A Hepp-kupa döntője miatt csonka fordulót rendeztek a férfi másodosztályban. A piros csoportban a Honvéd az MTK, a pécsi gárda pedig a BKG ellen fordított a záró etapban nagy hajrát kivágva, s győzött 5 ponttal. A zöld csoportban csak az egriek debreceni vendégjátéka hozott izgalmakat - a Győr simán verte a Bonyhádot, az éllovas Pécsi NKA pedig már az első félidőben eldöntötte mérkőzését a sereghajtó Eger otthonában.
 
 
 
Piros csoport
 
Budapesti Honvéd SE - MTK-Elite Basket 82-77
 
Három negyeden át a levegőben lógott a meglepetés: az első három szakaszt, ha szűken is, de "elvitte", s a záró negyed előtt 7 ponttal vezetett a főként Takács András (20 pont, 15 lepattanó), Szatmári Zsombor (19/6 pont, 6 lepattanó, 4 eladott labda) és Bognár Mihály (14/9 pont, 3 lepattanó, 4 eladott labda) ponterős játékára építő vendég MTK. A záró etap első felében aztán egy 16-2-es "száguldással" a Tichov Dominik (17/9 pont, 3 gólpassz)-Horváth Ákos (16/6 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz)-Gáspár Balázs (12/6 pont)-Stefán Dávid (10 pont, 4 lepattanó) kvartett találatai, valamint Halász Ákos (763 pont - 9 mezőnykísérlet -, 6 szerzett labda, 9 gólpassz) mezőnymunkája révén a Honvéd a maga javára fordította a találkozót.
 
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2a_522
 
PVSK-CARGATE - BKG-Príma SE 96-91
 
A záró etap közepéig a hol kisebb, hol nagyobb különbséggel, de a pontokat szépen elosztó, a nagy vállalkozókedvvel debütáló új légiós, John Park (19/6 pont - 20 mezőnykísérlet -, 3-3 lepattanó és gólpassz), továbbá Nagy Botond (16/9 pont - 20 mezőnykísérlet -, 3 lepattanó, 11 gólpassz), Armaghani Ármin (16/3 pont, 11 lepattanó), Hegedűs Attila (10 pont, 11 lepattanó, 3-3 blokk és eladott labda) és Nagy Benedek (10/6 pont - 11 mezőnykísérlet -, 3-3 lepattanó és szerzett labda, 8 gólpassz) találataira támaszkodó vendégek vezettek - a pécsi fiatalok addig futottak az eredmény, s az ellenfelük után. A 35. és a 38. perc között azonban egy 8-0-lal fordítani tudtak a jó dobóformát kifogó, közel 70%-os "találati aránnyal" célzó Veljko Dragasevic (39/12 pont, 5 eladott labda), valamint Bíró Levente (22/6 pont, 7 lepattanó, 8 gólpassz), Alekszej Carev (10/3 pont - 12 mezőnykísérlet -, 3 lepattanó) és Futó Balázs (10 pont, 5 lepattanó) kosaraira alapozó hazaiak, akik így "lehajrázták", s le is győzték a szigetszentmiklósi együttest.
 
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2a_504
 
 
 
Zöld csoport
 
DEAC U23 - EKE Eger KOK 72-68
 
Végig kiélezett, szoros csatát vívott egymással a két együttes. Az összecsapás csak a végjátékban dőlt el: három és fél perccel a befejezés előtt még a legutóbb Győrben bravúros győzelmet arató, Papp Bendegúz (20/15 pont, 6 lepattanó, 7 eladott labda, 4 gólpassz), Szicsák Bence (19 pont, 5 lepattanó) és Máté Balázs (16/9 pont, 5 lepattanó) ponterős játékára alapozó vendég egri gárdánál volt az előny. A végjátékot azonban 9-3-ra nyerve a Pollák Balázs (21/3 pont, 5 lepattanó, 4 eladott labda, 3 gólpassz)-Gáspár Mátyás (15 pont, 5 lepattanó)-Opre Roland (9 pont, 11 lepattanó, 3 gólpassz) trió vezette debreceni fiatalok a maguk javára fordították az összecsapást.
 
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_379
 
Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC - Knipl Kft. Bonyhádi KSE 113-82
 
A győriek remek csapatjátékkal, minden negyedet megnyerve elért fölényes gőzelemmel feledtették az Eger elleni vereségüket. Rátvay Tamás (28/21 pont, 3 lepattanó), Berneczei László (22/6 pont, 10 lepattanó, 3-3 gólpassz, eladott és szerzett labda), Csaba György (22/3 pont, 4-4 lepattanó, gólpassz és szerzett labda), Domsitz Márton (16 pont, 10 lepattanó, 3-3 szerzett és eladott labda), valamint Gáll Dominik (10/6 pont, 7 lepattanó, 3 gólpassz) hatékony és eredményes játékával a hazaiak az első három negyedben egyértelműen ellenfelük fölé nőttek, így arattak végül 31 pontos győzelmet. A Dorogi Gergő (16/6 pont, 6 lepattanó)-Pajor Dávid (15/9 pont, 4 eladott labda, 3 gólpassz)-Baki Sándor (12/3 pont, 4 lepattanó)-Pupp Bence (8 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda, 9 gólpassz) kvartett vezette bonyhádiak csak a már tét nélküli negyedik negyedet tudták kiegyenlítetté tenni.
 
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_492
 
EKE Eger KOK - Pécsi NKA 64-83
 
A Meleg Gergő (26/6 pont, 8 lepattanó)-Aleksza Dobrijevics (18 pont, 6 lepattanó) kettős ponterőssége révén szünetig 22 pontos előnyt szerezve győzött a pattanózást 38-25-re nyerő, éllovas Pécs a játékot a szünet után elsősorban Papp Bendegúz (19/6 pont, 5 eladott labda), Máté Balázs (18/12 pont, 5 lepattanó) és Szicsák Bence (12 pont, 9 lepattanó) jóvoltából kiegyenlítetté tevő, s a második félidőt megnyerő egri gárda otthonában.
 
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_442