Újpesten, majdnem a világ végén van a „Kiss Lenke kosársuli” egyesület irodája. A négyemeletes panelház földszintjén fogadott az egykori európai klasszis kosaras, Kiss Lenke, aki immár évtizedek óta építgeti a maga kosaras birodalmát. Az előváros előnyeit is megtapasztalhattam: a levegő jó, parkolni pedig mindig lehet a ház előtt.

Lenkét először arra kértem, vonja meg pályafutása számokban kifejezhető mérlegét.

- A két legfontosabb eredményem az Európa-bajnoki harmadik és az olimpiai negyedik helyezés – summázott. – Az Eb-bronzot 1983-ban szereztük, majd kvalifikáltuk magunkat Los Angelesre, amit azután a bojkott lenullázott számunkra. Feltétlenül szeretném megemlíteni, hogy elég későn, 17 éves koromban kerültem a KSI-be, ahol Bátor Vili bácsi lett az edzőm. Másfél évet tölthettem a KSI-ben, majd a Spartacusba igazoltam, Gyimesi János csapatába. Amikor onnan Gyimesit kirúgták, 1977-ben átkerültem az Egyesült Izzó kötelékébe. Ott 1984-ig maradtam, amikor három évre Belgiumba szerződtem.

- Ez a belga kaland milyen szakmai tapasztalatokat hozott?

- Eredetileg két olasz ajánlatom is volt, de mivel az elmaradt olimpia helyett Moszkvában kellett játszanunk a Barátság Versenyeken, onnan későn jöttünk haza. Így az olasz kaland „ugrott”.

- A kubai olimpiai selejtező megérne néhány mondatot...

- Érdekes és tanulságos volt ez a torna, hiszen három elvesztett összecsapást követően hétszer egymás után nyerni tudtunk. Amikor megtudtuk, hogy nem mehetünk Los Angelesbe, teljesen összeomlottam, abba akartam hagyni a kosarazást. Nagy rábeszélésre mégis kimentem Moszkvába, mert az ottani játékomhoz kötötték, hogy kiengednek Belgiumba. A szovjet fővárosban egy teljesen szétesett magyar válogatott lett utolsó, és sajnos én sem tudtam semmi pluszt tenni a csapatért.

- Ezután került a belgiumi Koksijde együtteséhez.

- Miután a brüsszeli sztárcsapat nem kevesebb, mint hat játékost vitt el, engem azért szerződtettek, hogy tartsam benn őket az élvonalban.

- A bennmaradási szándék olyannyira jól sikerült, hogy a kis csapat végül a második helyen végzett.

- Amikor a brüsszeli Charles XV. nevet viselő klub vezetői megláttak, azonnal csalogattak, menjek át hozzájuk háromszoros pénzért. Én azt válaszoltam, hogy a szavamat adtam, két évre elköteleztem magamat. Ha netán utána még érdekli őket a játékom, akkor majd beszélgessünk.

- Ki is töltötte a két esztendőt?

- Igen. A két év alatt 41 pontos átlagot értem el. A számos amerikai vendégjátékos közül egyetlen „keletiként” engem szavaztak meg a mezőny legjobbjának, ami nagy büszkeséggel töltött el.

- A harmadik évben már a brüsszeli elit klubban játszott.

- A bajnoki cím mellé eljutottunk a Bajnokcsapatok Európa Kupájában a legjobb 16 közé. Ez egy igazi profi csapat volt, a férjem dolgozott, a Bence óvodába járt, én pedig otthon, egyedül majd megbolondultam, mivel az edzések este 10 órakor kezdődtek. Már délben a teremben voltam, egyedül tartottam dobóedzéseket. Délutánonként pedig egy 14 évesekből álló fiúcsapatot edzettem, akikkel meg is nyertük a korosztályos bajnokságot. Mindentől függetlenül óriási honvágyam volt a harmadik évben, amelynek során a hivatalos dolgokon kívül egyetlen szót sem szólt hozzám senki. Amikor a folytatásról leültünk beszélni, az elnök meg volt döbbenve távozási szándékom hallatán. Neki is elmondtam, mindent megkaptam, ám tíz hónap alatt privát emberként senki hozzám egyetlen szót nem szólt, és ez nekem nagyon rosszul esett.

- Ezzel be is fejezte Belgiumban, és hazaköltöztek.

- Ez idő tájt derült ki, hogy várom a második gyermekünket, aki – Barbara - 1988-ban meg is született. Sajnálatomra hiába volt Gyimesi szerint tehetségesebb, mint én, amikor igazán játékba lendült, mindig bejött egy váratlan sérülés, így idejekorán abbahagyta.

- Barbiból tehát nem lett kosaras, anyukája viszont rekordideig maradt a pályán.

- Lányom születése után lementünk egy évre Nagykanizsára – akkor éppen őket kellett benntartani az élvonalban. Visszatérve még egy fél évet szerepeltem a Tungsramban, majd szakosztályvezető lettem. 1995-ben a General Electric megszüntette a minőségi sportot, mi pedig átmentünk a Ferencvárosba. Amikor a Népligetben nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettük volna, felerősödött bennem ez a terv, a kosársuli megalakítása. Előbb Gyimesi János volt a szakmai igazgatónk, majd amikor 2002-ben más irányú kötelezettsége miatt nem tudta tovább folytatni az együttműködést, Bátor Vili bácsi lépett a helyére, akivel mindmáig nagy egyetértésben dolgozunk együtt.

- Mi volt a legfőbb mozgatórugó az önálló klub megalapításának tervében?

- Nekem sok edzőkollégával szemben alapvetően más a felfogásom az utánpótlás nevelésével kapcsolatosan. Sokan kizsigerelik a fiatal tehetségeket, akik azután legtöbbször idő előtt leadják a szerelést. Én felnőtt válogatott játékosokat szeretnék nevelni, türelmesen, szakmai alapossággal vezetve őket. Az akkor még egyedülálló kezdeményezést úgy terveztük megvalósítani, hogy Budapest jelentős részét lefedjük bázisiskoláinkon keresztül. Jó kezdés után logisztikai gondok léptek fel, ezért az utóbbi években már Újpest a központ, és mellette Dunakeszire, Fótra és Veresegyházra koncentrálunk. Az első lány generációt 18 éves korig vittük – közülük nyolcan kerültek NB I-es csapatokhoz. Merész terveink vannak. Elsősorban a lányoktól várom, hogy feljussanak a legelső vonalba. Rengeteget jelent majd, ha itt, Újpesten, a Fóti úton a már folyamatban lévő saját csarnokunk építése 2019-re befejeződik.

- Mennyi játékost és edzőt foglalkoztat a Kiss Lenke Kosársuli?

- Bázisiskoláinkat minden szeptemberben újra kell indítanunk. A tavasszal volt 480 gyerek után ősszel szeretnénk elérni, hogy hatszáz fiatallal foglalkozhassunk, akik közül 250 versenyeztethető tanítvánnyal számolunk. Természetesen a csapataink száma is megnövekszik. Újdonság, hogy először fogunk részt venni a Kosárpalánta programban. Az utóbbi tanévben 24 edzőnk volt, ősztől huszonkilenccel dolgozunk majd együtt. Elismerés számunkra, hogy ez évben elnyertük az A-kategóriás Akadémia szintet.

- Rengeteg téma szóba jött már, de a fiatal Kiss Lenkéről szinte semmit nem tudtunk meg!

- Egy Szarvas melletti községben, Csabacsüdön jártam általánosba, ahol semmiféle érdemi sportolási lehetőség nem volt. Ráadásul fogalmam sem volt, mihez is kezdjek a nyolc osztály elvégzését követően. Egy családi jó barátunk ajánlotta, hogy menjek a fővárosba, a Postaforgalmi Technikumba. Fölkerültem, kollégista lettem, a tornatanárom pedig a Bátor Vili bácsi felesége lett. Harmadikos koromban gondolták, ki kellene engem próbálni sportegyesületben. Így jutottam el Vili bácsi kezei alá, a KSI-be. Érettségi után visszamentem Szarvasra, de heteken belül jöttek értem a Budapesti Spartacusból. A többit már elmondtam... 1970 őszétől foglalkozott velem Gyimesi, aki megígérte, amennyiben mindent megcsinálok, válogatottat farag belőlem. Teljesen elképedve és hitetlenkedve hallgattam, de neki lett igaza. Killik László ugyanis 1972 tavaszán behívott a legjobbak közé.

- Ahol nem hemzsegtek a magas emberek...

- Ez volt az egyik tényező. A másik, hogy a szüleimtől örököltem egy nagyfokú harcosságot, túltengett bennem a bizonyítási vágy. Mindent igyekeztem a lehető legjobban megoldani, nagy küzdő voltam, s ez a tulajdonság végigkísért egész életemben.

- Killik László hosszú ideig és eredményesen dolgozott a válogatott élén. Ön mit tudna egykori „behívójáról” elmondani?

- Amit én nagyon jó tulajdonságaként tartok számon, az a türelme volt. Azokban a játékosokban, akikben megbízott, azok mellett kitartott, azokat nem kapkodta le villámgyorsan, mert az illető valamit hibázott. Én is a bizalmiak közé tartoztam, így sokat is játszhattam, amikor pályára kerültem. Rengeteget tanultam például abból, ahogyan a vesztes meccseket kezelte. A világvégi hangulatot hamar kizárta, s inkább a későbbiekben használható tapasztalatokat emelte ki. Jól mixelte a fiatalabb és idősebb játékosokat, a csapatépítésben kiváló volt.

- Mennyire elégedett a pályafutásával?

- Egyedül az olimpiai érem hiányzik, amit már Moszkvában, 1980-ban is megszerezhettünk volna, de ott eltaktikáztuk az elődöntőt. 1984-ben pedig minden készen állt egy igazán jó szerepléshez, de a politika közbeszólt.

- Milyen jövőt jósol a magyar női kosárlabdázásnak?

- Bíztató a helyzet. Számottevő előrelépést várok, amikor beérik a jelenlegi U17-es válogatott, amely 4. helyével komoly sikert ért el a korosztályos vb-n. A jelenlegiek között nagy kérdés, mi lesz Határ Bernadettel, ki tudjuk-e használni a 208 centiméteres, extra magasságát? Most is van egy tehetséges, fiatal mag, amelynek tagjai beépülésük esetén felfelé lendíthetik a nemzeti együttes eredményességét.

- Kiss Lenke jelenleg a harmadik generációt neveli és vezeti a korosztályos csapatát. Milyen távlati tervei vannak?

- Ezt az együttest még 2-3 évig szeretném kézben tartani, de amikor őket elengedem, már nem szándékozom újabb korosztállyal elkezdeni foglalkozni. Akkor már bőven elég tennivalóm lesz a kosársuli irányításával.


www.jochapress.hu