A hibátlan BKG-től az első győzelmüket az utolsó fordulóban arató győri fiatalokig
06
Jun
2020
A hibátlan BKG-től az első győzelmüket az utolsó fordulóban arató győri fiatalokig
2020. június 6.  |  12:55
Folytatjuk a másodosztályú bajnokságok értékelését a csonka évad után. Ezúttal a Női Amatőr Nemzeti Bajnokság piros csoportjában történteket elemezzük.
 
Bár a liga "lefújásakor" még 7-8 mérkőzésük hátra volt - illetve lett volna - a csapatoknak, az tisztán kivehető, hogy három együttes, a csonka szezont veretlenül élen záró BKG Príma Akadémia, az egyetlen vereséggel a második helyre "befutó" Csata DSE és a Hepp-kupát megnyerő, a bajnokság beszüntetésekor két vereséggel a harmadik helyen álló Ajka kiemelkedtek a mezőnyből. A három élcsapatnak még elmaradt 1-1 egymás elleni mérkőzése: az Ajka ment volna még a BKG-hez és a Csatához, a Csatának pedig még lett volna egy "fellépése" Szigetszentmiklóson.
 
A férfi és a női második vonal piros és zöld csoportját is figyelembe véve egy csapat zárta veretlenül, makulátlan mérleggel a csonka szezont: a BKG. Ebben a csapatában szerepelt a csoport egyetlen tengerentúli idegenlégiósa, Camesha Davis. Az "izmos" dupla-duplát - közel 16 pont és közel 13,5 lepattanó - átlagoló légiós lett a Női Amatőr Nemzeti Bajnokság piros csoportjának legértékesebb játékosa (MVP). Nem lehetett olyan rossz ajánlólevél az előző évadban a szlovák Extraligában, a Nyitra csapatában elért szintén dupla-duplás - 14,2 pont, 10,6 lepattanó - átlag, ami akár arra is utalhat: nincs is sok különbség a szlovák élvonal és a piros csoport között. A BKG edzője, Gedei Tibor - főleg a külső, mezőnyposztokon - igen erős és bő kerettel dolgozhatott. E keretnek csupán egyetlen játékosa töltött átlagban 10 percnél kevesebbet a pályán, ugyanakkor senki nem játszott 30-nál többet. Az edző tehát igyekezett folyamatosan "tűzben tartani" csapata minden játékosát. Talán ez lehetett az oka annak is, hogy túl gyakran nem aratott az együttes nagy, 50-60 pontos győzelmeket: a dobott és a kapott pontok átlagait összevetve átlagban nagyjából 20,5 ponttal nyerte meccseit.
 
Nem úgy a mezőny messze leghatékonyabban védekező alakulata, a Csata, amely egyedüliként a mezőnyben 50 pont alatt (48,6) kapott meccsenként átlagban. A Csata fiataljaitól "nem voltak idegenek" a nagy különbségű sikerek, meccsenként átlagban több mint 25 pontot vertek riválisaikra. A csatások remek szereplésének értékét növeli, hogy nem "játszatták túl" az amatőr bajnokságban az A-csoportos első csapatban is szóhoz jutó kosaras hölgyeiket. E játékosok nagyjából a mérkőzések felén léptek pályára e ligában - többnyire 17-18 éves lányokkal meneteltek, s kizárólag velük győzték le a Hepp-kupa elődöntőjében a BKG-t. Az együttesből öten is 10 pont fölötti átlagot értek el. Boros Júlia lett a bajnokság legsokoldalúbb mezőnyjátékosa, több kategóriában is kiemelkedően teljesített: 15,07 pontjával a pontlista negyedik helyén zárt, gólpasszok tekintetében 4.07-tel a harmadik, a szerzett labdák vonatkozásában (2,73) pedig a második helyen fejezte be a csonka évadot.
 
Ami az Ajka csapatát illeti, az ő Hepp-kupa sikerükről már részletesen beszámoltunk. A bajnokságban mindkét nagy riválistól kikaptak otthon, ám az, hogy Rónaszéki Szilvia együttese felállhatott a csonka szezon végén a képzeletbeli dobogóra, óriási előrelépés az előző évadhoz képest. A palánk alatt elsősorban Pap Regina távoztával meghatározó játékosát veszítette el az Ajka - igaz az élvonalból érkező Szabó Petra sokat tett a jó szereplésért. Mezőnyposztokon viszont elsősorban a rutinos, volt válogatott Zsovár Orsolya, valamint a szintén némi élvonalbeli múlttal rendelkező Mányoky Judit és Szabó Bettina "színre lépésével" jelentősen erősödött a társulat. Az edző itt is szépen elosztotta a perceket a keret tagjai között, senki nem játszott több mint 25, de senki nem töltött kevesebb mint 11 percet a pályán meccsenként átlagban. Bár 10 pont fölötti átlagot csak Szabó P. és Zsovár ért el, további 5 kosaras teljesített 7 és 10 pont fölött. Szabó Petra közel 13 pontot és 9 lepattanót átlagolva az ötödik legjobb teljesítményindexet mondhatta magáénak.
 
A középmezőny "felső traktusát" a BEAC fiataljai vezették a Vasas utánpótlás együttese előtt, s még a PINKK, valamint az MTK mérlege lett pozitív a csonka évad végén. 
A negyedik helyre "befutó" BEAC adta a pontkirálynőt a közel 17 pontot átlagolva a csonka évadban e címét kiérdemlő Mérész Beatrix személyében. Nem véletlen, hogy a csupán bő félidőnyi időt a pályán töltve több mint 12 pontot és közel 6 pattanót átlagoló Tóth Frankára "lecsapott" a Diósgyőr. A két "mélyvízbe dobott" új szerzemény, Zsámár Lili és Laufer Gabriella nemcsak az amatőr bajnokságban szereplő utánpótlás együttesben, a felnőtt csapatban is megállta helyét. A saját nevelésű Juhász Angéla és Galántai Alma is látványosan előreléptek az előző évadhoz képest, főleg ponterősségben: mindketten közel kétszer annyi pontot "tettek a közösbe", mint az előző évad során. Az előbb említett ifjú hölgyek mindkét fronton, az A-csoportos, valamint az amatőr csapatban is szerepeltek, s az utánpótlás együttest ők "vitték vállaikon".
 
A Vasas fiataljainál nem kevesebb, mint 17 ifjú kosaras hölgy is 10 játékperc fölött átlagolt, nyilván Pasaréten a fiatalok fejlődése, a bőséges játéklehetőség volt az elsődleges. Madár Eszter dupla-dupla közeli átlaggal "vitte a prímet" (10 pont, 9,2 lepattanó). Egyedül az ő pontátlaga érte el a 10-et, de legalább 5 egységnyit nem kevesebb, mint 12 piros-kék kosaras lány átlagolt.
 
Az a PINKK lett a hatodik, amelyik január közepén még úgy tűnt, akár meg is nyerheti a bajnokságot, hiszen 10 forduló után 8-2-vel állva abszolút versenyben volt a csoport "nagy triójával". A tavasz azonban nem sikerült túl fényesen a baranyai alakulatnak, amely egy 3-6-os mutatót produkált a csonka szezon második felében. Különösen az MTK otthonában és a Sopronban elszenvedett vereség lehetett fájó az együttesnél, amelyből hatékonyság tekintetében Jáhni Zsófia (14,1 pont, 9,1 lepattanó, 1,2 blokk) kiemelkedett, s a meccsenként közel 3 labdát szerző Tenyér Zsófia személyében a PINKK csapatában játszott a kategória legjobbja.
 
Az MTK-ban 1-2 tapasztaltabb játékos mellett ügyes fiatalok bontogatták szárnyaikat. Érdekesség, hogy két statisztikai kategória győztesét is a városmajoriak adták: gólpasszok terén egyedül Koch Dóra (5,06) jutott 5 fölé a meccsenkénti átlagok tekintetében, blokkolásban pedig Munkácsi Enikő (1,79) bizonyult a legjobbnak. Elég szeszélyes alakulat volt az MTK: a PINKK csapatát például oda-vissza legyőzte, a BEAC-ot is "elkapta", de a MAFC-tól mindkétszer kikapott. Az együttes legjobb pattanózója a mezőnyposzton játszó Pál Szandra lett közel 7.5-es átlaggal.
 
Ha volt alakulat, amelynél döntően befolyásolta a hatékonyságot, eredményességet, hogy kik is álltak a szakvezetés rendelkezésére, akkor az bajnokság beszüntetésekor a középmezőny második felének élén álló, a zöld csoportból feljutó soproni együttes, az újonc Sportdarázs volt. A már az Euroliga-"tűzkeresztségen" is áteső Varga Alíz 18,5-ös pontátlagával pontkirálynő, 26,5-ös teljesítmény indexével pedig e rangsor harmadik helyezettje lett volna - de csupán 8 meccsen játszott. A 2004-es születésű Pfeiffer Virág 7.6 pontot átlagolt, s ez tőle több is volt, mint helytállás - fel is került a "nagy" Sopron keretéhez. A soproniak odahaza még a BKG-t is "megizzasztották", a szezont viszont - többnyire tartalékosan felállva - három vereséggel zárták: a Csata otthonában 81-28-ra, otthon a BEAC-tól 72-47-re, a Vasas otthonában pedig 62-36-ra kaptak ki.
 
A DEAC DSI eredményességének két fő letéteményese a dupla-duplát átlagoló (14,9 pont, 10,9 lepattanó) Foltin Blanka, valamint a közel 14,2 pontot "hozó" Göttlinger Anna, az eredményességi rangsor ötödik és hatodik helyezettjei voltak. Földvári Andrea (14,7 pont, 10,8 lepattanó) is dupla-duplát átlagolt, de ő csupán 6 mérkőzésen állt Kovács Imre rendelkezésére. A debrecenieknek a bajnokság elején volt két fővárosi bravúrjuk, győztek a Vasas, majd az MTK otthonában, de ezt "ellensúlyozandó" otthonukban kaptak ki a MAFC-tól, PINKK-től és a Sportdarázstól, ami azért is meglepő, mert volt, hogy az élcsapatok is "megszenvedtek" a győzelemért Debrecenben.
 
A csonka szezont megelőző évadban még a zöld csoportban szereplő MAFC együttesében találjuk az évad felfedezettjét Aradi Zsanett személyében. Ő a 2018/19-es szezonban - hangsúlyozzuk: az akkor még zöld csoportos MAFC-ban - 11,5 pontot és 8,2 lepattanót átlagolt. Erre a pirosban - talán nem túlzás azt állítani, az egész ligát meglepve - 16,4 pontos és 11,6 lepattanós átlaggal segítette a "műszaki alakulatot". E több, mint figyelemre méltó teljesítményével mind a pontszerző, mind a lepattanózó, mind pedig a teljesítményindex-rangsorban a második helyen végzett. Az együttes eredményessége nagyrészt a Hercze Szandra-Horváth Enikő-Aradi "tengelyen" múlt, no meg azon, mikor mennyien tudtak felnőni melléjük. Kicsit megilletődötten kezdték a piros csoportos szereplést, 1-4-gyel, benne egy kecskeméti vereséggel. Jött két diadal, köztük egy bravúrosnak mondható váratlan 20 pontos siker Debrecenben, de utána egy hatos vereségsorozat - benne egy hazai fiaskó a Tatabányától, valamint egy "méretes", 91-54-es "zakó" az NKA-Pécs-PEAC otthonában - következett, 3-10-es mérleggel fordult februárra az együttes. A naptári év második hónapjában aztán bravúrokat is bemutatva annyi meccset nyert a társulat, mint addig az egész szezonban összesen: a MAFC megverte az MTK-t, valamint az ellene a legerősebb összetételében pályára lépő Sportdarázs együttesét. E remek februárt követően a zárás előtti utolsó meccsén aztán alulmaradt az együttes az addig nyeretlen győri együttes otthonában.
 
A középmezőnyt a pécsi fiatalok alakulata, azaz az NKA-Pécs-PEAC csapata zárta. A két, a PEAC első csapatában is be-bevetett játékos, az amatőr bajnokságban rendkívül sokoldalú, hasznos játékkal kirukkoló Varga Eszter (13,9 pont, 6,1 lepattanó, 4 gólpassz) és a 2003-as születésű Habling Lara mellett elsősorban a két délvidéki származású játékos, Ilina Selcova és Miéica Vojinovics "szállították" a pontokat - "mögöttük" elég nagy űr tátongott az együttesnél. A csapat talán legnagyobb győzelme a MAFC fölött aratott közel 40 pontos diadal volt, s a DEAC-ot is "elkapták" a pécsi fiatalok, valamint a mögöttük állók ellen nyertek.
 
Rutin dolgában nem állt rosszul a Tatabánya, ám a jó néhány, korábban az élvonalat is megjárt játékosánál már valószínűleg nem a kosárlabda az első. Az együttes tagjai inkább kedvtelésből kosaraznak, vélhetően kevesebbet, megkockáztatjuk, jóval kevesebbet tréningezve, mint a riválisok, ráadásul - feltehetően családi okok miatt - nem is tudott mindig a legerősebb összetételében pályára lépni az együttes. A 0-7-es rajt után sejthető volt, hogy az évad nem lesz egy diadalmenet. Jött egy bravúr a MAFC otthonában, majd idegenben győzték le a két mögöttük végző csapatot, a Kecskemétet és a Győrt - ellenük már nem tudták lejátszani a visszavágót. A csapatot a Pusztai Sára - Kaluha-Guti Alexandra - Mojzes Gina "hármasfogat" próbálta húzni - inkább kevesebb, mint több sikerrel.
 
A kecskeméti együttes három legeredményesebb játékosa közül kettő - a 4 meccsen pályára lépő, 15,3 pontos átlagot "összehozó" Serbán Anett, valamint a másik az élvonalat is megjárt kosarasra, a  mindössze két találkozón játszó Markó Dorina (12,5 pont) csak nagy ritkán állt a szakvezetés rendelkezésére. Ketten együtt egyetlen találkozón erősítették a csapatot, amely akkor egyetlen ponttal kapott ki otthon a soproniaktól. Rajtuk kívül egyedül Burján Laura ért el 10 pont fölötti átlagot (13,4). Az együttest így többnyire a Burján L. - Schlégl Odett - Burján Bianka - Kurtz Kamilla kvartett vezette. A Kecskemét "elkapta" a MAFC-ot, majd legyőzte a Győrt, s amint azt már említettük, a legerősebb összetételében felállva megszorongatta a Sportdarázs csapatát.
 
Ha legnevesebb játékosaival játszották volna végig a piros csoportot, jóval előrébb is végezhettek volna a zöld csoportból feljutó győri fiatalok. Rájuk azonban többnyire az első csapatnál volt szükség, így a csapatban többnyire a nem annyira közeli, inkább a távolabbi jövő reménységei szerepeltek - nekik pedig még túl erősnek tűnt a piros csoport. A bajnokság lezárása előtti utolsó meccsen Dúl Pankát és Dombai Rékát is a soraiban tudva a MAFC-ot felülmúlva szerezte meg első és egyetlen győzelmét a társaság.
 
Itt is összeállítottuk az All Star csapatot: Varga Eszter (NKA-Pécs-PEAC), Boros Júlia (Csata DSE), Aradi Zsanett (MAFC), Mérész Beatrix (ELTE-BEAC Újbuda), Camesha Davis (BKG PRIMA Akadémia).
 
A piros csoport B-csapata: Tenyér Zsófia (PINKK SE), Koch Dóra (MTK-Budapest), Szabó Petra (Ajka), Foltin Blanka (DEAC DSI), Jáhni Zsófia (PINKK SE).

Vármegyei szövetségek