Férfi NB I: Vasi sikerekkel indult az elődöntő
02
Jun
2019
Férfi NB I: Vasi sikerekkel indult az elődöntő
2019. június 2.  |  13:25

1-0-ra vezet a Körmend

Az Egis Körmend – Pécsi VSK-VEOLIA párharca következett a rájátszás egyik ágának elődöntőjében, vagyis a középszakasz első és negyedik helyezettje találkozott egymással. Nem lehetett azonban leírni a vendégeket, hiszen mind az alapszakaszban, mind a középszakaszban legyőzték hazai környezetben az egyébként magabiztosan teljesítő vasiakat.

Gyengén játszott az első negyedben a Pécs, éppen azt nem sikerült elkerülniük Csirke Ferenc tanítványainak, amire előzetesen készültek: gyengén dobtak, távolról semmi nem ment be, míg a Körmend átrobogott rajtuk. Hiába kértek a vendégek időt, ez sem használt. Taylor egyedül erőlködött, a vasiak pedig ezeket a hibákat rögtön kihasználták. Végül tizennégy pont lett a különbség az első tíz percet követően (25-11).

A második negyed elején sem változott a játék képe. Három perc sem telt el, Csirke Ferenc ismét idegesen kért időt. Ekkor már tizenöttel vezettek a hazaiak. A vasiak vezére Hammonds volt, aki ezekben a percekben már tizenhárom pontnál járt. Csak idő kérdése volt, hogy a húszpontos fórja is meglegyen a Zollner-legénységnek. Megnyugtató előnnyel vonulhattak a hazaiak a nagyszünetre (50-31).

Alig kezdődött el a második félidő, amikor Delas maradt a földön, majd hosszú percekig kellett ápolni egy Hortival történő ütközést követően. A horvát centert hordágyon kellett levinni a pályáról. A nagyobb előny és Delas kiesése megzavarhatta a Körmendet, mert Taylor vezérletével elkezdte ledolgozni tetemes hátrányát a PVSK. Visszajöttek tíz pontra 58-48-nál, ekkor Matthias Zollner kényszerült időkérésre. Egészen hat pontig sikerült zárkóznia a vendégeknek, de a negyed hajrája a vasiaknak jött össze jobban (68-58).

Jól kezdte az utolsó játékrészt a Pécs, Budimir és Pongó egy-egy triplájával, közben Wright duplájával egy 8-0-s sorozatnak köszönhetően feljött 68-66-ra. Innentől nyílt lett egy darabig a találkozó, hiába válaszolt rá Bradford, mert Taylor is betalált távolról. 73-72-nél azonban ellőtte minden puskaporát a PVSK. Nem estek kétségbe a körmendiek, és a negyed hátralévő perceit magabiztosan hozták le, így a papírformának megfelelően megnyerték a hazai találkozójukat (88-75) - írta a BB1.hu.

Egis Körmend - Pécsi VSK-VEOLIA 88-75 (25-11, 25-20, 18-27, 20-17)

Rájátszás, elődöntő, 1. mérkőzés
Körmend, Városi Sportcsarnok
V.: Földházi T., Farkas G., dr. Mészáros B. (Hartyáni Zs.)

Körmend: Bradford 17/6, Price 9/3, Ferencz 4, Hammonds 26/9, Delas 2. Csere: Németh Á. 4, Thames 12/3, Csorvási 14.

PVSK: Pongó 11/9, Taylor 25/9, Budimir 17/15, Csirics 14/6, Horti 3. Csere: Antóni 3/3, Wright 2, Demeter -.

 

 

Ott folytatta a Falco, ahol abbahagyta

Andric sérülése nem jött helyre, nem utazott el Szombathelyre, így három légióssal állt fel a bajnok az első elődöntőn.

Körülbelül harminc vendég szurkoló érkezett, remek volt a hangulat. Tóth szerezte az első kosarat, Airington egy büntetőt tett rá, a Falco az első három percben mindent kihagyott, Váradi is csak a második büntetőjét értékesítette. A Szolnok is sokat hibázott, a negyed derekán még csak 6-6 volt az állás, amikor Milosevic kapott sportszerűtlen faultot. A vendégek videóbírót kértek, de az ítélet nem változott. Pattanásig feszültek az idegek, Rudner is sportszerűtlent kapott, lerántotta Reddicet a palánk alatt. Vojvodának ezúttal nem volt jó napja, minden mezőnykísérlete mellé ment, tőle szokatlan módon még büntetőt is hibázott, ez nyilván frusztrálta is a klasszist, hiszen a hetedik percben már három faultnál járt. Hat volt a legnagyobb különbség, 18-15.

Perl rákapcsolt, tíz pontot szórt zsinórban, ezzel el is húzott a Falco, csak egy Milosevic kosárra futotta a címvédőtől, a tizenharmadik percben, 29-17-nél Alekszics kérte ki a meccs első idejét. Vojvoda a tizenötödik percben szerezte meg első mezőnykosarát, Frank pedig a harmadik szolnoki sportszerűtlen faultot követte el. Az olló egyre nagyobbra nyílt, a szolnoki szurkolók kínjukban elkezdték szidni a vasiakat. Airington tarolta le ziccer közben Váradit, ez is sportszerűtlen volt – jogosan. A húszat súrolta a differencia, 48-30-as állással fordultak a csapatok.

Szép lassan csordogált a harmadik negyed. Hiába volt tartalékos az Olaj, bajnokhoz méltóan küzdött, a tetemes hátrány ellenére sem adta fel. Sőt, Govensék elkezdtek könnyelműsködni, a huszonnyolcadik percben visszajött tízre a vendég csapat, 54-44-nél azonnal időt kért Okorn. Reddic, Váradiés Curry, illetve Vojvoda és Taiwo is négy faultnál járt, sőt utóbbi ki is szállt. 64-50-ről indult a záró játékrész.

Govens köszönt be egy gyorsindítás után, egy darabig még izgalmas volt, de aztán a harminckettedik percben Balmazovics zsákolásával végérvényesen eldőlt, 70-50-nél Alekszics újra felmutatta a T-betűt. A végén még próbált kozmetikázni az eredményen az Olaj, de az egyenlítésre már nem volt esélye. Megérdemelten nyert a Falco, tizenhatból tizenötször, és 1-0-ra vezet a párharcban - írta a BB1.hu.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Szolnoki Olaj KK 78–65 (18–15, 29–15, 16–20, 14–15)

Elődöntő, 1. mérkőzés
Szombathely, Aréna Savaria, 2850 néző
V.: Kapitány G., Győrffy P. A., Frányó P. (dr. Páli K.)

Falco: Govens 13, Curry 5/3, Váradi 14/3, Bruinsma 8, Reddic 10. Csere: Perl 16/3, Balmazovics 7/3, Tóth N. 5, Bíró -, Hódi -.

Szolnok: Airington 7, Rudner 6/3, Vojvoda 16/9, N. Milosevic 13, Tóth Á. 9. Csere: Malesevics 10/3, Taiwo 4, Frank -.

Vármegyei szövetségek