Annak idején az akkori Népsport volt a mindennapi olvasmányom. Gyakorlatilag mindent követtem, eredményeket vagy interjúkat, tudósításokat vagy jegyzeteket, egyre ment. Férfi kosárlabdában például - azon túl, hogy a Honvédnak teljhatalma volt a bajnokságban - azt is kifigyeltem, hogy a Sopron férfi élvonalbeli együttesében mindig két játékos vitte a prímet a pontgyártásban: Orbay László és Tvordy György, akik éves átlagban hozták a maguk 50-60 pontját bajnoki meccsenként.

 

Tvordy Györgyöt szigligeti magányában sikerült utolérni. Az ő életét például alapvetően befolyásolja a koronavírus járvány és a vele kapcsolatos központi intézkedések. Felesége ugyanis Sopronban maradt, s az utóbbi időben buszjáratok segítségével sem próbálta meg férjét követni. Így a szólóban maradt férjjel hosszan tudtunk beszélgetni - természetesen telefonon.

 

- Az említett 50-60 pont tényleg menetrendszerűen megvolt, szinte alapkövetelményként várta ezt tőlünk mindenki - erősítette meg dr. Tvordy György. - Mindkettőnknek jó keze volt, gyakran az említett 50-60 pontnál sokkal több is összejött. Amire konkrétan emlékszem: egy Magyar Népköztársasági Kupa elődöntőben, a Diósgyőr ellen 54 pontig jutottam, de társam, Orbay is dobott más alkalommal 53 pontot is.

 

 

- Érettségiző koromig a koronázó városban nevelkedtem. Akkoriban két élvonalbeli férfi együttese is volt városunknak: az Építők és a Videoton. Mivel édesapám NB I-es bíró volt, s rendszeresen az Építőknél „fütyült”, így én is oda jártam vele. Egy ideig én lapozgattam az eredményjelzőt. Tízéves voltam, amikor kölyökcsapat alakításához kerestek hirdetések útján kezdőket. Bár nem voltam tehetséges, de a szorgalmam és az akaraterőm révén egyre jobban belejöttem a játékba. 1959-ben tizenhat éves voltam, amikor az 1955-ben Európa-bajnokságot nyert magyar válogatott kapitánya, az akkor már edzőként dolgozó Bogár Pál kiválasztott és felvitt a felnőttek játékoskeretébe.

 

 

- Egy évvel később már bemutatkozhattam az NB I-ben, addigra már elég gyors lettem, kétkezesként jól dobtam a horgokat, amelyek segítségével a nálam magasabb centereket is ki tudtam kerülni. Száznyolcvanöt centiméteres, középszerű magasságom ellenére az érettségi idejére tizenharmadik lettem a pontszerzők országos listáján.

 

 

- 1961-ben felvettek az egyetemre és elkezdődött pályafutásom soproni időszaka. Mégpedig a megyei bajnokságban, ugyanis a csapat akkor éppen odáig csúszott le. Ez az állapot természetesen gyorsan megváltozott, elsősorban négyünk - Orbay László, Kelemen Zoltán, Zárai Károly és jómagam - teljesítményének köszönhetően. Mi adtuk a tartást a csapatnak, amely 1964-ben már az élvonalban csatázott és nem kis meglepetésre mindjárt az első idényben megszerezte a bronzérmet. Mivel azokban az években az egyetemi felvételek révén további erőkkel - Balsai Miklós, Laki Sándor, Brassói János, Bak László, Takács Péter, Koloszár József, Káldi József, Bakonyi Gábor, Varga Sándor, Balog Sándor - erősödtünk, így a Sopron gond nélkül tartotta előkelő helyezését a tabellán.

 

 

- Számomra elég egyértelmű, hogy 1969-ben értük el a csúcsot. Ekkor elnyertük a népköztársasági kupát, a bajnokságban másodikok lettünk a Honvéd mögött, engem pedig az Év játékosának választottak.

 

 

- Ó, ott már jóval korábban megvolt a bemutatkozásom, hiszen az akkori kapitány, Zsíros Tibor 1965-ben, az NDK ellen megadta az első lehetőséget a bemutatkozásra! Nem átszállójegyet váltottam, ugyanis 1971-ig stabil pontnak számítottam. Két Universiadén is részt vehettem: 1965-ben a Kisstadionban harmadikok, 1970-ben viszont csak tizenharmadikok tudtunk lenni. Eszéki Rezső főnöksége idején, 1971-ben búcsúztam a címeres meztől, amelyet 43 alkalommal húzhattam magamra.

 

 

- Azonnal munkába is álltam, mégpedig az egyetem által felajánlott lehetőséget elfogadva. Mivel a rektor nagy barátja volt a kosárlabdázásnak, így az ő támogatásával kerültem a Földméréstani Tanszékre, ahol 1966 és 1978 között dolgoztam. Az aktív játékról 1975-ben mondtam le; a visszavonulásra több, nyomós okom is volt. A csapat ekkorra leszálló ágra került, az én jobb térdem gyengélkedése pedig egyre jobban akadályozott az érdemi játékban. A végső, igen erős lökést a harmadik gyermekem akkor volt megérkezése jelentette.

 

 

- Ekkor a Magyar Optikai Művek egy komoly, hároméves munkára vállalkozott Nigériában, s ebbe a csapatba engem is beválasztottak. Harmadmagammal tanári és betanítói szerepet egyaránt elláttunk. A 30 ezerre tehető lakosú város, Auchi egyeteméhez tartoztunk. Bár minden ajánlott gyógyszert rendszeresen beszedtünk, azért ettől függetlenül nagy volt a „félsz” bennünk, hogy megkapjuk a maláriát vagy más, hasonlóan veszélyes trópusi betegséget. A családomban többen is maláriások lettek, pedig mindenki kínosan betartotta az ajánlott gyógyszerek adagolását. Mindannyiunk szerencséjére elég sok indiai orvos érkezett az országba, akik meglehetősen jó hatásfokkal kezelték a trópusi nyavajákat.

 

 

- Miután 1977-ben a másik „dobógépünk”, Orbay is abbahagyta, a korábbi magas helyezések alábbszálltak. Ez mind a mai napig érvényes a soproni férfi kosárlabdázásra, vannak jobb és szerényebb évadok is az egyesület történetében.

 

 

- Számomra két időszak érdekes igazán. Amikor én is tagja voltam a válogatottnak és a mai idők legjobbjainak figyelemmel követése. A régi időkről el szeretném mondani, hogy számos, meghatározó egyéniséggel kimondottan jó összhangban tudtam játszani a pályán. Így Rácz János, Hódy Szabolcs, Kangyal Tibor, Prieszol József, Pólik György, Banna Valér neve mindenképpen ide kívánkozik, de a későbbi időkből Gellér Sanyit is megemlíteném. Aktív éveim bíróival nem volt különösebb gondom, hiszen Kassai Ervin, Szabó II. István és Cziffra Mihály is igen jó sípmestereknek bizonyultak. Nem mérlegelték, hogy kiről van szó, a személyi hibákat bárkinek kapásból befújták.

 

 

- Leginkább a televízió jóvoltából, ott viszont a férfiakat és a nőket is szívesen megnézem. Azért az NBA meccsek más kategóriát képviselnek... Más sportágakat illetően nagy labdarúgáspárti vagyok, persze itt elsősorban a Bajnokok Ligája meccsekre gondolok. Mivel jómagam mindmáig párosban teniszezgetek Orbay Laci barátommal, így érthetően a nagy tenisztornákat is igyekszem nézni. Sokan már elfelejtették, hogy Federer fiatal korában milyen „balhés” játékosként indult. Azután idejében fordított és immár sok éve a legelegánsabb úriembere a nagy tornáknak, aki ráadásul kivételesen jól is játszik. Djokovicsot a humoráért kedvelem. Az egyébként ugyancsak kitűnő Nadalnak a minden egyes szerváját megelőző „hókuszpókuszát” kikerülhetné a kamera.

 

 

- Feleségemmel kötött házasságomból három gyermekünk született, sajnos az egyik leányomat betegség miatt elvesztettük. A másik lányomnál van két unoka, míg a kosarasként jól kezdett, de később a síelésre váltott fiam még nem házasodott meg. Ő egyébként lakhelyét illetően Ausztriában kötött ki, de - miközben igen magas minősítésekig eljutott, mint síedző - évek óta Svájcban áll szerződés alatt. A legutóbbi idényben a St. Moritzban lévő síparadicsomban az ottani ifjúsági válogatottat készítette fel.

 

 

- Immár évenként rendszeresen megtartjuk a fehérvári öregfiúkkal a találkozót, egyszer Fehérváron egyszer Sopronban, az idén júniusban, Sopronban szeretnénk megtartani. Kosarazás már nem szerepel a programban, viszont az ilyenkor szokásos emlékezések mellett dartsban összemérjük tudásunkat.