Női Amatőr: Nincs már nyeretlen a zöld csoportban
15
Nov
2021
Női Amatőr: Nincs már nyeretlen a zöld csoportban
2021. november 15.  |  11:52
Aránylag izgalommentes héten van túl a Női Amatőr Nemzeti Bajnokság piros csoportjának mezőnye. A két legszorosabb összecsapáson 9 pont volt a különbség a felek között - mindkétszer a szekszárdi fiatalok kárára, akik egyszer 74 pontot dobva, másszor pedig ugyanennyit kapva maradtak alul. A két "baranyai brigád" fölényes győzelmet aratott, a ZTE a Győrt, az MTK pedig a Baját verte simán. A Vasas a BEAC otthonában tudott nyerni, a MAFC pedig a diósgyőri fiatalokat múlta fölül. Több volt az izgalom a zöld csoportban, amelyben a Nyíregyháza hátrányból fordítva úgy nyert egyetlen ponttal az ELTE Fortis otthonában, hogy pontok és lepattanók tekintetében ugyanaz a végeredmény született. Szintén hátrányból fordítva nyert a Törekvés Szegeden, méghozzá úgy, hogy előbb hosszabbításra mentette a találkozót, majd a ráadásban kerekedett ellenfele fölé. A BKG simán verte a Szolnokot az alsóházi rangadón, így már nincs nyeretlen a zöld csoportban.
 
 
 
Piros csoport
 
Sportdarázs-SMAFC - Atomerőmű KSC Szekszárd II 74-65
 
Az első negyed közepén egy 12-2-es rohammal elhúztak a soproniak, ám szép, aprólékos, szívós munkával a második negyed közepére ledolgozták hátrányukat a jórészt Anamaria Pop (19/3 pont - 23 mezőnykísérlet -, 13 lepattanó, 6-6 eladott labda és gólpassz), Andi Hanna (10/3 pont - 11 mezőnykísérlet -, 4-4 lepattanó és eladott labda, 6 gólpassz) és Horváth Dóra (10 pont - 11 mezőnykísérlet -, 8 lepattanó, 3 eladott labda) kosaraira alapozó szekszárdi fiatalok. A félidő hajrája a vendéglátóknak sikerült valamivel jobban, 3 pontos hazai vezetéssel fordultak a felek a második félidőre.
 
A harmadik negyedben szinte végig tartotta 5 pont körüli előnyét a hazai együttes, majd a szakasz hajrájában 2-re feljött a Szekszárd. Ezt követően azonban a harmadik negyed utolsó, majd a negyedik etap első két és fél percét 13-2-re nyerve 10 pont fölötti előnyt épített a Bakó Patrícia (27 pont, 14 lepattanó, 2-2 gólpassz és szerzett, 4 eladott labda) és Sitku Zsuzsanna (24/3 pont, 7 lepattanó, 2-2 blokk és eladott, 4 szerzett labda) ponterős, jó játékára építő Sportdarázs, amely állandósította 10 pont körüli vezetését. A hajrában ugyan 10 ponton belülre kerültek az utolsó pillanatig szívósan küzdő vendégek, ám a soproni győzelmet nem tudták kétségessé tenni.
 
 
ZTE NKK - UNI-Győr SzESE 84-46
 
Minden negyedet megnyerve aratott Gorjanácz Ágnes (24/9 pont, 18 lepattanó, 3-3 blokk és eladott labda), Frindt Nikolett (13/3 pont, 6 lepattanó), Pap Regina (12 pont, 9 lepattanó) és Kovács Georgina (10 pont, 3 eladott labda, 5 gólpassz) vezérletével fölényes győzelmet a ZTE. Az elsősorban Bánszegi Borbála (13 pont, 6 lepattanó, 3 eladott labda) és Rozmán Lilla (10/6 pont - 16 mezőnykísérlet -, 3 eladott labda, 4 gólpassz) találataira támaszkodó vendég győriek csak a második negyedben nőttek föl a feladathoz és ellenfelükhöz.
 
 
NKA Universitas PEAC - Kanizsai Vadmacskák SE 102-55
 
Minden negyedet megnyerve aratott Olawuyi Adenike Olayemi (22 pont, 13 lepattanó), Laczkó Sára (20/6 pont, 6 szerzett, 3 eladott labda, 8 gólpassz), Bojtár Boglárka (14 pont, 7 lepattanó, 4 szerzett, 3 eladott labda, 9 gólpassz), Kötő Luca (11/9 pont, 8 lepattanó, 3-3 gólpassz és eladott labda) és Csényi Anna (10 pont, 3 lepattanó, 5 gólpassz) eredményességére, valamint az 53-37-re megnyert lepattanózásra építve a pécsi együttes a szinte kizárólag Zsámár Panna (21/6 pont, 3 gólpassz) és Jurkó Noémi (19 pont - 21 mezőnykísérlet -, 12 lepattanó, 3-3 gólpassz és szerzett, 4 eladott labda) ponterősségében bízó Nagykanizsa ellen.
 
 
MAFC - DVTK U23 69-58
 
Az első és az utolsó negyedet megnyerve, a két középső etapot pedig döntetlenre játszva győzte le elsősorban Aradi Zsanett (15 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz) és dr. Varga Barbara (12 pont, 5 lepattanó) jóvoltából a MAFC a Tóth Franka (21/9 pont, 15 lepattanó, 3 eladott labda)-Bacsó Zsófia (11 pont - 16 mezőnykísérlet -, 3 lepattanó, 7 gólpassz) kettős vezette diósgyőri fiatalokat.
 
 
MTK-TFSE - Bajai NKK 92-69
 
Az első félidőben szerzett 20 pont fölötti vezetésének, Király Andrea (18/6 pont, 4 lepattanó, 3 eladott labda, 6 gólpassz), a 11 percet játszó Kozma Lili (17/12 pont), Burján Laura (17/9 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz, 3 blokk) és Baa Dominika (15 pont, 9 lepattanó) ponterősségének, valamint a 62-31-re nyert lepattanózásnak köszönhetően biztosan verte az MTK-TFSE a Pálfi Veronika (24/6 pont, 4 lepattanó, 6-6 eladott labda és gólpassz), Tamás Gréta (16/3 pont - 20 mezőnykísérlet -, 3 gólpassz) és Hilcz Alexa (14/12 pont, 5 lepattanó, 4 eladott labda) vezetésével igazán jól csak a harmadik negyedben kosarazó bajai együttest.
 
 
BEAC Újbuda - Vasas Akadémia II 61-74
 
Az élvonal bajnoki szünete alatt mindkét együttes erős összetételben lépett pályára, és a vendég Vasas Szerencsés Tamara (16 pont, 4 lepattanó, 5 szerzett labda), Nadja Smailbegovics (15/3 pont, 8 lepattanó), Madár Eszter (11 pont, 9 lepattanó, 3 eladott labda) és Salamon Zsófia (10 pont, 7 lepattanó) kosaraira alapozva ha szűken is, de minden negyedet megnyerve tudott győzni a Boros Berta (16/3 pont, 5-5 lepattanó és eladott labda, 3 gólpassz)-Mérész Beatrix (14 pont - 19 mezőnykísérlet -, 9 lepattanó, 4 eladott labda)-Juhász Angéla (12 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz) trió vezette BEAC otthonában.
 
 
PINKK-PVSK U23 - DEAC 98-50
 
A páratlan negyedekben nyomasztó fölényben játszva győzték le simán Borbás Panni (25/3 pont), Szűcs Luca (18/6 pont, 4-4 lepattanó és gólpassz, 3 szerzett labda), Jáhni Zsófia (18/3 pont, 14 lepattanó, 5-5 szerzett és eladott labda, 6 gólpassz, 2 blokk), Vincze Nikolett (17/9 pont, 5 lepattanó, 3-3 szerzett labda és gólpassz), valamint Tenyér Zsófia (10/3 pont, 3 lepattanó, 5 szerzett, 4 eladott labda, 9 gólpassz) vezérletével a PINKK fiataljai a debrecenieket. A vendég DEAC csapatából kiemelkedett az egyedüliként 10 pont fölé jutó Mezei-Göttlinger Anna (16/3 pont, 9 lepattanó, 3 szerzett labda).
 
 
Atomerőmű KSC Szekszárd II - Ajka 74-83
 
Ellentétes félidők mérkőzésén szünetben még az Andi H. (22/6 pont, 3 lepattanó, 7 eladott labda, 5 gólpassz), Horváth D. (19 pont, 7 lepattanó, 4 eladott labda) és Sinka Noémi (16/12 pont, 5 lepattanó) ponterős játékára építő hazai együttes vezetett. Fordulás után azonban átvette az irányítást az Ajka, amely a 24-11-re megnyert harmadik negyednek, valamint Székely-Horváth Zsuzsanna (18/6 pont, 5 lepattanó, 4 szerzett labda, 7 gólpassz), Lendér Lilla (16/9 pont, 3-3 szerzett labda és gólpassz), Kalocsai Dorina (14 pont, 3 lepattanó) és Hidas Réka (10 pont) kosarainak köszönhetően fordított és megnyerte a találkozót.
 
 
 
 
Zöld csoport
 
TFSE-MTK U23 - Tatai SE 62-35
 
Az előző évadban történtek alapján meglepő, de két, a középmezőny alján tanyázó csapat csapott össze. A címvédő TF-fiatalok talán az előző két elveszített mérkőzésük miatt idegesen, kapkodva kezdtek, s mindössze 9 pontot szerezve az első szakaszban 10 perc után hátrányban voltak a Koncsár Eszter (10 pont, 5 lepattanó) és Horváth Dóra (9 pont - 14 mezőnykísérlet -, 13 lepattanó) kosaraira alapozó tataiakkal szemben. A két középső etapban aztán a társai által a kosárszerzésben azért eléggé magára hagyott Takács Emese (25/12 pont, 6 lepattanó, 3-3 blokk és eladott labda, 5 gólpassz) vezetésével egyértelmű fölényben játszottak a lepattanózást 60-47-re megnyerő hazaiak, akiknél még elsősorban Kelemen Barbara (9 pont, 6 lepattanó, 4 szerzett labda) és Galli-Hirling Borbála (6 pont, 11 lepattanó, 3-3 eladott labda és gólpassz) mezőnymunkája emelhető ki.
 
 
Zsíros Akadémia Kőbánya - Dávid Kornél KA 96-32
 
Legendáink akadémiai csapatainak összecsapását a papírformának megfelelően fölényesen nyerte Turi Eszter (23 pont, 14 lepattanó, 6 szerzett labda, 5 gólpassz, 3 blokk), Tálas Lívia (18 pont, 15 lepattanó, 3 eladott labda), Tatár Hanna (16 pont - 17 mezőnykísérlet -, 5-5 szerzett labda és gólpassz), Gallyas Andrea (14 pont, 3 lepattanó, 4 szerzett labda, 12 gólpassz) és Kurtik Dóra (10 pont, 4 lepattanó) eredményes, jó játékával az esélyes, éllovas Zsíros Akadémia. A vendégektől egyedül Vas Beatrix (11 pont, 4 lepattanó, 10 eladott labda) jutott 10 pont fölé.
 
 
ELTE Fortis - Nyíregyházi Kosársuli 50-51
 
Nagyi Tímea (10 pont - 14 mezőnykísérlet -, 12 lepattanó, 3 szerzett, 5 eladott labda) vezetésével szünetre 9 pontos előnyt szereztek a hazaiak. A térfélcsere után azonban a nyíregyháziak átvették a játék irányítását, és végül a mezőny legeredményesebb játékosának, a mezőnyből egyedüliként 10 pont fölé jutó Mátyás Eszternek (18/6 pont, 10 lepattanó, 3-3 szerzett labda és gólpassz) a triplájával a végén fordítottak, és megnyerték a találkozót. Érdekesség, hogy a lepattanócsata végeredménye éppen ugyanaz lett, mint a mérkőzésé: 51-50 a vendégek javára.
 
 
Szegedi KE - Törekvés SE 71-76 hosszabbítás után
 
Az izgalmas, fordulatos találkozón az első 10 perc egyértelműen az Egri Zsófia (25 pont, 17 lepattanó, 5 szerzett labda)-Dobos Kira (13/3 pont, 6 szerzett, 4 eladott labda, 5 gólpassz)-Altmann Anna (11 pont, 7 lepattanó) trió vezette vendég fővárosiaké volt. A folytatásban azonban átvette az irányítást, s a két középső, különösen a második etapban dominálva a negyedik negyed előtt 8 pontos előnyt szerzett a Perényi Lídia (15/9 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 gólpassz), Balatoni Zoé (13 pont, 10 lepattanó, 5 szerzett, 6 eladott labda, 4 gólpassz), Szabó Réka (10/6 pont - 12 mezőnykísérlet -, 4 lepattanó, 7 gólpassz) és Vér Violetta (10 pont, 7 lepattanó) kosaraira alapozó hazai társulat. A negyedik negyedben megint a Törekvés törekvései jutottak érvényre, s a látogatók hosszabbításra mentették a találkozót. A ráadás ugyan szegedi találattal indult, ám erre zsinórban dobott 8 ponttal felelt a fővárosi csapat, és innen már nem volt visszaút - a Törekvés Szegeden is nyerni tudott.
 
 
SzPA-HSE - Radobasket 64-49
 
A szünetig megszerzett 16 pontos vezetésére, valamint Somkuti Janka (21 pont, 8 lepattanó, 3 szerzett labda) és Ecker Viktória (16/3 pont, 3 lepattanó, 4 szerzett, 5 eladott labda) ponterősségére építve győzte le az SzPA csapata a nagy részben Schiroky Szonja (15/3 pont, 6 lepattanó, 3 eladott labda), Budai Dorina (11 pont, 13 lepattanó, 5 eladott labda) és Serfőző Viktória (10 pont - 12 mezőnykísérlet -, 5 lepattanó, 7 eladott labda, 3 gólpassz) találataira támaszkodó Radobasket együttesét.
 
 
BKG Príma Akadémia - Szolnoki MÁV SE 84-55
 
Minden negyedet megnyerve diadalmaskodott fölényesen, s szerezte meg Levente Zsófia (25 pont, 9 lepattanó), Horváth Boglárka (20 pont, 10 lepattanó, 4 gólpassz), Kovács Virág (19/9 pont, 3 lepattanó, 4-4 gólpassz, szerzett és eladott labda), valamint a tripla-dupla közelében járó Molnár Flóra (10-10 pont és gólpassz, 9 lepattanó, 7 eladott labda) vezérletével első győzelmét a BKG a Szolnok ellen. A feladathoz csupán a második negyedben felnövő szolnoki csapatból leginkább Emel Gyöngyi (14 pont, 4-4 lepattanó és eladott, 5 szerzett labda, 3 gólpassz), valamint Nemeskéri-Kutlán Nóra (11/6 pont - 14 mezőnykísérlet -, 6 lepattanó) játéka emelhető ki.
 

Vármegyei szövetségek