Női Euroliga: A Jekatyerinburg az első döntős
16
Apr
2021
Női Euroliga: A Jekatyerinburg az első döntős
2021. április 16.  |  17:40
A 2021-es női kosárlabda Euroliga Final4 első elődöntője alkalmával az UMMC Jekatyerinburg 88-84-re múlta felül a házigazda Fenerbahcét. Sorozatban harmadik alkalommal, fennállása során hetedszer vívhat döntőt az Euroligában az orosz gárda.
 
Breanna Stewart duplája vezette fel a találkozót. A Jekatyerinburg szokásához híven igyekezett a mérkőzés elején magához ragadni a kezdeményezést, de sokáig nem tudta leszakítani a törököket. Allie Quigley két duplája után 14-10-nél erre nyílt kisebb esélye, de egy triplával visszajött a házigazda, akiket 200 szurkoló biztathatott a lelátón. Ugyanezt megtették 18-13 után is. Előbb Jasmine Thomas, majd Alina Iagupova volt az, aki szépített. A játékrész hajrájában pedig Cecilia Zandalasini bizonyult eredményesnek távolról és ezzel már 21-20-ra vezettek is a hazaiak. Breanna Stewart gondoskodott arról, hogy 10 perc után mégis orosz előnyt jegyezhessünk fel.
 
A 22-21-ről induló második negyedben hasonló volt a képlet. A félidőig 21 pontot elérő Allie Quigley vezetésével 3-5 ponttal rendre ellépett a Jekatyerinburg, de az igazán meghatározó futást nem tudta bevinni. Erre először 47-43-nál volt meg az első esélye, innen azonban például 45-43-ra visszajött a Fener. A félidő hajrájában ismét rákapcsolt a Jekatyerinburg, így végül újra kialakították az előbb már kiemelt 7 pontos különbséget. Quigley eredményes játéka mellett az oroszoknál Breanna Stewart járt 10 pontnál. A Fener-nél pedig a 18 pontos Alina Iagupova volt a legeredményesebb.
 
A harmadik negyedet Breanna Stewart triplája vezette fel és elérte a lélektani 10 pontot a differencia. A következő támadásnál pedig Allie Quigley 60-48-ra módosította az állást. Benne volt a levegőben, hogy eldőlhet a csata. A Fener azonban nem adta fel, így 60-55-nél már Miquel Mendez időkérése miatt állt a játék. A különbség a folytatásban 5-7 pont között állt be. Továbbra sem változott a küzdelem képe. Megkérdőjelezhetetlen volt a Jekatyerinburg fölénye, de mivel végig látótávolságban üldözte őket a minden nehézsége ellenére extázisban játszó riválisuk, nem dőlhettek hátra. A játékrész hajrájában 68-57 után visszajött 68-61-re a Fenerbahce, ami teljesen nyílt negyedik negyedet vetített előre.
 
A záró szakasz elején 75-65-nél újra elérte a 10 pontot a differencia. Satou Sabally és Alina Iagupova triplái azonban visszahozták a török reményeket. Miguel Mendeznek 77-73-nál ismét időt kellett kérnie. A Fenerbahce lendületét azonban nem törte meg és 79-79-nél már egyenlő volt az állás. Az utolsó két percbe érve Emma Meesseman 2+1-es megoldásával került előnybe újra a Jekatyerinburg. Óriási adok-kapok ment a pályán. Kevesebbet hibázott az orosz fél és ennek köszönhetően az utolsó percbe fordulva már 86-81-re vezettek. Ezt követően azonban 13 másodperccel a vége előtt egy zseniális triplával még feljött 86-84-re a Fener. Időkérés után támadt a Jekatyerinburg. Iagupovának faultolnia kellett, Allie Quigley pedig a 27. pontját szerezve mindkét büntetőjét értékesítette és ezzel 88-84-re megnyerte a mérkőzést az utolsó két teljes kiírás győztese.
 
Fenerbahce - UMMC Jekatyerinburg 84-88 (21-22, 27-33, 13-13, 23-20)
 
Euroliga elődöntő
Isztambul, Volkswagen Aréna
Straube, Attard, Salins (Flament)
 
Fenerbahce: Thomas 7/3, Iagupova 26/18, McBride 12/6, Sabally 20/3, Vaughn 10. Csere: Cakir, Canitez, Zandalasini 9/6, Stokes, Nicholls.
 
UMMC Jekatyerinburg: Vandersloot 2, Quigley 27/3, Stewart 17/3, Meesseman 3, Griner 16. Csere: Torrens 10/6, Beglova, Jones 6, Vadeeva 7/3.
 
 
 
 
Fotó - fiba.basketball

Vármegyei szövetségek