Jövő tavasszal nyitja kapuit a Magyar Kosárlabda Múzeum
08
Dec
2021
Jövő tavasszal nyitja kapuit a Magyar Kosárlabda Múzeum
2021. december 8.  |  11:30

Különleges múzeum kialakításán fáradozik a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége. A sportágat hazai megjelenésétől kezdve a napjainkig bemutató állandó kiállítás kurátora, Dobor Dezső a szövetség elnökségének keddi ülésén vázolta a terveket. Külön is kiemelte, hogy tudomása szerint ilyen múzeumot a magyar sportban még nem hozott létre egyetlen szakszövetség sem, így valóban párját ritkítja majd a gyűjtemény.

 

A neves sportriporter, valamint több sporttémájú tárlat megálmodója és összeállítója elmondta, hogy rengeteg ereklyét sikerült összegyűjteni, neves kosárlabdázók, illetve azok családtagjai, edzők, játékvezetők, klubok és szakosztályok támogatólag álltak az elképzelés mellé, jóvoltukból a tárgyak száma már meg is haladta a háromszázat. Az interaktív elemekkel, másutt nem látható régi filmfelvételekkel különlegessé tett közel 300 nm2-es kiállításnak az MKOSZ új, budaörsi székháza ad majd otthont.

 

Az elhangzottak szerint számos ritkaságot ismerhet meg a közönség a sportág nagy egyéniségeiről, a magyar kosárlabda szinte minden jelentős pillanatáról. Így például bemutatásra kerül a 100 éve kiadott szabálykönyv, a női válogatott legelső mérkőzésének jegyzőkönyve, az 1955. évi magyar arannyal zárult Eb népstadionbeli jegye, Puskás levele a Bp. Honvéd kosarasaihoz, de látható lesz dr. Hepp Ferenc és Németh Ágnes Hall of Fame elismerése vagy Kassai Ervin Oscar díja, de Dávid Kornél meccscipője is, melyben először lépett az NBA parkettjára.. 

​Az elnökség a koncepciót egyhangúlag elfogadta, így a tervek szerint várhatólag jövő tavasszal megnyílhat a magyar kosárlabda múzeuma, mely Kuncze Gézától Hanga Ádámig átölelve a teljes történetet méltó módon tiszteleg majd a játék előtt, mely jövőre épp 110 évvel ezelőtt jelent meg idehaza. ​

 

Vármegyei szövetségek