Elhunyt Suba Sándor
2016. május 24. | 14:37
2016. május 17-én életének 83. évében elhunyt Suba Sándor a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség volt elnöke, illetve a keleti megyék képviselőjeként egykori MKOSZ elnökségi tag.
Suba Sándor egy Baranya megyei kisközségben, Beremenden született 1934-ben.
Érettségi után Sopronban bányamérnöki karon tanult tovább. Köztudott, hogy Sopronban is az egyetemen igen intenzív kosárlabda élet folyt és szorgalmával sikerült bekerülnie a csapatba, ahol 1957-ig játszott. Ez idő tájt Szolnokon is megfordult, nem sejtve, hogy valamikor, pár év múlva itt fogja folytatni sportvezetői pályafutását. 1952-ben Pécsett elvégezte a társadalmi edzőképző tanfolyamot, majd 1956-ban játékvezetői képesítést szerzett.
1959-ben, amikor Szolnokra került több olajos társával, barátjával - Simon Norbert, Szili József, Pékó Gyula, Vadász Gyula - megalakították az Olajbányász Kosárlabda Szakosztályát, amellyel már elindultak a városi bajnokságban.
A meglévő dokumentumok alapján 1962-ben a Megyei Testnevelési Sporttanács kinevezte a Megyei Kosárlabda Szövetség titkárának, 1973-ban pedig a szövetség elnökhelyettese lett. Ez egyben azt is jelentette, hogy ettől az időponttól vezette a szövetségi munkát, mert sajnos az akkori elnök betegség miatt egyre nehezebben tudta ellátni feladatát. Aktívan részt vesz az 1975-ben rendezett Ifjúsági Barátság Verseny szervezésében, lebonyolításában. Ez alkalommal a város 900. éves évfordulóján adták át az azóta már "oroszlánbarlanggá" nőtt Tiszaligeti Sportcsarnokot.
1976-ban az MKSZ-től újabb felkérést kapott a szövetség, ekkor indult útjára a Nemzetközi Tisza Kupa, úgy férfi, mint női vonalon. Az évek folyamán Szolnokon láthattuk a világ legjobb kosarasait, mint Szemjonova, Chazalon, Tkacsenko, illetve a magyar férfi és női válogatott tagjait is. Ezután következtek különböző nemzetközi és országos rendezvények, mint az Úttörő Olimpia országos döntője, az első FIBA Nemzetközi Torna. Feladatait 1989-ig látta el, amikor lemondott elnöki tisztségéről, munkahelyi elfoglaltságai miatt.
Közben 1981-84 között az MKSZ Vidék Bizottsága Keleti Terület vezetőjeként is tevékenykedett.
Suba Sándor vezetése alatt a szövetséget nagyfokú szervezettség jellemezte, pezsgő kosárlabdaélet folyt megyénkben. Sikerült elérnie, hogy a megyei bajnokságban minden korcsoportban és nemben, rendszeres bajnokság került lebonyolításra. A résztvevő csapatok száma 60-70 és gyakorlatilag az egész megyét átölelte.
A munkáját többször a sportvezetés is elismerte és különböző kitüntetésekben részesítette.
Az MKOSZ részvétét fejezi ki, és osztozik a család fájdalmában.
Sanyi bácsi, nyugodjon békében!