Az emberfia sokszor az első kérdésen rágódik a legtöbbet. Mivel is indítsunk egy beszélgetést? Egy jó kérdés alapvetően meghatározhatja a folytatást is. Sok mindenre van szükség, egy kis szerencsére is olykor, hogy megtaláljuk a megfelelő indítást. Olykor pedig a helyszín is segíthet.

 

Így jártam most, amikor a Magyar Edzők Társasága által Életmű-díjjal kitüntetett Zsoldos Andrással sikerült találkoznom. A Testnevelési Egyetemen megtartott előadását követően ültünk le egy csendes szobában, ahol a helyszínhez kötődően kezdtem a kíváncsiskodást.

 

 

- Nem tartozom a belső tanári testületbe, viszont alkalomszerűen már sok éve közreműködöm a képzésekben. Két éve pedig szinte minden nap van itt órám. Szakmabeliek között vagyok, hiszen Sterbenz Tamás rektorhelyettesként is oktat, Balogh Judit „Bubu” a Labdajáték Tanszéken a kosaras szekció vezetője, a sokszoros válogatott Boros Zoli is itt van, aki nekem volt játékosom. Rátgéber László is előad olykor és még számosan, mások is, egyszer-egyszer.

 

 

- Konkrétan nincsenek. Az U16, U18 és a felnőtt korosztály problémáit szívesebben elemzem, mert a még fiatalabbakkal mostanában ritkábban találkozom.

 

 

- Egyáltalán nem erre készültem. Édesapám fizikusként az ELTE tanára volt, így kerültem a gyakorló gimnáziumukba, a Radnótiba. Érettségi után a Vendéglátóipari Főiskolát végeztem, de ebben a szakmában egyetlen percet sem dolgoztam, mivel a diplomázást követően pofi játékos lettem. Ezen időszak vége felé a Moss Lacival beneveztünk az edzőképzőbe. Moss egyébként humán szakos tanárként ma az Eötvös József Gimnázium igazgatója. A Tungsram játékosaként akkor már foglalkoztam a serdülőkkel. Később az Olaszországból hazatért, gazdag tapasztalatokkal rendelkező Tóth Lajos mellett másodedző lehettem - szerencsére sok munkalehetőséggel.

 

 

- Akkoriban nagy túljelentkezések voltak a KSI-ben, ahol 1968-ban, kilencéves koromban, szabadtéri pályán, Ránky Mátyásnál felvételiztem. Utána volt egy kb. 3-6 hónapos, átmeneti időszak, amikor minden mást csináltunk, csak nem kosaraztunk. Ebben az általános alapozásban az összes sportág jelöltjei együtt végezték el a feladatokat. Az első évekbeli edzőim közül kiemelném Haris Ferencet, Bild Katalint és a később az Ajaxhoz „átpártolt” Jámbor Lászlót. Nem indultam nagy tehetségként, de az ifjúsági válogatottságig már eljutottam. Ott foglalkozott velem többek között Mészáros Lajos is. Felnőtt szinten előbb az Izzóban, majd katonaként két évet a Honvédban játszogattam irányítóként. A leszerelés után visszamentem a Tungsramba, mert a Honvédban olyan sztárok szerepeltek, mint Gellér, Losonczy, Márton és a többiek. A katonaidőm alatt is csak nagyon megnyert meccseken léphettem pályára.

 

 

- Ez egy érdekes téma. Először lehettem 19-20 éves, amikor a Zsizsi bácsi, Zsíros Tibor hívott be. Később viszont amikor szerintem a legjobban játszottam, a 25-29 év közötti időszakban, akkor nem voltam a keretben. A vége felé megint számoltak velem. Így is eljutottam a bűvös százas szám közelébe a kilencvenvalahány válogatottságommal.

 

 

- Sok szakemberrel dolgoztam és senkit nem akarok megbántani! Ezt előrebocsátva, Ránky Mátyást és Tursics Sándort emelném ki.

 

 

- Nagyon más volt annak idején a játék! Kevésbé voltak atlétikusan képzettek a játékosok, mostanában viszont inkább a jó fizikum dominál. Bár soha nem voltam főszereplő, azért így is jutott részem a sikerekből. Egy alkalommal például klubcsapatként játszottunk az akkor is nagyon erős görög válogatottal, akik ellen húszpontos hátrányból felzárkóztunk 6-7 pontra. A világklasszis, Nikosz Gallisz - aki 20-25 pontnál csak a legritkább esetben adta alább - őrzését én kaptam a második félidőre, és a „dobógép” Gallisz egyetlen pontot sem tudott elérni!

 

 

- A finnországi Eb-n Bulgáriával játszottunk ki-ki meccset. Negyvenöt másodperccel a vége előtt nyolc pont hátrányunk volt. Onnan tudtunk fordítani úgy, hogy akkor még nem voltak hárompontosok! Ebben én is benne vagyok két értékesített személyivel, ráadásul az egyiket meg kellett ismételnem. Győzelmünkkel a görögök maradtak le a következő fordulóról, amely Svédországban, Göteborgban folytatódott. Ott a későbbi ezüstérmes csehszlovákoktól két ponttal kaptunk ki. Végül tovább kellett volna jutnunk, de rossz számolás után nem minket hirdettek ki. Később a szabályt egyértelműsítették, majd a FIBA elnézést kért, de akkor az Eb már régen befejeződött. Sportdiplomáciában akkor sem álltunk valami jól...

 

 

- Két klubot is említenék. Az egyik a Budapesti Honvéd volt, ahol hét évig dolgoztam. Az első időszakban Mészáros Lajos mellett másodedző lehettem a Kamarás Gyurival párban. Ebben a két esztendőben mindkétszer bajnokok lettünk. Amikor pedig átvettem a vezetőedzőséget, újabb két bajnoki címig jutottunk el, háromszor pedig másodikként végeztünk. A másik, szebb időszakként a Pakson töltött éveket tartom számon. Ott 2003 júniusától 2007 májusáig végezhettem a dolgomat. Ez idő alatt sikerült két aranyat és egy ezüstöt is begyűjtenünk. Megfordultam Kecskeméten is, néhány hónapos németországi „tűzoltáson” is részt vehettem. Amit egyértelmű megtiszteltetésnek tartok: tíz hónapig a magyar válogatott kapitánya is lehettem. 2010 és 2013 között pedig előbb az U20-as, majd az U18-as válogatottal foglalkozhattam, és ezt a megbízatást nagy örömmel töltöttem be.

 

 

- 2011 szeptembere óta a Honvéd Kosárlabda Akadémia szakmai igazgatója vagyok. Az utóbbi évekre már teljesen kimerültem, egyszerűen nem volt erőm tovább csinálni azt, hogy egész évben felkészülés és versenyzés, a nyári hónapokban pedig felkészülés a következő idényre. A Honvédban két szálon futnak a dolgok: van az utánpótlás nevelése és van az NB I/B-s felnőtt együttesünk. Amikor 2011-re sikerült elérnünk az Akadémiához szükséges akkreditációt, azóta én vagyok a szakmai igazgató. Több mint tíz edzővel dolgozunk a szakmai előrelépés érdekében. Évente bizonyos hullámzás alakul ki - most éppen az U18-as csapatunk tűnik a legjobbnak. Sokáig egy-egy korosztályt vittem is, de ebben a szezonban ezen a téren hátrébb léptem. Nem fáradtság miatt, egyéb okai vannak. Ez a világ egyre inkább nem az én világom...

 

 

- Sok oka van, most csak egyet emelnék ki. Az utánpótlással foglalkozó edzőknek többet kellene tudniuk a szakmából. A TAO-előtti időkben alapvetően más volt a helyzet, mivel akkor a fiatalokkal gyakorlatilag mindenki másodállásban foglalkozott úgy, hogy kiegészítő jövedelemért megtartott X-számú edzést. Tudomásul kell venni, hogy a későbbi sikerben csak akkor lehet reménykedni, ha a fiatalok 14 éves korukig megfelelő szakmai alapozásban vesznek részt. Amióta a TAO-rendszer támogatását élvezi a sportág, a lehetőségek sokkal jobbak, viszont ettől még rövid idő alatt nem kerülhetett elő sok jó edző. Hosszú szünet után most már gőzerővel folyik a TF-en az edzőképzés, és ennek eredménye látszani fog a gyakorlatban is. Jómagam pedig azért váltottam át végérvényesen az utánpótlás vonalra, mert az élvonalban már voltak „kiégési” tüneteim. Akkoriban úgy éreztem, hogy az utánpótlás korosztályoknál többet tudok segíteni.

 

 

- Ma ez már könnyen megoldható. Régebben video kazettákat kellett beszerezni, és minden sokkal nehezebben volt elérhető. Jelen időben viszont már az internet kínálja a lehetőségeket, bár vannak dolgok, amelyek nem ingyen vannak. Én például saját pénzemen mentem több alkalommal is nemzetközi tréningekre. Ma is gyakran ott vagyok az edzéseken, de ma már nem én dirigálok, csak megfigyelek. És természetesen szívesen átadom a tapasztalataimat is.

 

 

- A felnőtt válogatott ez időben nagyon jól szerepel, talán még egy kicsit erőn felül is produkálnak! Szerencsére vannak kiemelkedő egyéniségek is, mint a Hanga Ádám és a Vojvoda Dávid. Mellettük pedig vannak jó kiegészítő embereink is, akik elvégzik a megfelelő munkát és cipelik a zongorát, Sztojan Ivkovics kapitány pedig jól összeépíti őket. Szerintem a mostani válogatottból a lehetőségek maximálisan ki vannak hozva. Az előrelépéshez további jó játékosokat kell nevelni. Olyanokat, mint a Perl Zoli vagy a Váradi Benedek, akik a nagyon jó szombathelyi iskolából kerültek ki Váradi Attila nevelőedzőjük keze alól. Ha több jó játékos lesz, akkor jobb lesz a bajnokság színvonala is. S előbb-utóbb a válogatott is még jobb lesz. Ehhez sokkal többet lehetne és kellene hozzátenniük a működő kosárlabda akadémiáknak is. Kis ország vagyunk, koncentrálnunk kellene az erőket úgy, hogy a legtehetségesebb játékosokkal a legtehetségesebb edzők foglalkozzanak. Annyi játékos ugyanis sehol nincsen, meg annyi jó edző, hogy mindenütt kiemelkedően mehessenek a dolgok! Tehát koncentrálni, koncentrálni az erőket, ez lenne a legfontosabb! Ugyanezek érvényesek a klubomra, a Budapesti Honvédra is, ahol még mi is messze vagyunk a lehetőségeink felső határaitól.

 

 

- Egyértelmű igen a válaszom, de ehhez alapvető követelményeknek kell előbb teljesülniük. Kellene egy saját csarnok, nem vendégségben szerepelni. Kellene egy komoly támogatói hátország és kellenek elsősorban jó, saját nevelésű játékosok. Mindehhez reálisan legalább öt évre lesz szüksége a szakosztálynak, amely ha feljut, meghatározó erőt kell képviseljen a magyar élvonalban.