjátékkal, Olasz Ádám (17 pont, 5 lepattanó), Velkey János (14/3 pont - 7 lepattanó, 4 szerzett labda, 8 gólpassz), Lewis Chester (14 pont, 7 lepattanó, 3 eladott labda, 8 gólpassz), Nebojsa Dukics (12/6 pont, 3-3 lepattanó és szerzett labda), valamint Kucsora Csaba (11/9 pont) kosaraira alapozva végül 11 ponttal győzött.
Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?hun2a_876
BKG Príma Akadémia - Conoil Pápa KC 115-55
Végig nagy fölényben játszva aratott Nagy Botond (24/21 pont, 3-3 lepattanó és eladott, 4 szerzett labda, 14 gólpassz), Nick Allen (22 pont, 5 lepattanó), Nagy Benedek (16/12 pont, 4-4 lepattanó és szerzett labda, 16 gólpassz), Buzás Bence (13/3 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz) és Szeleczki István (10 pont) vezérletével kerek 60 pontos győzelmet a BKG. Az elsősorban Varga Balázs (10/6 pont, 7 lepattanó, 3 eladott labda) és Sonyák Béla (10/6 pont - 11 mezőnykísérlet -, 3 gólpassz) pontjaiban bízó, ám a héten a második meccsét játszó Pápa ezúttal nem tudott jelentős ellenállást kifejteni.
Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?hun2a_877
Zöld csoport
MEAFC-Miskolc - Atomerőmű KSE Bonyhád 82-59
Ráijesztett az elsősorban Pajor Dávid (16/3 pont, 4 eladott labda, 3 gólpassz) és Tömösváry Máté (13 pont, 6 lepattanó) kosaraira alapozó Bonyhád a borsodiakra, a 8. percben 20-12-es vendég vezetést mutatott az eredményjelző, s a nyitó etap végén is 6 ponttal vezetett a tolnai társaság. A második etapot 9-3-mal indítva bő három perc alatt ledolgozta hátrányát a MEAFC, ám a szakasz közepén egy 8-2-vel ismét elléptek 6 ponttal a vendégek. A félidőt egy huszáros, 14-2-es hajrával zárva szünetre 6 pontos előnyt tudott szerezni a MEAFC. Térfélcsere után lendületben maradt a nagyrészt Kozák Márton (27/3 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz) és Pintér Dávid (20/12 pont, 12 lepattanó) ponterős játékára építő vendéglátó, amely egyértelműen magához ragadva a játék irányítását gyakorlatilag átrohant ellenfelén. A Miskolc a szakaszt 21-4-re nyerve 23 pontos előnyt szerzett a harmadik negyed végére, és ezzel eldöntötte a mérkőzést.
Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?hun2b_852
Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC - Békési SzSK 87-80
A két középső negyedben nyújtott parádés támadójátékának, Lógár Bence (21/3 pont, 9 lepattanó, 5 szerzett labda), Bakon Csanád (17/15 pont, 4 lepattanó, 5 gólpassz), Nagy Tamás (14/9 pont, 5 lepattanó) és Kámán Bálint (13/9 pont, 4 lepattanó, 10 gólpassz) ponterősségének, valamint a csaknem 50%-os "találati aránnyal" dobott 15 triplának köszönhetően győzte le a korábban évekig Békésen kosarazó Kertész Dániel által vezetett Győr a Nemanja Acsimovics (23 pont, 9 lepattanó), Olic Milos (17/6 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz), Balog Gábor (13/9 pont, 8 lepattanó) és Danijel Krsztics (12/6 pont - 16 mezőnykísérlet -, 9 lepattanó, 5 eladott labda, 6 gólpassz) találataira támaszkodó békésieket.
Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?hun2b_850
Ceglédi KE - KTE-Duna Aszfalt U23 74-61
A kiegyenlített első negyedet követően a másodikat 10-4-gyel kezdve ellépett az ezúttal a Csaba György (22/9 pont, 7 lepattanó, 4 eladott labda)-Tóth Zoltán (14/6 pont, 3-3 eladott labda és gólpassz)-Mészáros Máté (11/3 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda) trió vezette éllovas hazai együttes a kecskeméti fiataloktól, és 7 pontos előnnyel fordulhatott a második félidőre. A vendégek, elsősorban Tóth Barna (17/9 pont, 4-4 lepattanó és eladott, 3 szerzett labda) és Lukács Döme (11/3 pont, 5 lepattanó) a harmadik negyed végéig tartották a lépést az éllovassal, a záró etapnak 9 pontos hazai vezetésről vágtak neki a felek. Ezt duplázta meg az utolsó negyedet 11-2-vel kezdve a CKE, amely ezzel közel 20 pontosra növelve előnyét eldöntötte a találkozót.
Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?hun2b_851
Bodrogi BAU Vásárhelyi Kosársuli - Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 99-66
Az első negyedben nagy fölényben játszva közel 20 pontos előnyt szerzett a hazai együttes. A második szakaszban is egyértelműen a hódmezővásárhelyi gárda - amelyből nem kevesebb, mint 6 játékos, Bálint Erik (17/6 pont, 7 lepattanó, 3 eladott labda), Semin Burko (13 pont, 10 lepattanó), a tripladuplától 1 lepattanóval elmaradó Pavlovic Vuk (12 pont, 9 lepattanó, 10 gólpassz), Varga Zalán (11/3 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz), Kelemen Bálint (11/3 pont, 3-3 gólpassz és eladott, 6 szerzett labda) és Varga Ákos (11 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz) jutott 10 pont fölé - akarata érvényesült, szünetben 1 híján 30 volt a különbség a két csapat között. A második félidőben már kiegyenlítettebb volt a játék, feljavult a főként Jordan Madrid Andrews (18/3 pont, 9 lepattanó, 8 eladott labda) és Gerőcs Roland (11/3 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda) találataira támaszkodó Tiszaújváros, az első félidőben remeklő hazai gárda magabiztos sikerét azonban nem fenyegette veszély.
Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?hun2b_853
Pénzügyőr SE - SMAFC 1860 KA 79-59
A 29-15-re megnyert második negyednek, valamint a remek dobóformát kifogó Horváth Barnabás (22/21 pont - 7/9 tripla -, 5 eladott labda, 4 gólpassz), továbbá Kiss Lajos (16 pont, 15 lepattanó) és Nemes Milán (12/3 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz) hatékony játékának köszönhetően győzte le biztosan a Pénzügyőr a Vincent Fernandez (18/3 pont, 6 lepattanó, 4-4 gólpassz és eladott labda)-Csátaljay Barna (13/9 pont, 3-3 eladott labda és gólpassz)-Kovács Benedek (10 pont - 11 mezőnykísérlet -, 9 lepattanó) trió vezette, erősen tartalékos soproni együttest.
Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?hun2b_854
Dunaharaszti MTK - Újpest-MT 72-91
A páros negyedekben nyújtott jobb, pontosabb játékára, valamint Varga Dániel (19 pont, 9 lepattanó, 4 eladott labda), Katona Bence (15/3 pont, 6 lepattanó, 10 gólpassz), Pongó Martin (13/9 pont, 4-4 lepattanó, gólpassz és eladott, 3 szerzett labda) és Pollák Árpád (10/6 pont, 4 lepattanó, 3 eladott labda, 6 gólpassz) eredményességére építve győzött az Újpest a Jordan Santiago (18 pont, 4-4 lepattanó és eladott labda, 5 gólpassz), Csabay Ádám (14/12 pont, 3 lepattanó), Fekete Bálint (13/9 pont, 3 lepattanó, 4 gólpassz) és dr. Franczva Ádám (12 pont, 4 lepattanó, 3 blokk) találataira támaszkodó Dunaharaszti otthonában.
Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?hun2b_856