Női Amatőr: Kapaszkodik a ZTE és MTK-TFSE, botladoznak a TFSE-MTK fiataljai
11
Nov
2021
Női Amatőr: Kapaszkodik a ZTE és MTK-TFSE, botladoznak a TFSE-MTK fiataljai
2021. november 11.  |  11:25
Tovább menetel a nyeretlen Baja otthonában is fölényes győzelmet arató, veretlen Csata. Jelen pillanatban úgy tűnik, biztos debreceni sikere után az MTK-TFSE lehet a legfőbb kihívója. E két együttes mögött elég nagy a "tülekedés", hiszen nem kevesebb, mint 6 csapat, a megyei rangadót Nagykanizsán megnyerő ZTE, a Győrben fölényes győzelmet arató Ajka, a Vasas, a két baranyai együttes, valamint a 4 győzelemmel kezdő, ám utána a két éllovassal szemben alulmaradó DEAC áll 4-2-vel. A zöld csoportban Nyíregyházán is kikapott a címvédő MTK-TFSE U23-as együttese, viszont továbbra is hibátlanul menetel a Zsíros Akadémia és a SzPA csapata, és "tapad" rájuk a jól kezdő Szegedet fölényesen legyőző Kiss Lenke KA, valamint a Törekvés.
 
 
 
Piros csoport
 
Sportdarázs-SMAFC - MAFC 62-66
 
A kiegyenlített, szoros, döntetlenre végződő első félidőt követően a harmadik etap első felét 9-2-re nyerve elléptek az Aradi Zsanett (20 pont, 11 lepattanó), Miháczi Diána (10 pont, 4 szerzett, 3 eladott labda, 7 gólpassz) és Szeli Dorina (10 pont - 11 mezőnykísérlet) kosaraira alapozó fővárosiak, akiknek a harmadik negyed hajrájában már 9 pontos előnyük is volt - a végére pedig 6 maradt. A záró etapot a Sitku Zsuzsanna (21 pont, 6-6 lepattanó és eladott, 4 szerzett labda), Bakó Patrícia (11 pont - 14 mezőnykísérlet -, 8 lepattanó, 3-3 blokk és gólpassz), valamint Karácsony Tamara (10/3 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda, 4 gólpassz) eredményességére építő, vendéglátó soproni együttes 9-2-vel indítva fordított. A szakasz közepén azonban egy 9-3-mal újra a MAFC került előnybe. A hajrában még ledolgozták hátrányukat a hazaiak, de a végjátékban a vendégek voltak higgadtabbak, pontosabbak, így ők nyerték a találkozót.
 
 
Vasas Akadémia II - NKA Universitas PEAC 66-40
 
Az egyedüliként 10 pont fölé jutó Laczkó Sára (11/6 pont, 3 szerzett, 5 eladott labda) vezette pécsiek az első félidőben még tartották a lépést a Vasassal. Térfélcsere után azonban elsősorban Madár Eszter (15 pont, 8 lepattanó), Salamon Zsófia (12 pont, 3 lepattanó, 4 eladott labda) és Aho Tyra találataira, továbbá az 54-36-ra megnyert lepattanózásra és a remek "légelhárításra" (blokkok: 10-1) támaszkodva simán nyertek a hazaiak.
 
 
Atomerőmű KSC Szekszárd II - DVTK U23 65-58
 
A szinte végig szoros, kiélezett találkozón úgy három és fél perccel a befejezés előtt még Bacsó Zsófia (21/6 pont, 8-8 lepattanó és gólpassz), Suhajda Vanda (11/9 pont - 12 mezőnykísérlet -, 10 lepattanó, 4 eladott labda) és Vég-Dudás Anna (11 pont, 4 lepattanó, 3 eladott labda) kosaraira alapozó vendég diósgyőri fiataloknál volt az előny. A végjátékban viszont az Anamaria Pop (33/15 pont, 13 lepattanó, 4 szerzett, 3 eladott labda, 6 gólpassz)-Horváth Dóra (12 pont, 11 lepattanó) duó vezette hazai csapat egy 11-3-as rohammal a maga javára fordította a találkozót.
 
 
Kanizsai Vadmacskák SE - ZTE NKK 63-92
 
A megyei derbin a hazaiak Zsámár Panna (25/3 pont, 5 lepattanó, 8 eladott labda), Füredi Linda (13 pont - 19 mezőnykísérlet -, 3 lepattanó, 7 eladott labda) és Jurkó Noémi (10/9 pont) jóvoltából egy negyeden át tudták tartani a lépést a ZTE csapatával. A második negyedtől az egerszegiek Pap Regina (25 pont, 12 lepattanó), Gorjanácz Ágnes (20/9 pont, 6 lepattanó), Kovács Georgina (16/3 pont - 17 mezőnykísérlet -, 6 lepattanó, 3 eladott labda, 9 gólpassz) és Frindt Nikolett (15/6 pont, 6 lepattanó, 3 gólpassz) vezérletével, a lepattanócsatát 49-32-re megnyerve, fokozatosan egyre nagyobb fölényben játszva magabiztos győzelmet arattak.
 
 
UNI-Győr SzSE - Ajka 47-88
 
Végig nagy fölényben játszva nyert a Hidas Réka (25/9 pont, 4 lepattanó, 5 gólpassz)-Foltin Blanka (15 pont, 10 lepattanó, 4 gólpassz, 2 blokk)-Szabó Bettina (14/6 pont, 3-3 lepattanó és szerzett labda, 6 gólpassz) trió vezetésével, több mint 40 ponttal az Ajka Győrben - a vendégek 59-37-re nyerték a lepattanócsatát. A tartalékos hazaiaktól senki nem érte el a 10 pontot, Chroméj Hajnalka (9 pont - 13 mezőnykísérlet -, 3-3 lepattanó és gólpassz) bizonyult a legeredményesebb játékosnak.
 
 
DEAC - MTK-TFSE 61-95
 
A remek támadójátékkal kezdő fővárosiak bő 3 perc elteltével 14-7-re vezettek, majd rendezte sorait, s a negyed hajrájában 3 pontra följött a nagyrészt Mezei-Göttlinger Anna (20/12 pont - 21 mezőnykísérlet -, 6 lepattanó, 3 szerzett labda, 5 gólpassz) és Holinka-Miklós Hanna (14/9 pont, 7 lepattanó, 3 eladott labda) találataira támaszkodó DEAC. A kosarakban rendkívül gazdag nyitó szakasz azonban egy 10-2-es vendég rohammal, s 11 pontos fővárosi vezetéssel ért véget. A második etapban folytatta ellenállhatatlan támadójátékát az MTK-TFSE, amely szünetre Boros Dorka (20 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz), Burján Laura (18/3 pont, 6 lepattanó, 4-4 gólpassz és szerzett, 3 eladott labda), Baa Dominika (16 pont, 9 lepattanó, 6-6 gólpassz és szerzett labda) és Király Andrea (13/9 pont, 4 lepattanó, 6 gólpassz) ponterős játékával 60 pont fölé kerülve több mint 30 pontos előnyt szerzett, s 20 perc alatt eldöntötte az összecsapást.
 
 
PINKK-PVSK U23 - BEAC Újbuda 85-58
 
A szünetre megszerzett 27 pontos vezetésére, valamint Borbás Panni (23/9 pont, 3 lepattanó), Jáhni Zsófia (13/3 pont - 15 mezőnykísérlet - 11 lepattanó, 6 gólpassz, 2-2 blokk és eladott labda), Révész Luca (11 pont) és Pucz Eszter (10 pont) eredményes játékának köszönhetően győzték le simán a PINKK fiataljai a tartalékos, Zsámár Lili (17/3 pont - 21 mezőnykísérlet -, 5-5 lepattanó és szerzett, 3 eladott labda) és Orosz Lea Zsófia (16 pont - 21 mezőnykísérlet -, 8-8 lepattanó és eladott 2-2 gólpassz, blokk és szerzett labda) vezette BEAC együttesét.
 
 
Bajai NKK - Csata DSE 47-78
 
Bár Pálfi Veronika (21/3 pont, 4 lepattanó, 5 eladott labda) személyében a nyeretlen vendéglátó bajai együttesből került ki a mezőny legeredményesebb játékosa, Szöllősi Boglárka (12/12 pont, 10 lepattanó) pedig dupla-duplát ért el, a hazaiak csak a harmadik negyedben nőttek föl a feladathoz. Így a papírformának megfelelően a veretlen éllovas Csata Toman Petra (18/6 pont, 5 lepattanó), Strausz Edina (15 pont, 9 lepattanó) kosaraira és az elsősorban Kastl Dóra (8 pont, 15 lepattanó, 2-2 gólpassz, blokk és eladott, 3 szerzett labda) és Jánosi Virág (8 pont - 13 mezőnykísérlet -, 12 lepattanó) révén 59-29-re megnyert lepattanózásra alapozva simán győzött.
 
 
 
 
Zöld csoport
 
Kecskeméti KC - Zsíros Akadémia Kőbánya 62-84
 
Egységes csapatmunkájára, valamint a páratlan negyedekben mutatott sokkal hatékonyabb, pontosabb játékára, továbbá Takács Dorina (15 pont, 3-3 szerzett labda és gólpassz), Horváth Lili (14 pont, 8 lepattanó), Turi Eszter (13 pont, 9 lepattanó, 5 eladott labda, 4 gólpassz), Gallay Andrea (13 pont, 3 gólpassz) és Tatár Hanna (11/3 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz) eredményességére, s nem mellékesen az 51-33-ra megnyert lepattanózásra építve aratott magabiztos győzelmet a Zsíros Akadémia csapata a nagyrészt Pettner Hanna (21/9 pont, 4 lepattanó), Sinka-Pálinkás Szonja (13 pont, 3-3 lepattanó és eladott, 5-5 gólpassz és szerzett labda) és Bibok Liza (9 pont - 17 mezőnykísérlet -, 11 lepattanó) pontjaiban bízó Kecskemét otthonában.
 
 
SzPA-HSE - BKG Príma Akadémia 95-59
 
Minden negyedet megnyerve, az első félidőben nagy fölényben játszva győzte le Fabini Borbála (20 pont,9 lepattanó, 6 gólpassz), Somkuti Janka (16 pont, 13 lepattanó), Tánczos Tímea (15 pont, 9 lepattanó), Balsay Rita (10-10 pont és lepattanó, 4 gólpassz) és Ecker Janka (10 pont, 3-3 eladott labda és gólpassz) kosaraira alapozva a veretlen SzPA az ezúttal is Levente Zsófia (18/3 pont, 7 lepattanó, 3 eladott labda. 5 gólpassz) és Kovács Virág (15 pont) vezette BKG csapatát.
 
 
Kiss Lenke KA - Szegedi KE 74-46
 
Az első három negyedben egyértelmű fölényben játszva verte a Szabó Enikő (13/3 pont, 3 lepattanó, 4 szerzett labda, 7 gólpassz)-Básti Gabriella (12/3 pont, 8 lepattanó, 3-3 gólpassz és eladott labda)-Nagy Andrea (11 pont, 3-3 lepattanó és szerzett labda) trió vezetésével a Kiss Lenke KA biztosan a jórészt Czintos Boglárka (16/6 pont, 7 eladott labda) és Fekete Adrienn (13/3 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz, 4 eladott labda) kosaraira alapozva a feladathoz és ellenfeléhez csupán a záró etapra felnövő szegedi együttest.
 
 
Nyíregyházi Kosársuli - TFSE-MTK U23 72-69
 
Érdekes, fordulatos mérkőzésen a szünetben 5 ponttal még a Szabó Evelin (19/15 pont, 4 lepattanó), Kelemen Barbara (16 pont - 17 mezőnykísérlet -, 6 lepattanó, 3-3 gólpassz és eladott, 5 szerzett labda) és Takács Emese (14/6 pont, 6-6 lepattanó és gólpassz, 4 szerzett, 5 eladott labda) eredményességére építő címvédő vezetett. A hazaiak azonban Karakó Dorina (30 pont, 9 lepattanó, 4-4 gólpassz és szerzett, 5 eladott labda), valamint Lukács Panna (12/6 pont, 7 lepattanó, 4-4 gólpassz és eladott labda) vezérletével remek harmadik negyedet produkálva fordított, és 4 pontos előnnyel várhatta a negyedet, bő 3 perccel a befejezés előtt pedig már 8-cal "mentek" a hazaiak. Ekkor óriási hajrába kezdtek a TFSE-MTK fiataljai, akik egy 10-3-mal az utolsó percben 1 pontra feljöttek. Végül azonban Lukács kosara bebiztosította a hazai együttes sikerét - a vendég csapat a hosszabbításért dobott triplája nem ért célt.
 
 
Tatai SE - Szolnoki MÁV SE 87-61
 
Minden negyedet megnyerve diadalmaskodott Horváth Dóra (24 pont, 10 lepattanó, 2-2 blokk és eladott labda), Kurucz Réka (15/3 pont, 3 lepattanó), Morcz Viktória (14/6 pont, 3-3 lepattanó, gólpassz, szerzett és eladott labda) és Tóth Zsófia (10 pont, 8 lepattanó, 4 eladott labda) kosaraira alapozó Tata az alsóházi rangadón a Nemeskéri-Kutlán Nóra (16/12 pont, 4 lepattanó), Csordás Rozina (11/3 pont) és Varga Viktória (10/6 pont - 13 mezőnykísérlet) pontjaiban bízó szolnokiak ellen.
 
 
Törekvés SE - ELTE Fortis 68-53
 
A páratlan negyedekben nyújtott jobb játékának, hatékony védekezésének, elsősorban Dobos Kira (13 pont, 3-3 szerzett labda és gólpassz) és Egri Zsófia (12 pont, 11 lepattanó, 6 szerzett, 3 eladott labda) eredményességének, továbbá annak köszönhetően győzött a Törekvés, hogy mind a 12 játékosa szerzett pontot. Az ELTE Fortis csapatávól egyedüliként elérő Darabos Sára (10 pont, 6 lepattanó, 5 eladott labda) érte el a 10 pontot, a vendégek csak a páros negyedekben nőttek fel a feladathoz.
 

Megyei szövetségek