Női Euroliga: Mindkét magyar csapat kikapott
29
Jan
2022
Női Euroliga: Mindkét magyar csapat kikapott
2022. január 29.  |  21:07
Az Euroliga 12. fordulójának mérkőzésén az Atomerőmű KSC Szekszárd 89-52-es vereséget szenvedett az UMMC Jekatyerinburg együttese ellen.
 
A mérkőzés feldobását Sara Krnjic nyerte, így az első támadás a KSC Szekszárdé volt. Studer Ági próbálkozott külső dobásával, de mivel nem talált be, ezért a hazaiak támadhattak kontrába. Ők sem szereztek pontokat – következőnek pedig már Bálint Réka volt sikeres. Ezután, Brittney Griner találatával egyenlített a Jekatyerinburg, Studer tempója után pedig 2-4-re változott az állás. Ekkor ismét Griner közeli kosarát láthattuk, majd Emma Meesseman hárompontosával az oroszok át is vették a vezetést. 7-4-nél Zseljko Djokics kérte ki a találkozó első idejét. A szekszárdi együttes továbbra sem tudott kiállni teljes kerettel, ez azonban most sem törte meg lelkesedésüket. A rövid, taktikai szünet után folytatták magabiztos játékukat – nem engedték túlságosan elszakadni a tavalyi Euroliga döntős Jekatyerinburgot. 7-7-nél hosszú kihagyás után Nikolina Milics is feljött a pályára, majd megkezdődött az adok-kapok játék. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, 13-13-nál Milics pontjaival ismét egyenlítettek a vendégek, majd Zala Friskovec triplájával vissza is vették a vezetést. Ekkor azonban az oroszok is belendültek. Sorozatban 6 pontot szereztek, amivel 19-16-ra változott az állás. A negyed végül 19-21-el – azaz két pontos szekszárdi előnnyel – végződött, miután Friskovec egymás után kétszer is betalált – ziccerből, majd távolról.
 
A második felvonás elején már dominánsabb képet mutatott a hazai együttes. 5-0-ás hajrával indították a negyedet, amivel ismét hátrányba helyezték Zseljko Djokics tanítványait. 24-21-nél időt is kért a szekszárdi szakember. Visszatérve, Griner 2+1-es akciójával folytatta tovább a futamot Jekatyerinburg. Azonban középtávolról Sara Krnjic is betalált, így a Szekszárd továbbra is ledolgozható távolságon belül maradt maradt. A legnagyobb fejfájást azonban Griner okozta a szekszárdiaknak, láthatóan nem tudták őt megállítani a palánk alatt. Sorozatban kétszer is az amerikai légiós találatait láthattuk – kevesebb, mint másfél negyed alatt 15 pontot szerzett. A felek közötti differencia végül Alexandria Bentley hárompontosával lépte át a 10 pontot (34-23). 39-31-nél Miklós Melinda szerzett labdát, majd fejezte be kosárral a támadást, így az oroszok vezetőedzője kért időt. A szünet után Allie Quigley tripla show-ját láthattuk. Ebbe Zala Friskovec is becsatlakozott, a különbség azonban ezután is tíz ponton mozgott. 45-34-nél Quigley két büntetődobása következett, miután betörése közben Studer Ági faultolta – az amerikai-magyar játékosnak mindkét dobása sikeres volt. A negyed végén – Krnjic találatán kívül – a hazaiaktól Maria Vadeeva és Emma Meesseman volt sikeres, így a felek végül 49-36-ról fordulhattak. A játékrész során az oroszok pontosan kétszer annyi pontot szereztek, mint ellenfelük (30-15), dobóik közül pedig hárman is kétszámjegyű dobott ponttal rendelkeztek. Szekszárdi oldalon Zala Friskovec 11 ponttal volt csapata legeredményesebbje.
 
A második félidő Courtney Vandersloot találatával indult, amire Cyesha Goree-tól jött a válasz. Következőnek azonban Allie Quigley újabb hárompontosokat értékesített, amivel a felek közötti különbség 19 pontra nőtt (57-38) – második dobása közben Brittney Griner kapott ütést arcába, a sérülés miatt pedig edzője le is cserélte a centert. Ezután a következő pontok Nikolina Milicstől születtek, aki Bálint Réka szerzetlabdájából dobott ziccert. A Szekszárdnak ez egy jó lehetőség lett volna, hogy elkezdje hátrányát ledolgozni, azonban a Jekatyerinburg játékosai továbbra sem hibáztak. 63-43-nál a különbség 20 pontra nőtt, így Zseljko Djokics kért időt eligazításra. A negyed hátralévő percei is inkább a hazaiaknak kedveztek. Mg a Szekszárd csupán egy kosarat tudott szerezni, addig ők hét pontot értékesítettek, vagyis a mérkőzés záró szakasza 69-45-ről folytatódhatott. Az utolsó 10 percet Bentley 2+1-es akciója, illetve indításos ziccere indította – ezzel a különbség egy pont híján elérte a harminc pontot. Ezt Sara Krnjic dobása korrigálta minimálisan, azonban Maryia Papova középtávolijának köszönhetően az állás érdemben változatlan maradt (76-47). Ezután Studer 2+1-es akciója következett, amihez csatlakoztak még Mányoky Réka büntetői is – a Szekszárd minimálisan, de elkezdte csökkenteni hátrányát (76-52). Innentől kezdve pedig abszolút megmutatkozott a papírforma. Három percre a találkozó vége előtt állandósulni látszott a 30 pontos különbség a felek között, a Szekszárd pedig nem talált fogást se az oroszok támadásán, se pedig a védekezésükön – 87-52-nél Vandersloot dobott kosarat kettő az egy ellen. A nagyszámú különbséget látva, Zseljko Djokics vezetőedző fiatal játékosait is a pályára küldte, hogy megmutathassák tudásukat. Bár a találkozó során másfél negyedig szépen tartotta magát az Atomerőmű KSC Szekszárd, a mérkőzést végül mégiscsak a tavalyi Euroliga döntős Jekatyerinburgi nyerte, a végeredmény 89-52 lett.
 
UMMC JEKATYERINBURG - ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 89-52 (19-21, 30-15, 20-9, 20-7)
 
Euroliga 12. forduló
Verkhnyaya Pyshma, UMMC Sport Palace
Ivana Ivanovic, Lizaveta Famina, Ewa Matuszewska (Yuri Vouk)
 
UMMC Jekatyerinburg: Shilova 11/9, Quigley 21/18, Vandersloot 8, Meesseman 10, Griner 15. Csere: Zavialova 3/3, Beliakova 2, Vadeeva 4, Bentley 13/6, Papova 2.
 
Atomerőmű KSC Szekszárd: Miklós 2, Studer 7, Bálint 7/3, Krnjic 8, Goree 11/3. Csere: Horváth -, Mányoky 2, Friskovec 11/9, Holcz -, Milic 4.
 
 
 
Az Euroliga szombati játéknapjának rangadóján a Fenerbahce 82-59-es győzelmet aratott Sopronban.
 
Visszatért a soproni csapatba Jelena Brooks, aki rögtön a kezdőben kapott helyet. Briann January triplája vezette fel a csoportrangadót. Erre Olcay Cakir válaszolt. Kayla McBride és Satou Sabally találataival három perc játék után 6-5-nél ragadta magához a vezetést a Fenerbahce. Azóta már tudjuk, hogy innentől végig előrébb jártak a vendégek. A Fener 8-7 után egy egy 16-2-es futással lépett el. Kiemelkedően teljesített támadásban a török sztárcsapat. Az első negyedben a 18 kísérületükből 12 sikeres lett. Ezzel szemben a Sopronnak 19-ből 5.  Az első szakasz hajrájában Kayla McBride már a 10., Satou Sabally a 7. ponját. 10 perc után így 30-11-re vezetett a vendég-gárda, akiket ezúttal is biztattak a szomszédos Ausztriából érkezett török szurkolók. A második etap elején Fegyverneky Zsófia volt eredményes. Emlékezhetünk rá, hogy Kurszkban sikerült 19 pontos hátrányból felállni. Gáspár Dávid együttese ezúttal is nagy erőket mozgósított. Egy pillanatra nem adta fel a magyar bajnoki címvédő. 34-15 után 11-4-es sorozattal 38-26-ra feljöttek a mieink. Határ Bernadett remekelt, aki egymaga hat pontot szerzett ezen sorozat alkalmával.
 
A félidő utolsó három percébe is 12 pontos különbségről érkeztünk. Több lehetősége nyílt a Sopronnak, hogy közelebb kerüljön. Akár a lélelektani 10 pont alá faragja a hátrányát. 40-30-nál már Victor Lapena kért időt, hogy nagyobb koncentrációt követeljen meg tanítványaitól. A hajrát büntetők tették töredezetté. Itt kettőt is hibáztak a vendégek, de a szünetben 43-30-ra így is vezettek. A félidőben soproni oldaoon a 8 pontos Határ Bernadett volt a legeredményesebb. A vendégeknél Kayla McBride járt 11 pontnál. A Fener továbbra is 50% környékén tartotta a mezőnymutatóját. Ennél az egész mérkőzésen nem adta lejjebb. A harmadik negyedet Satou Sabally triplája vezette fel. Ez előrevetítette a folytatást. A harmadik szakaszban ugyanis a távoli dobásokban léptek feljebb a vendégek. Az első 20 percben 10-ből 3 kísérletük lett sikeres. A harmadik etapban 9-ből 5. Ez kiválóan szemlélteti a játék képét. Briann January és Határ Bernadett még 46-34-re és 48-36-ra felhozta a Sopront. Ezt követően pedig Jelen Brooks duplájával 48-38-nál újra 10 pontra olvadt a differencia. Ez volt a második 20 perc legszorosabb mérkőzésállása.
 
Alina Iagupova és Kayla McBride tripláival, illetve Elizabeth Williams ziccerével 56-41-re megugrottak a vendégek a folytatásban. Soproni oldalról egyedül Briann January triplája érkezett válaszul. Gáspár Dávid már 56-41-nél időt kért. Visszatérve a pályára azonban két hármast értékesítettek a törökök, ami lélektanilag is meghatározó pillanatnak bizonyult. 62-41-nél először ugrott 20 pont fölé a differencia. Összességében pedig ez egy 14-3-as futás volt. A harmadik negyed hajrájában 20 pont környékén mozgott a differencia. Az utolsó 10 percnek 66-47-ről futottak neki a csapatok. Elizabeth Williams és Fegyverneky Zsófia kosárváltásával indult ez a szakasz. Nagyjából ezen 20 pont környékén állandósult a különbség. Becsülettel harcolt a Sopron. Aby Gaye találata után 72-55-nél időt is kellett kérnie a Fener szakmai stábjának. Innen egy 6-0-val visszaállították a 20 pont feletti előnyüket 78-55-nél. Ekkor még négy perc volt hátra, de érdemben már nem változott a mérkőzés képe. Magabiztos teljesítménnyel érvényesítette fölényét a Fenerbahce.
 
SOPRON BASKET - FENERBAHCE SAFISPORT 59-82 (11-30, 19-13, 17-23, 12-16)
 
Euroliga 11. forduló
Sopron, Novomatic Aréna
Jelena Tomic (Horvátország), Paulina Gajdosz (Lengyelország), Amel Dahra (Franciaország) - Ales Kamnikar (Szlovénia)
 
Sopron Basket: Williams 8, Fegyverneky 6, Határ 10, January 14/6, Brooks 10. Csere: Varga A. 2, Jovanovic 3/3, Czukor 2, Gaye 4.
 
Fenerbahce Safisport: Sabally 18/3, Cakir 7/3, Williams 12, McBride 22/15, Iagupova 11/3. Csere: Zahui 4, Kurtulmus, Alperi Onar, Canitez 2, Hartley 4, Stokes 2.
 
 
 
 
Fotó - fiba.basketball

Vármegyei szövetségek