Gyászol a kosárlabda-társadalom: elhunyt Lövei László játékvezető
13
Mar
2021
Gyászol a kosárlabda-társadalom: elhunyt Lövei László játékvezető
2021. március 13.  |  13:38
Lövei László 1986. november 17-én Miskolcon látta meg a napvilágot. Tanulmányait Egerben, majd Nyíregyházán végezte, egy féléves finnországi Erasmus-os kitérővel. Egyetemi oklevelét angol és testnevelés szakos tanárként szerezte. 2003-ban indult kosárlabda játékvezetői karrierje, amikor sikeres vizsgát tett. A keleti régióban vezetett több száz meccse után 2012-ben Budapestre tette át a székhelyét. 2015-ben szerzett NBI-es kerettagságot és 2018-ban a női NBI A csoportban is bemutatkozott sípmesterként.
 
A tanítás volt a hivatása: a Budapest Baptista Gimnáziumban tanított, majd igazgatóhelyettesként segítette az intézmény és a diákok életét. Egyetemi évei alatt nyaranta a Balatonnál vízimentőként dolgozott, ahol több alkalommal mentett meg sikeresen életeket. 2017-ben Budafok-Tétény önkormányzata “Életmentő oklevél”-lel tüntette ki, ugyanis egy NBII-es mérkőzésen az egyik játékos rosszul lett, megállt a szíve, és játékvezetőként hatalmas lelki erőről tanúbizonyságot téve a mentők kiérkezéséig szívmasszázzsal életben tartotta őt. 2021. január 23-án házasodott, Lövei-Tóth Eszterrel.
 
Felesége, családja, barátai és a teljes kosárlabda társadalom gyászol. Isten nyugosztalja!

Vármegyei szövetségek