Három évvel ezelőtt, szeptember 7-én történt a győri kosaras hölgyekkel az a tragikus buszbaleset, amelyben elhunyt a csapat klubigazgatója, Tapodi Péter és a vezetőedzője, Fűzy Ákos. A felejthetetlen szakemberek tiszteletére a CMB Cargo-UNI Győr minden évben emlékmérkőzést szervez, amelyre idén a balesetben legsúlyosabban megsérülő Natasa Kovacsevics nevelőegyesületét, a belgrádi Crvena Zvezdát hívták vendégül.

Az ígéretes pályafutás elé néző, rendkívül tehetséges Natasa a balesetben a bal lábát térd alatt elveszítette, de hihetetlen akaraterővel megpróbálta, és meg is csinálta a lehetetlent: kevesebb, mint két évvel később visszatért a pályára, sőt tétmeccsen is szerephez jutott. A szezon végén azonban bejelentette visszavonulását, hiszen egy új kihívás várja: belgrádi egyesülete szakosztályvezetőként számít a munkájára, amelynek első lépéseként az emlékmeccs keretében stratégiai megállapodást írt alá Fűzy Andrással, a győriek társadalmi elnökével, amely szakmai együttműködésről, közös rendezvények szervezéséről, játékosok kölcsönadásáról, utánpótlásképzésről szól.

A mérkőzés előtt elhangzott az áldozatok emlékére készült "Angyalok szárnyán" című dal a Mon Cheritől, amelynek a szövegét Fűzy András szerezte. 

A dal: https://www.youtube.com/watch?v=c6l4KJbIefg

Ezután - ahogy azt a szervezők kérték - labdák sokasága repült a nézőtérről a pályára, amivel a szurkolók és a klub közösen segíti a környékbeli óvodákat. A mérkőzésen remekül tartotta magát a fiatal szerb csapat, a szünetben mindössze két pont volt a Győr előnye. Az igazi meglepetés azonban a nagyszünet után érkezett: az egyik győri időkérés után Natasa Kovacsevics néhány pillanat erejéig pályára lépett egykori csapatában, Fűzy András ezután átadta neki a klub örökös tagságát jelképező díjat. A lelátóról zúgott a vastaps, Natasa pedig meghatódottan nyilakozott: - Ha meghallom Győr nevét, csak és kizárólag a szeretet jut eszembe. Mintha hazaérkeznék ide! A klub olyan szinten ápolja az elhunytak emlékét, amely nem mindennapi.

A találkozó második félidejében a Győr növelte előnyét, és végül húszpontos különbséggel győzött. 

CMB Cargo-UNI Győr - Crvena Zvezda 82-62 (26-24, 16-16, 29-12, 11-10) 

UNI Győr: Kiesel 2, Laklóth 2, Paleniková 8/3, Hruscaková 18, Goree 22. Cs.: Varga Zs. 7, Szabó P. 14, Horváth K. 5/3, Simon A. 2, Kovács V. 2. Edző: Völgyi Péter

Az emlékmeccs előtt az utánpótlás legjobbjait is köszöntötték a győriek. Az U11-eseknél Suga Kata és Sági Krisztina, az U12-eseknél Ferenczi Kata, az U13-asoknál Milkovics Réka, az U15-ösöknél Rácz Karolina, az U17-eseknél Baffy Fanni, az U19-eseknél Horváth Krisztina, az U23-asoknál Török Barbara kapta a legjobbnak járó díjat. 

Fotó: Reviczky Zsolt