Női Amatőr: Először győzött a BKG második csapata
24
May
2021
Női Amatőr: Először győzött a BKG második csapata
2021. május 24.  |  08:54
Lassan befejeződnek a küzdelmek a Női Amatőr Nemzeti Bajnokságban, ám érdekességek azért a szezon végére is maradtak. A mostani játékhét különlegessége az volt, hogy mind a piros, mind pedig a zöld csoport sereghajtója nyerni tudott. Előbbiben a Radobasket az utóbbi két-három hétben a korábban halasztott mérkőzéseit pótló, s emiatt meglehetősen erőltetett menetben lévő MAFC otthonában győzött, a zöld csoportban pedig a BKG második csapata kerek 20 ponttal felülmúlva az ELTE Fortis együttesét megszerezte első győzelmét.
 
 
 
Piros csoport
 
MAFC - Sportdarázs-SMAFC 62-93
 
Az első félidőben szerzett 27 pontos vezetésnek, valamint Szeli Kitti (20 pont, 14 lepattanó, 6 szerzett labda, 3 gólpassz), Molnárová Anna (16 pont, 6 lepattanó), Varga Sára (15/9 pont, 4 lepattanó, 5 gólpassz), Bakó Patrícia (14 pont, 11 lepattanó, 3 gólpassz) és Karácsony Tamara (10/3 pont, 3 lepattanó, 6 gólpassz) eredményességének, no meg az 54-36-ra megnyert lepattanózásnak köszönhetően aratott fölényes győzelmet a soproni együttes a jórészt Németh-Szabó Vivien (13/9 pont, 6 lepattanó), Horváth Enikő (13 pont) és Korondán Boglárka (12 pont) kosaraira alapozó MAFC otthonában.
 
 
Radobasket - BKG Príma Akadémia 41-77
 
A papírformának megfelelően minden negyedet megnyerve győzte le Raus Vivien (20/12 pont), Suppán Anna (17/6 pont, 7 lepattanó), Lakatos Dóra (13/6 pont, 5 lepattanó, 3-3 szerzett labvda és gólpassz), valamint Kenyeres Anett (10/6 pont, 5 lepattanó) vezérletével a bajnok BKG a sereghajtó Radobasket csapatát. Hazai részről csupán Gróf Júlia (14 pont, 8 lepattanó) és Kaluha-Guti Alexandra (11/3 pont, 3 lepattanó) jelentett érdemi veszélyt a BKG kosarára.
 
 
Ajka - Vasas Akadémia II 71-57
 
A két középső negyedben mutatott pontos, jó játékára, valamint Shirina Fatime (14 pont, 11 lepattanó), Kalocsai Dorina (13/3 pont) és Foltin Blanka (12 pont - 13 mezőnykísérlet -, 11 lepattanó, 4 blokk) találataira támaszkodva győzte le az Ajka a Szerencsés Tamara (17/15 pont, 3 lepattanó)-Mudra Viola (11/3 pont - 12 mezőnykísérlet -, 5-5 lepattanó és gólpassz) trió vezérletével a nyitó és a záró szakaszt ha szűken is, de megnyerő Vasas együttesét.
 
 
MAFC - Radobasket 55-61
 
Az első három negyedben elsősorban Schiroky Szonja (16/6 pont, 6 lepattanó, 4 szerzett labda), Munteán Lili (11 pont, 5-5 lepattanó és gólpassz, 3 eladott labda) és Gróf Júlia (10/3 pont, 10 lepattanó, 2 blokk) jóvoltából kézben tartva az irányítást győzte le a sereghajtó Radobasket az erőltetett menetben játszó, s ezúttal Horváth E. (11 pont - 12 mezőnykísérlet -, 3-3 lepattanó, szerzett labda, 5 gólpassz), Hegyi Hanna (10/3 pont - 11 mezőnykísérlet -, 7 lepattanó), valamint a tripla-dupla közelében járó Aradi Zsanett (8 pont - 10 mezőnykísérlet -, 9-9 lepattanó és gólpassz, 3 szerzett, 5 eladott labda) vezetésével nagyot hajrázó, s az utolsó percben 3 pontra felzárkózó MAFC csapatát.
 
 
BKG Príma Akadémia - DEAC 77-65
 
A 31-13-ra megnyert első negyednek, valamint nagyrészt Aldazabal Laura (22/3 pont, 12 lepattanó, 4 gólpassz), Raus Vivien (10/6 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz), Lakatos Dóra (10/6 pont, 4 gólpassz) és Nyulasi Barbara (10/3 pont, 4 lepattanó) kosarainak köszönhetően győzte le a már bajnok BKG a Mezei-Göttlinger Anna (23/6 pont, 10 lepattanó, 3 eladott labda)-Holinka-Miklós Hanna (13/9 pont, 5 lepattanó, 3-3 szerzett és eladott labda)-Baczuk Virág (13/3 pont, 6 lepattanó) trió vezette, remek harmadik negyedet produkáló debreceni együttest.
 
 
 
 
Zöld csoport
 
TFSE-MTK U23 - BKG Príma Akadémia II 100-49
 
Az éllovas és a sereghajtó összecsapását a papírformának megfelelően minden negyedet megnyerve, végig nagy fölényben játszva nyerték meg a tripla-dupla közelében járó Vörösházi Jázmin (27/9 pont 9 lepattanó, 3 szerzett, 4 eladott labda, 8 gólpassz, 40 VAL), Galli-Hirling Borbála (22 pont, 17 lepattanó, 5 gólpassz), Szabó Evelin (18/3 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda, 8 gólpassz), Budai Zsófia (15 pont, 4 lepattanó, 3-3 gólpassz és szerzett labda) és Jambrik Barbara (12/6 pont, 4 lepattanó, 9 gólpassz) vezérletével biztosan a TFSE-MTK fiataljai a Kovács Virág (15/9 pont - 18 mezőnykísérlet -, 5 lepattanó, 4 eladott labda)-Levente Zsófia (10 pont - 12 mezőnykísérlet -, 3 szerzett labda, 4 gólpassz) kettős vezette BKG II csapata ellen.
 
 
Kiss Lenke KA - Szolnoki MÁV SE 83-57
 
Varga Viktória (16/12 pont, 3 eladott labda) és Munkácsi Adél (10 pont - 13 mezőnykísérlet -, lepattanó, 4 szerzett 6 eladott labda) vezetésével a vendégek a harmadik negyed közepéig tartották a lépést a KLKA együttesével. A harmadik etap második felében a nagyrészt Nagy Andrea (20 pont - 22 mezőnykísérlet -, 12 lepattanó, 7 szerzett, 4 eladott labda, 5 gólpassz), Nagy Zsófia (15 pont, 7 lepattanó, 3-3 gólpassz és eladott labda), Básti Gabriella (14 pont, 10 lepattanó, 6 szerzett labda) és Soós Alexandra (10/6 pont) találataira támaszkodó hazai együttes egy 15-3-as rohammal megnyugtató előnyt szerzett, s végül közel 30 pontos győzelmet aratott. 
 
 
BKG Príma Akadémia II - ELTE Fortis 72-52
 
A 24-9-re megnyert első negyedre, valamint Levente Zsófia (26/3 pont, 5 lepattanó, 6 eladott labda, 4 gólpassz), Kovács Virág (20/12 pont, 3 eladott labda) és az eredményessége mellett nagy mezőnymunkát is végző Molnár Flóra (12/3 pont, 10 lepattanó, 6 szerzett labda, 8 gólpassz) kosaraira alapozva szerezte meg első győzelmét a BKG második csapata. A vendégektől egyedül Nagyi Tímea (22 pont, 11 lepattanó) jutott 10 pont fölé, az ő eredményessége mellett még Csomor Flóra (8 pont - 11 mezőnykísérlet -, 17 lepattanó, 4-4 gólpassz, szerzett és eladott labda) játéka dicsérhető. A két csapat között a különbséget nagyjából a triplázás jelentette, hiszen míg a hazaiak 6/17-es, 35.3%-is találati aránnyal céloztak a hárompontos köríven kívülről, addig a vendégek mind a 16 triplakísérletüket elrontották.
 
 
Tatai SE - Szombathelyi Egyetem 53-106
 
Az első három negyedben nagy fölényben játszva győzött Püspöki Lotti (27/12 pont, 4-4 lepattanó és eladott, 3 szerzett labda, 6 gólpassz), Szabó-Haklits Zsuzsanna (23/3 pont, 11 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 gólpassz), Plózer Petra (19 pont, 11 lepattanó), Kovács Georgina (14/3 pont, 3 lepattanó, 5 szerzett labda, 15 gólpassz) és Balogh Viktória (10 pont - 14 mezőnykísérlet -, 4 lepattanó, 5 szerzett labda, 3 gólpassz) vezérletével a Szombathely éppen kétszer annyi pontot szerezve, mint a Kiss Judit (15/6 pont - 19 mezőnykísérlet -, 3 lepattanó, 4 szerzett, 7 eladott labda)-Mohai Zita (14/3 pont, 3-3 lepattanó és szerzett, 5 eladott labda) kettős vezette vendéglátó tatai együttes.
 

Vármegyei szövetségek