2017. 06. 05.
18 év után lesz újra Alba-Falco döntő
Szombat este eldőlt, hogy az alap- és középszakasz-győztes Alba Fehérvár-Puebla Plus lesz a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely ellenfele az idei bajnoki döntőben.
A sárga-feketék közel negyven éves történetük során negyedik alkalommal jutottak el a fináléig, eddig egyszer sikerült bajnoki címet szerezniük, 2008-ban, Srecko Sekulovic irányításával, a megyei rivális Körmend otthonában vágták le a hálót Kálmánék. Az Alba Fehérvár már hétszer játszott magyar bajnoki döntőt, négyszer sikerült is elhódítani a trófeát.
18 éve volt az eddigi egyetlen Alba-Falco döntő
Érdekesség, hogy eddig egyszer került sor a történelemben Alba-Falco „aranycsatára", közel húsz évvel ezelőtt, még az 1998/99-es szezonban - emlékezett vissza cikkében a BB1.hu.
Az volt a hatvanhetedik férfi kosárlabda-bajnokság a sorban. Tizenkét csapat indult el, akik két kört játszottak egymással az alapszakaszban, majd az 1-8. helyezettek három győzelemig tartó, egyenes kieséses rájátszást vívtak egymással, a finálé azonban már négy győzelemig tartott.
A fehérváriak akkor Farkas Sándor irányításával bajnoki címvédőként érkeztek, míg a vasiak első alkalommal döntőztek. Az Alba Fehérvár-Puebla Plus vezetőedzője, Branislav Dzunic akkor a Falco játékosa volt...
A duplázásra jó esély mutatkozott Fehérváron, hisz a kulcsemberek maradtak, bár a rutinos Bodrogi Csaba távozott. Aztán beütött a mennykő: az Albacomp cég vezetőjét, a kosárszakosztály igazgatóját, Minárovits Jánost letartóztatták gazdasági bűncselekmények gyanújával. A jövő egyszeriben kérdésessé vált, az NBA-t is megjárt Blanks távozott, ellenben a többi kulcsember úgy döntött, marad.
Az Albacomp pedig a címvédésnek ellentmondást nem tűrően vágott neki, Dávid Kornél elképesztő formában termelte a pontokat és a Blanks helyére igazolt horvát irányító, Albert Karner is telitalálatnak bizonyult. Ám ekkor jött Dávid újabb amerikai kalandja, mely végül a chicagói szerződést eredményezte. A helyére egy szabadon igazolható, horvát-amerikai centert sikerült szerződtetniük, Anthony Maroney személyében.
Az alapszakasz 18 győzelemmel és 4 vereséggel nyerte meg az Albacomp-SZÜV, a Falco-Írókéz KC 16 sikerrel és 6 vereséggel harmadik lett. A Fehérvár a ZTE KK-t a negyeddöntőben 3-2-vel ejtette ki. Már majdnem rögtön a rájátszás első körében megszületett a nagy meglepetés: a ZTE 2-0-ra vezetett (a pályaelőnyt az első meccsen egy 0-17-es kezdésnek köszönhetően bukta el az Alba); végül fogcsikorgatva visszatornázta magát a bajnok a szakadék széléről. Az elődöntőben pedig ugyancsak öt meccsre kényszerült az Atomerőmű SE-vel szemben. A szombathelyiek 3-2-re verték a Szolnoki Olaj KK-t az első körben, majd pályahátrányból indulva 3-1-el mentek tovább a Matáv Pécsen.
A bajnok 4-1-es összesítéssel az Albacomp lett, miután az első három meccset megnyerte, a negyediket Szombathelyen elveszítette, az utolsót azonban odahaza újra behúzta (79-60, 85-84, 87-78, 70-87, 77-66).
A párharc első meccse:
Albacomp-SZÜV - Falco-Írókéz KC Szombathely 79-60 (39-30)
Székesfehérvár
Albacomp: Shannon 18/3, Halm 8, Matus 6/6, Karner 13/6, Maroney 21. Csere: Sajni -, Képli 2, Baumgartner 5, Varga -, Gémes 6.
Falco: Kálmán 19/9, Dzunics 6, Walke 4, Pankár 5/3, Wiley 18. Csere: Krivacsevics 1, Bosnjak 7, Trepák -, Henrik -, Feigl -.
A párharc második meccse:
Falco-Írókéz KC Szombathely - Albacomp-SZÜV 84-85 (49-46)
Szombathely, Sugár úti Sportcsarnok
Falco: Kálmán 19/3, Dzunics 20/3, Walke 18/6, Wiley 8, Bosnjak 8. Csere: Pankár 4, Krivacsevics 5.
Albacomp: Shannon 16/12, Halm 12/3, Matus -, Karner 19, Maroney 19. Csere: Gémes 17/3, Varga 2, Sajni -.
A párharc harmadik meccse:
Albacomp-SZÜV - Falco-Írókéz KC Szombathely 87-78 (45-41)
Székesfehérvár
Albacomp: Shannon 29/3, Halm 16/6, Matus 3/3, Karner 4/3, Maroney 20. Csere: Varga -, Gémes 15, Baumgartner -.
Falco: Kálmán 6, Dzunics 22/6, Walke 17/6, Wiley 3, Bosnjak 12. Csere: Pankár 10/6, Krivacsevics 4, Trepák 4.
A párharc negyedik meccse:
Falco-Írókéz KC Szombathely - Albacomp-SZÜV 87-70 (48-37)
Szombathely, Sugár úti Sportcsarnok
Falco: Kálmán 7, Dzunics 10, Walke 26/9, Pankár 14, Bosnjak 6. Csere: Krivacsevics 2, Trepák 14, Mujanovics 6/6, Henrik -, Feigl -.
Albacomp: Shannon 12/3, Halm 2, Matus 1, Karner 18, Maroney 23. Csere: Gémes 11, Varga 3/3, Baumgartner 4, Sajni 4.
A párharc ötödik, utolsó meccse:
Albacomp-SZÜV - Falco-Írókéz KC Szombathely 77-66 (41-26)
Székesfehérvár, 3000 néző
Vezette: Dr. Valovics, Bodnár
Albacomp: Shannon 14/3, Halm 11/3, Matus 3/3, Karner 18/6, Maroney 14. Csere: Varga 4, Gémes 13.
Falco: Kálmán 16/3, Walke 20, Pankár 8, Wiley 14, Bosnjak 2. Csere: Krivacsevics 3, Trepák 3/3, Mujanovics -.
Farkas Sándor, a bajnok Albacomp-SZÜV vezetőedzője: - Mit is mondhatnék, nagyon boldog vagyok, örülök, hogy a kupagyőzelem után a bajnoki aranyat is meg tudtuk szerezni. A tavalyi aranyérmünk könnyebb volt, ezért ennek jobban örülök. A fiúk mindent megtettek, úgy érzem megérdemelten szereztük meg az aranyérmet.
Földi Sándor, az ezüstérmes Falco-Írókéz KC Szombathely vezetőedzője: - A hazai győzelem után bíztam abban, hogy Fehérváron sikerül 3-2-re hoznunk az állást. Ez sajnos nem jött össze, a fehérváriak megérdemelten lettek bajnokok. Gratulálok az Albacompnak a bajnoki cím eléréséhez, megilletődve kezdtünk, sajnos a külső posztokra nem maradt csereemberem, így a nagy hátrányt már nem tudtuk behozni.
Az 1998-99-es bajnokcsapat tagjai: Képli Péter • Sajni Balázs • Gémes Levente • Anthony Maroney • Nate Wilbourne • Robert Shannon • Baumgartner Balázs • Albert Karner • Matus Gábor • Halm Roland • Posch Dániel • Varga Roland. Edző: Farkas Sándor.
Fotó: Simon Erika (Albacomp-archív)