Férfi NB I B: Fekete hétvégéjük volt a zöld csoport éllovasainak
18
Jan
2022
Férfi NB I B: Fekete hétvégéjük volt a zöld csoport éllovasainak
2022. január 18.  |  09:58
Kikapott a zöld csoport két éllovasa a férfi másodosztály legutóbbi fordulójában. Az Újpest 5 pontos félidei vezetésről veszített rangadót a harmadik negyed közepén "robbantó" MEAFC otthonában. Győrben a hazaiak szinte végig vezettek az élen álló Cegléd ellen. A csoportelső hosszabbításra mentette a találkozót, a lélektani előnyét viszont nem tudta kihasználni, így győri bravúrgyőzelem született. A csoport többi összecsapása is szoros volt: 3 ponttal verte a Békés a Pénzügyőrt, s ugyanilyen különbséggel tudott nyerni a SMAFC Bonyhádon. A Hódmezővásárhely-Elite és a Dunaharaszti-DEAC U23 párharc is 10 ponton belüli különbséggel ért véget - előbbin hazai, utóbbin vendég sikerrel. A piros csoportban közel állt első győzelme megszerzéséhez a harmadik negyed után még 8 ponttal vezető Baja, de a PVSK-Cargate jobban bírva a negyedik negyedet fordítani tudott. A BKG jól kezdve és hajrázva győzte le a MAFC csapatát. A többi találkozón nagyjából a papírforma érvényesült: a Veszprém Salgótarjánban győzött, a Jászberény az Óbudát, az NKA a Nagykőröst, a TF-BP pedig a Pápát múlta felül saját pályáján.
 
 
 
Piros csoport
 
Salgótarjáni KSE - Veszprémi Kosárlabda Kft. 72-90
 
Az első három negyedben kézben tartva a játék irányítását szerzett Glatz Soma (23/9 pont, 6 lepattanó), Füzi Róbert (21/9 pont), Tóth Norbert (14 pont, 15 lepattanó, 4 eladott labda, 5 gólpassz), Horváth Ákos (11/9 pont) és Szabó Péter (10 pont - 11 mezőnykísérlet -, 5 lepattanó, 4 gólpassz) vezérletével 21 pontos előnyt a harmadik helyezett Veszprém. A Kuttor Gergő (14/6 pont, 8 lepattanó), Hargitai Krisztián (11/9 pont, 4 lepattanó), Takács András (11/3 pont, 6 lepattanó) és Nshimba Joel (10 pont, 3 lepattanó) kosaraira alapozó hazai együttes a záró szakaszban ugyan 20 ponton belülre került, de a veszprémi gárda magabiztos győzelmét nem tudta kétségessé tenni.
 
 
NKA Pécs - Nagykőrösi Sólymok KE 81-68
 
A 29-13-ra megnyert második negyedének, valamint Bíró Levente (21/3 pont, 3 szerzett labda, 5 gólpassz), Nemanja Djordjevics (16/3 pont, 4 lepattanó, 3-3 eladott labda és gólpassz), Meszlényi Róbert (10/6 pont) és Rátvay Balázs (10 pont, 4 lepattanó) eredményességének köszönhetően győzte le a pécsi alakulat a szünet után a Mester Márk (22/15 pont, 3 szerzett, 4 eladott labda)-Timkó Norbert (13 pont, 11 lepattanó, 3 eladott labda) kettős vezette, a harmadik negyedben a hazaiakat még 4 pontra megközelítő nagykőrösi együttest, amelynek játékosaiból azonban a jelek szerint sokat kivett a felzárkózás.
 
 
Jászberényi KSE - Óbudai Kaszások 97-80
 
A páratlan negyedekben egyértelműen jobban, hatékonyabban játszva győzte le az új csapatában remekül debütáló Kucsora Csaba (26/15 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda, 4 gólpassz), valamint Nebojsa Dukics (22/21 pont, 9 lepattanó, 6 gólpassz) és Velkey János (16/9 pont, 8 lepattanó) hatékony, jó játékával a Jászberény a Sedin Karavdic (19/6 pont, 3 lepattanó), a korábbi jászberényi Czirbus József (19/3 pont, 9 lepattanó, 4 szerzett labda) és Fekete Viktor (18/12 pont, 7 lepattanó) ponterősségére építő óbudai együttest.
 
 
TF-BP - Conoil Pápa KC 82-75
 
Mint kiderült, döntőnek bizonyult az első negyed közepén bemutatott 12-0-s hazai roham, amelyet még 4 pontos hátrányból indított az elsősorban a sokoldalúan játszó Tichov Dominik (24/6 pont, 10 lepattanó, 3 szerzett, 4 eladott labda, 8 gólpassz), valamint Oroszi Bence (14/6 pont, 9 lepattanó) és Korompai Ákos (13/6 pont, 5 szerzett, 3 eladott labda) eredményességére építő hazai együttes, amely ettől kezdve már nem adta ki a kezéből a vezetést. Volt "tízen túli" azaz 10 pont fölötti előnye is a TF-BP gárdájának, és bár a szívósan küzdő pápai csapat elsősorban Németh András (23/6 pont, 6 lepattanó, 3-3 eladott labda és gólpassz), Sonyák Béla (18/9 pont, 4 lepattanó) és Koma Dániel (10 pont, 5 lepattanó, 3 eladott labda) révén többször is szorossá tette a találkozót, annyi erő nem volt a vendégekben, hogy fordítani tudjanak.
 
 
BKG Príma Akadémia - MAFC 89-81
 
A BKG 24-16-ra megnyert nyitó etapnak, valamint leginkább Nagy Botond (34/12 pont, 4-4 lepattanó és eladott labda, 7 gólpassz), Nick Allen (19 pont, 12 lepattanó) és Halász Ákos (16/3 pont, 3 eladott labda) ponterős játékának, no meg az 52-28-ra megnyert lepattanózásnak köszönhetően győzte le a negyedik negyed elején Lakits András (22/6 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 gólpassz), Tóth Péter (19 pont, 4 lepattanó, 5-5 gólpassz és eladott, 3 szerzett labda) és Polgárdy Ádám (12/3 pont - 13 mezőnykísérlet -, 3 gólpassz) vezérletével 2 pontra felzárkózó MAFC-ot. A hajrában, a kiélezett, kritikus pillanatokban hazai oldalon valaki mindig megvillant - a BKG nem engedte fordítani a MAFC-ot, így megnyerte a rangadót.
 
 
Bajai Bácska FKE - PVSK-Cargate 72-80
 
A bajai csapatban hosszú kihagyás után tért vissza két alapember, Nagy Dániel és Pongó Martin. Azonnal érződött ennek jótékony hatása, hiszen a hazaiak parádés, 12-2-es "repülőrajtot" vettek az összecsapáson, amelyet a Goldring-fivérek párharca tett pikánssá. A lassan ocsúdó pécsiek a második negyed közepére ugyan ledolgozták hátrányukat, de a Baja újra ellépett 7 ponttal. A félidő pécsi triplával, s 4 pontos hazai vezetéssel ért véget. Ahogy a mérkőzést, a második félidőt is a vendéglátó kezdte jobban, és ez a 6-0-s 3 perc azt jelentette, hogy 10 ponttal megint megugrott a bajai együttes. Volt már 11 is a Goldring József (18/6 pont, 8 lepattanó, 3-34 gólpassz és szerzett, 4 eladott labda), Nagy D. (15/6 pont, 5 eladott labda, 3 gólpassz), Jakab Péter (14/6 pont - 17 mezőnykísérlet -, 8 lepattanó, 3 gólpassz), Pongó M. (10/6 pont, 4-4 lepattanó és gólpassz, 3-3 szerzett és eladott labda) és Szatmári Szabolcs (1066 pont) kosaraira alapozó Bácska előnye, ám egy 10-3-mal a szakasz hajrájában 4 pontra visszajöttek a pécsiek.
 
A negyedik negyed 8 egységnyi hazai előnyről indult. Ezt 5-0-lal kezdve hamar szorossá tették a találkozót s PVSK fiataljai, ráadásul a Bajánál Pongó kipontozódott, a legutóbb 63 pontig jutó Jakab pedig 4 hibával állt. A szakasz közepén átvették a vezetést a pécsi fiatalok, akik elsősorban Farkas Dániel (23/9 pont, 6 lepattanó, 4 szerzett, 3 eladott labda), Meleg Gergő (22 pont, 12 lepattanó) és Goldring Gergő (16 pont - 17 mezőnykísérlet -, 7 lepattanó, 3 eladott labda, 4 gólpassz), valamint a 43-33-mal "behúzott" lepattanóharc jóvoltából végül 20-4-re nyerve a negyedik negyedet "lehajrázták" a hősiesen küzdő, de a végjátékra a technikaikkal kiálló Jakabot is elvesztő és erőben is "elfogyó"  bajai együttest.
 
 
 
 
Zöld csoport
 
MEAFC-Miskolc - Újpest MT 65-58
 
A vendégek kezdték jobban a rangadót, amelyen a tabella harmadik helyén álló együttes fogadta a másodikat. A 6-2-es újpesti vezetést követően a szakasz közepén egy 7-2-vel fordított a vendéglátó miskolci gárda, de a küzdelmes negyed egy 5-2-es újpesti futással, s 2 pontos vendég vezetéssel ért véget. A második etap elején egalizált a MEAFC, ám erre egy 8-0-s rohammal reagált az Antóni Csanád (15/6 pont, 8 lepattanó, 3 gólpassz), Katona Bence (12/3 pont - 16 mezőnykísérlet -, 8 lepattanó, 7 gólpassz), Steve Rosemond (12/3 pont - 15 mezőnykísérlet -, 6 lepattanó, 7 eladott labda) és Varga Dániel (11 pont, 10 lepattanó, 3 szerzett labda) eredményességére építő Újpest. Folytatódott az üldözőverseny, egy 7-2-vel 3 pontra visszajött a Miskolc.
 
A várt nagy küzdelmet, ugyanakkor meglehetősen kevés kosarat hozó félidő végén 29-24-es vendég vezetést mutatott a miskolci Egyetemi Körcsarnok eredményjelzője. A második félidő közepéig tartotta szűk előnyét a Megyeri Tigrisek együttese, ám a harmadik negyed második felében egy 11-2-es rohamot bemutatva fordított, s a negyed végére 5 pontos előnyt szerzett a Kozák Márton (18/3 pont, 4 lepattanó, 3-3 eladott labda és gólpassz)-Lajsz Gergely (16 pont, 7 lepattanó)-Pintér Dávid (10/6 pont - 12 mezőnykísérlet -, 8 lepattanó) trió vezette MEAFC. A hazaiak lendületben maradtak a záró etap elején is, és azt 7-0-lal indítva 10 fölé hizlalták előnyüket. A hajrában az Újpest már nem tudott 7 pontnál közelebb kerülni a hazaiakhoz, így a MEAFC nyerte a rangadót, az Újpest a vereségét - részben - az igen-igen gyenge (6/15, 40%) büntetőzésének köszönheti.
 
 
Bodrogi BAU Vásárhelyi Kosársuli - Elite Basket 96-88
 
Az első percekben még tartotta a lépést az Elite vendéglátójával, de a nyitó etap közepén egy szédületes 17-0-lal elhúzott a Kosársuli. A szakasz végén 10 pontra visszajött az Elite. A második negyed elejét újra "megnyomták" a Varga Ákos (33/18 pont, 7 lepattanó, 5 szerzett labda), Varga Zalán (22/9 pont, 3 szerzett labda, 6 gólpassz) és Pavlovic Vuk (19/3 pont, 3-3 lepattanó és szerzett labda, 5 gólpassz) ponterős játékára alapozó a hazaiak, akik egy 17-6-os 3 perccel 20 pont fölötti vezetésre tettek szert. Ezt követően azonban rendezte sorait, s elsősorban Jilling László (20/15 pont, 3 eladott labda), Somogyfoki Szabolcs (17/6 pont, 11 lepattanó) Láncos Krisztián (17 pont, 12 lepattanó, 4 eladott labda) és Somogyfoki Péter (12/6 pont, 5 lepattanó, 6 eladott labda, 9 gólpassz) jóvoltából egy 18-4-es rohammal 7 pontra zárkózott föl a törökbálinti együttes, félidőben 9 ponttal vezettek a hazaiak. Szünet után 15 ponttal ismét elhúztak a vendéglátók, majd újfent felzárkóztak a vendégek, akiknek a harmadik negyed végére sikerült 4 pontra megközelíteni ellenfelüket. A záró etapot 7-0-lal kezdve 11-gyel ismét ellépett a Hódmezővásárhely, és a folytatásban már nem engedte 7 pontnál közelebb magához a szívósan küzdő Elite csapatát.
 
 
Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC - Ceglédi KE 92-87 hosszabbítás után
 
A hazaiak 9-2-es "repülőrajtot" véve valósággal állva hagyták a listavezetőt, s a nyitó etapban egy rövid hullámvölgyet leszámítva végig biztosan vezetve 10 pontos előnyre tettek szert. Ezt a második szakaszban "megfejelve" annak közepén 16 ponttal húzott el a győri együttes. Ezt követően villantott fel először olyan játékot a Dominik Herendic (26 pont, 7 lepattanó, 4 szerzett, 6 eladott labda, 8 gólpassz), Tóth Zoltán (22/6 pont, 6 lepattanó), Mészáros Máté (13/3 pont, 7 lepattanó) és Csákvári Csaba (11/3 pont, 11 lepattanó, 4 szerzett, 3 eladott labda, 2 blokk) találataira támaszkodó Cegléd, amellyel igazolta, miért is vezeti a zöld csoportot: egy 12-2-es futással 6 pontra felzárkózott. Szünetben - ahogy az első negyed után - 10 ponttal vezettek a hazaiak.
 
A második félidőt 8-2-vel kezdte, s ismét 16 pontos előnyre tett szert a Győr, majd állandósult egy 10 és 15 pont közötti különbség a felek között. A negyedik negyed előtt 11 ponttal állt jobban a remek napot kifogó Lógár Bence (38/15 pont, 16 lepattanó, 3 szerzett labda), valamint Berneczei László (17/3 pont, 13 lepattanó, 4 szerzett, 5 eladott labda, 2 blokk), Geiger Bálint (10 pont - 11 mezőnykísérlet -, 3 lepattanó, 4 eladott labda, 5 gólpassz) és Kámán Bálint (10 pont) találataiban bízó vendéglátó. Ezt azonban 6-1-gyel kezdve 6 pontra zárkózott föl az éllovas, amely a rendes játékidő végére "népmesei" 77-77-es döntetlenre mentette a találkozót. Bár a Cegléd kezdte lélektani előnyből a hosszabbítást, az Lógár triplájával indult, s vezetett már 7 ponttal is a győri együttes. Bár 3-ra még visszajött a csoportelső, a hazaiak már nem adták ki kezükből a vezetést, és "elkapták" a listavezetőt.
 
 
Békési SzSK - Pénzügyőr SE 79-76
 
A harmadik negyed után 4 ponttal még a Szálas Gábor (25/9 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz)-Kiss Lajos (20 pont, 8 lepattanó, 3 gólpassz)-Baranyi Péter (10 pont, 8 lepattanó) trió vezette vendég fővárosi együttes állt jobban. A negyedik negyedet azonban egy 13-3-as bő 6 perccel indítva fordított a Danijel Krsztics (35/18 pont, 7 lepattanó, 8 gólpassz), Balogh Gábor (16/9 pont, 3 lepattanó, 6 gólpassz) és Nemanja Acsimovics (16 pont, 8 lepattanó) ponterős játékára építő békési gárda, amely az izgalmas hajrában már nem engedte át a vezetést a végig kitartóan küzdő ellenfelének.
 
 
Atomerőmű KSE Bonyhád - SMAFC 1860 KA 93-96
 
9-2-vel kezdtek a vendég soproniak, majd miután a szakasz közepén 2-re feljött a Bonyhád ,egy 8-0-lal 10 ponttal léptek el, s a védekezés nélküli nyitó etapot 35-26-ra nyerték. A másodikban pedig erre még 2 pontot rátett, így 11 egységnyi előnnyel fordulhatott a Sitku Márton (21/9 pont, 10 lepattanó), Schöll Richárd (13 pont, 10 lepattanó), Papp Barna (12/6 pont) és Werner Viktor (10/3 pont, 3 gólpassz) kosaraira alapozó SMAFC. Térfélcsere után nagyon összeszedte magát a mérkőzést gyakorlatilag 5 játékossal végigjátszó, erősen tartalékos Bonyhád,  amelyben a kezdőötös minden játékosa - Pajor Dávid (31/18 pont, 7 lepattanó, 3 szerzett labda, 5 gólpassz), Szalai Milán (21/6 pont, 7 lepattanó, 4 eladott labda, 5 gólpassz), Tömösváry Máté (15/6 pont, 9 lepattanó, 3 gólpassz), Heimann Gergő (14/6 pont, 3 lepattanó, 4 gólpassz) és Csizmadia Attila (12/3 pont, 6 lepattanó) - 10 pont fölé jutott. A hazai gárda a harmadik etap hajrájában átmenetileg át is vette a vezetést - a negyedik negyed 1 pontos soproni vezetésről indult. Ezt egy 11-2-es két és fél perccel indítva ismét elléptek 10 ponttal a vendégek. A tolnai társulat azonban nem adta föl, az utolsó percben 1 pontra megközelítette a vendégeket. Végül az addig pont nélkül álló Csendes Péter két büntetőt értékesítve a soproniak javára döntötte el a csatát.
 
 
Dunaharaszti MTK - DEAC U23 76-83
 
Parádésan kezdtek a hazaiak, akik Jordan Santiago (22/3 pont, 8 lepattanó, 3-3 szerzett és eladott labda, 6 gólpassz), Fekete Bálint (17/12 pont, 6 lepattanó) és Csabay Ádám (15/12 pont, 3 szerzett labda) vezérletével 27-11-re nyerték a nyitó etapot. A folytatásban a debreceni fiatalok fokozatosan találtak magukra, s vették át a játék irányítását. A harmadik negyed végére 2 pontra csökkent a DMTK előnye, s bár a negyedik etap hazai triplával indult, erre 3 hármast beemelve egy 15-2-es rohammal reagáltak a Pollák Balázs (27/15 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett, 7 eladott labda, 6 gólpassz), Ekendelkichukwu Udumezue (15/9 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz, 2 blokk), Fábián Szabolcs (13-13 pont és lepattanó) és Balázsi Soma (10 pont, 9 lepattanó, 4 gólpassz) eredményességére építő debreceni fiatalok, akik így 8 pontos előnyre tettek szert, és már nem adták ki a vezetést a kezükből.
 

Megyei szövetségek