Akik régebben ismerik Juhász Sándort, nehezen tudják elképzelni, hogy ez az ugyancsak aktív sportember már tíz év óta nincs benne a magyar kosárlabdázás mindennapjaiban. Pedig így van, boldog nyugdíjas, aki most még sokkal több időt tud áldozni régi szenvedélyére, a golfozásra. Emlékidéző beszélgetésünkben viszont először természetesen a kosárlabdázás került a fókuszba.

- Nem tegnapelőtt volt, 1956-ban történt. Ekkor kerültem a kosárlabdázás vonzásába, mégpedig a Józsefvárosi Sportiskolában, a JOSI-ban - említette az első állomást Juhász Sándor. Négy év múlva a Ganz-Mávag következett, majd 1966-ban a Kaposvári Táncsics SE. Utána sorban a Ganz-Mávag, a Főkert HSC, a BKV Előre és a Csepel Autó jött, majd levezetésként Budapest I. osztályú csapatok.

- Ki volt az első edzője és hol tanult különösen sokat a sportágalapjaiból?

- Rengeteget jelentenek az első benyomások! A Vajda Péter utcai általánosban Szép Károly tanárom nevét külön is megemlíteném azzal a kiegészítéssel, hogy a JOSI-ban és a Ganz-Mávagban is sokat tanultam.

- Milyen benyomásai, tapasztalatai maradtak ebből a legelső időszakból?

- Szép Károly korábban katonatiszt volt, nála a fegyelem volt a legfontosabb. Sokat adott az alapok lerakására, ezért már 9-10 évesen tíz kilométeres futásaink voltak a Népligetben, az egykori autó- és motorverseny pályán. Belénk nevelte a feltétlen győzni akarást. Az iskolai bajnokságokon minél több sportágban részt kellett vennünk, így sokoldalúak lettünk. Nagyon sok NB I-es játékos került ki a kezei alól.

- Felnőttként mely edzőire emlékezik szívesen és konkrétan miért?

- Zsíros Tibornak (Ganz-Mávag) mindent köszönhetek! Szakkay Tamásnak (BKV Előre) azért vagyok hálás, mert súlyos sérüléseim ellenére is bízott bennem és bizalmat szavazott nekem. De szívesen emlékezem Arató Árpádra és Kertész Istvánra (Kaposvári Táncsics SE), Cziffra Mihályra (Főkert HSC) és a Csepel Autóban volt edzőimre, Zbiskó Lajosra és dr. Németh Lászlóra is.

- Ha valakit ki kellene emelnie, kit választana?

- Egyértelmű, hogy Zsíros Tíbor neve kívánkozik az első helyre. Ő apámként igazgatott, már játékosként maga mellé vett segédedzőnek, térdsérülésem után a hátán cipelt a kórházba. Tőle tanultam meg, hogyan kell a játékosokkal bánni; a szakma minden területén példás együttműködés alakult ki köztünk, mind az edzőségben, mind a játékvezetésben. Haláláig napi kapcsolatban voltunk. Megtisztelő módon több könyvét is rám bízta lektorálásra.

- Régi játékostársaival tartja a kapcsolatot?

- Néhányukkal kimondottan baráti a kontaktus. Az első csapatból, ahol játszottam, megmaradt Rutkai Géza és Újvári Miklós. Utóbbi gyermeke, Újvári Eszter a keresztlányunk. Sajnos egyre többször csak a temetéseken találkozunk a még élőkkel.

- Az egykori edzőitől mi mindent tanult és mit alkalmazott későbbi munkássága idején?

- Mindent felhasználtam, olyan nem volt, hogy ne tudtam volna tanulni, még attól is, aki nem a legtöbbet tette a csapatért, de a negatívumok ugyanolyan értékeseknek bizonyultak.

- Edzői pályafutása során hol fordult meg?

- A Ganz-Mávagban tettem meg az első lépéseket segédedzőként, majd a BKV Előre és a Ganz Mávag női csapataival dolgozhattam. Szakfelügyelőként az ifjúsági válogatottak kiválasztásban tevékenykedhettem, majd tíz hivatalos mérkőzésen irányíthattam a férfi felnőtt válogatottat, közte a Jugoszlávia elleni vb-selejtezőn is. Másfél év jutott a Zalaegerszegnél, majd három és fél évig a Paksi Atomerőmű SE vezetőedzője lehettem.

- Melyik terület volt a legnehezebb: a klubedzőség, a válogatott irányítása vagy a szakfelügyelőség?

- A válogatottnál töltött időszakom nem értékelhető, mert nehéz időszakban, Glatz Árpád távozása után csak a tűzoltásra volt lehetőségem. Magam mondtam le, mert úgy éreztem, nem tudom lelkiismeretesen ellátni az akkori összes feladatomat a szakfelügyelőség mellett. A klubedzőség egy egészen más dolog, az eredményességet elsősorban a rendelkezésre álló játékosok szabják meg. Arra büszke vagyok, hogy mindenhol próbáltam az egyéni felkészítéssel növelni a játékosok egyéni tudását. Erre Gulyás Róbert a legjobb példa, ezt a törekvést kevésbé látom a maiaknál.

A szakfelügyelőség - a hihetetlen tudású Szabó János és Haris Ferenc után - egy fül nélküli nagy labdához volt hasonlítható, ami megfoghatatlan. Folyamatosan akartuk segíteni az egész magyar kosárlabdázást, ehhez jó főnöknek bizonyult Horváth Frigyes főtitkár is, és rengeteg ötlettel vészeltük át az akkori pénztelenség borzalmait. Sikerült bevezettetni a Play-off rendszert a bajnokságokban, óriási létszámemelést értünk el a vidéki bázisok támogatásával, majd a rendezvények is emelték a sportág ázsióját. A válogatottak működtetésére találtuk ki a licenc rendszert, mert a sportvezetés mostohagyerekként kezelte a férfi kosárlabdát. Kialakítottuk a felmérő rendszert az utánpótlásra alkalmazva, ami sajnos később megszűnt. A technikai tudás fejlesztésére jelvényszerző akciókat szerveztünk.

- Az évtizedek során milyen kiegészítő sportokat űzött?

- A sérült térdem ellenére 2016-ig játszottam a paksi városi bajnokságban - a többszörös bajnoki cím az ASE régebbi játékosainak köszönhető. 2000-ben, egy amerikai túrán vásároltam egy golf készletet, majd ezután rendkívüli elszántsággal, könyvből és videóról tanultam meg golfozni a nyár végén bezáró, elhagyott paksi strand két kerítése között, senkit sem zavarva. Innen indulva 2003 és 2017 között tagja voltam a Magyar Szenior Golf válogatott keretnek, most pedig a 70 éven felüliekkel készülök a versenyekre.

- Vissza a kosárlabdára! Hogyan látja a magyar férfiak hazai helyzetét?

- Azzal, hogy sikerült megtalálni azokat a játékosokat, akik semmitől sem félve, pszichikailag megacélozva bátran mernek játszani bárki ellen, ez már nagy siker. Extra klasszisaink bárhonnan betalálnak, és védekezésükkel sem kell szégyenkezniük.

- Ha döntési helyzetben lenne, miben változtatna?

- Annyira megváltozott a világ, hogy nem mernék beleszólni a folyamatokba. Azt azért elmondom, hogy 40 éve adtam be a Nemzetközi Szövetségnek a szabálymódosító javaslatomat, amit máig nem fogadtak el. Azt javasoltam, hogy a büntetődobások számát csökkentsék le egyre, de ennek az egynek az értéke változó legyen, tehát egyet, kettőt vagy hármat érjen. Ha nem sikeres, akkor a lepattanóval folytatódik a játék. Ettől a módosítástól gyorsulna a kosárlabda, mert kevesebb lenne a pihenőidő, és nagyobb becsülete lenne a sikeres büntetődobásnak. Ugyanúgy negyven éve javasoltam a játékvezetők ellenőrzésére a szemüvegbe szerelt kamerát, ami segítene azt a helyzetet elemezni, amit a bíró látott, és nem a pálya más részein ülő ellenőr véleménye lenne a mérvadó a játékvezető értékelésében.

- Civilben mely sportágak érdeklik?

- Kedvelem a labdarúgást, különösen a Bajnokok ligáját és persze a külföldiek nélkül játszó Paksi SE mérkőzéseit. Az NBA-ből a Los Angeles Clippers csapatát követem figyelemmel, mert ők az alakulásuk óta mindig a mezőny végében szerepeltek, most pedig mindenkit meg tudnak verni. Szívesen nézem a tenisz és a Forma 1 eseményeit.

- Ha nem a sport a téma, mi jöhet még?

- Rengeteget olvasok, a magam örömére verem a szintetizátort, eljárunk hangversenyekre, és nagyon örülök a Borklub tagságaimnak.

- Elégedett ember Juhász Sándor?

- Azt hiszem, az lehetek. Rengeteg feladatot kaptam az életben, a már felsorolt tennivalóim mellett még nemzetközi játékvezető is voltam. 1993-tól 2009-ig ügyvezetőként vezethettem az Atomerőmű SE sportkört. Egyidejűleg a MOB közgyűlési tagságom mellett 1996 és 2008 között a MOB Felügyelő Bizottságának is a tagja lehettem. Huszonkilenc éve élek és tevékenykedem Pakson, számos kitüntetéssel ismerték el a munkásságomat. Amit érdekességként megemlítenék: újságíró kollégájával, Ch. Gáll Andrással közösen találtuk ki a Kelet-Nyugat Gálát, amely mindmáig népszerű eseménye a sportágunknak.


Jocha Károly