Három évtizedet vártak a kitartó és lelkes oroszlányi szurkolók arra, hogy kedvenceik újra az élvonalban szerepeljenek. A következő szezontól teljesül a vágyuk, az OSE Lions ugyanis magabiztosan győzte le az NB I/B fináléjában a Veszprém együttesét – az oroszlányi csapat egyik vezérével, a komoly A csoportos tapasztalattal rendelkező Dr. Mohácsi Mátéval beszélgettünk mind a mögöttünk hagyott, mind az előttünk lévő évadról. 

Először is gratulálok a bajnoki címhez, pazar teljesítménnyel szereztétek meg az aranyérmet, főként a rájátszásban volt meggyőző a csapat. Rendesen megünnepeltétek? 

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt ünneplés, a város 30 évet várt az első osztályban való szereplésre, igazán ki voltak rá éhezve. Több olyan játékos is van, aki több éve itt játszik, és mindig egy banánhéjon csúszott el, de nekünk, új játékosoknak is kimondott cél volt ez, szinte úgy szerződött mindenki, hogy a feljutás a cél. Mindenkinek óriási öröm volt, hogy ez sikerült, a szerda-csütörtök az ünneplésé volt, városházi fogadás és díszvacsora is szerepelt a programban. 

A bajnoki cím nyilván megszépíti ezt, de összességében hogy érzed, jó döntés volt a B csoport? 28 évesen váltottál, sokak szerint még bőven lett volna helyed A-ban is. 

Nyilvánvalóan nem ugyanaz a minősége a B-nek mint az A-nak,  más, amikor 4-5 légiós lehet, vagy csak egy, de más a meccsszám is – bár nem sokkal. Viszont annak örülök, hogy egy nagyon profi stábba kerültem, élen az edzővel. Végig A csoportos szinten, A csoportos mennyiségben és minőségben edzettünk, edzésmunkában úgy gondolom, több élvonalbéli csapatot is megelőztünk, mind taktikailag, mind terhelés szintjén. Másodsorban pedig én akkor is azt mondtam, hogy nekem ez egy sokkal nagyobb kihívás, hogy fel kell jutni, mint hogy egy A csoportos csapatban peremember legyek, kevesebb felelősséggel. Mindig szerettem a kihívásokat, szerettem, ha felelősség van rajtam. Ez Oroszlányban adott volt, úgyhogy én egyáltalán nem bántam meg, még akkor sem, amikor a szezon közben voltak azért hullámvölgyek – az élet végül igazolta a döntés helyességét. 

Egyénileg milyen évadot zártál érzésed szerint? 

Ez egy olyan csapat volt, ahol a 10-11. ember közel annyit játszott, mint az első vagy a második, ilyen szempontból nem érdemes különösebben böngészni a statisztikákat. Én eleinte 22 perc körül átlagoltam, a végén nőtt talán valamennyivel ez a szám (25.3 percre – a  szerk.). Azt gondolom, hogy ez a VAL és pontátlag (az alapszakaszban 13.5 pont mellé 16.8 VAL, a rájátszásban 14.7 pont, 15.7 VAL) ehhez a játékidőhöz teljesen rendben van. Volt egy pár csapat, akik ellen sok ponttal tudtunk nyerni, ott  nem kellett annyit a parketten töltenem, de úgy gondolom, hogy a rájátszásban már komoly szerepet tudtam játszani, a triplák is jól mentek, és amikor kellett, mindenki oda tudta rakni azt, amire éppen szükség volt. Összességében azt gondolom, hogy elégedett lehetek. 

Bár még csak első éved volt itt, de szerinted mi hiányzott eddig a csapatból, ami most megvolt? 

Ahogy hallottam az előző évekből, a vezetőségen semmi nem múlt, ők beleadtak mindent, hogy itt egy jó csapat legyen, de a végső célt nem sikerült elérniük. Meglépték az edzőváltást, ami véleményem szerint jól sült el, illetve nagyjából a fél keret kicserélődött, és körülbelül február-március környékén találta meg mindenki a szerepét, azt, hogy hol tud a legtöbbet hozzátenni a csapat eredményességéhez. Korábbi kulcsjátékosok lehet, hogy itt 10-15 perces játékosok lettek, de mindenkiben tudatosult, hogy úgy tud a legtöbbet segíteni, ha beáll a sorba, és ez főként a rájátszásban meg is látszódott – az első ember ugyanolyan fontos volt, mint a tizenkettedik, ez volt a kulcs. Illetve a másik fontos dolog, hogy fizikálisan szerintem messze mi bírtuk legjobban ezt a bajnokságot – ebben biztosan szerepe volt a nagy rotációnak is, de az edzésmunkánk jól látszódott a döntőben is, ahol közel 50 ponttal vertük meg a két mérkőzésen a Veszprémet. 

Február környékén volt egy kisebb hullámvölgyetek, ezt hogy kezeltétek? 

A kulcsmeccseken kikaptunk a MAFC-tól és a Veszprémtől – előbbiektől kétszer is -, így három vereséggel álltunk a négy kulcsmérkőzésből. Ott kicsit mindenki elengedte legbelül azt, hogy mi az első-második helyen tudunk végezni az alapszakaszban, de mögöttünk nagy volt a lemaradás, a harmadik helyet nem fenyegette veszély. A vezetőséggel több beszélgetés során tisztáztuk, hogy a playoff az playoff, oda úgy kell mennünk, hogy hat meccset kell megnyerni, és vége a bajnokságnak – és ez sikerült is. Voltak mélypontok, mint a Hepp kupa kiesés, MTK elleni vereség - de az nevet, aki utoljára nevet, szokták mondani. 

A jövő évi keretről lehet már esetleg tudni valamit? Szándékodban áll maradni a csapatnál? 

Én úgy írtam alá tavaly, hogy a feljutás a cél, és feljutás esetén opciós évem van. Még elég friss a dolog, nem tettünk pontot az ügy végére, de úgy gondolom, hogy mind velem, mint a többi kulcsjátékossal közel áll a vezetőség a megegyezéshez – nekem feltett célom maradni, és ezzel a csapattal minél jobban szerepelni. A többiek nevében nem tudok nyilatkozni, de az biztos, hogy az a cél, hogy playout nélkül sikerüljön kiharcolni a bennmaradást az A csoportban. 

Kicsit más vizekre evezve, a 3x3-mal tervezel idén? 

Most jöttem haza, 3-4 napot pihenek, aztán kezdődik a 3x3-as felkészülés Pécsen. A június leginkább a felkészülési tornákról szól, több csapattagot kipróbál Csirke Feri, megnézi, mely lehet az a felállás, ami augusztus végén a hazai rendezésű Eb-n működhet. A június tehát a felkészülésé, a július nagyjából szabad, augusztusban pedig megkezdődik a versenyekre való készülés – párhuzamosan az 5-5-tel. Kétlaki életet fogok élni, de egyáltalán nem bánom.