Az MKOSZ Elnökség által újraválasztott SZUB a beérkezett Akadémiai akkreditációk prezentációit hallgatta meg pénteki ülésén.
(A bizottság tagjai: Bencze Tamás, Dzunics Braniszlav, Farkas Sándor, Fűzy Ákos, Hollós Anna, Mészáros Lajos, Patonay Imre, Pór Péter, Váradi Attila, Zsoldos András).

Az MKOSZ 2013 januárjától Sterbenz Tamás főtitkár irányításával Mentoredzők segítségével támogatja és ellenőrzi a klubokban folyó szakmai munkát. A fiú kiemelt klubokat nyugaton Patonay Imre, Közép-Magyarországon Mészáros Lajos, keleten Rezák László, délen Molnár Csaba, a lányokat Farkas Sándor és Pálinkás József, míg a legfiatalabbakkal foglalkozó edzőket és csapatokat Gyimesi János fogja mentorálni. 2013 januárjától a szövetség munkáját megyei utánpótlás referensek is segítik, az utánpótlás programok szervezése mellett feladatuk lesz a területükön működő klubok koordinálása, ellenőrzése.