A kenguru és gyermek kupa főszervezői feladatainak ellátására kiírt pályázat nagy létszámú jelentkezője közül az MKOSZ Soós-Bödő Noémi anyagát ítélte a legjobbnak.
„Agilitásommal, szervezői szakmai tapasztalataimmal igyekszem a legkisebb korosztály kosárlabda versenyeztetését szolgálni. Sok munkával legjobb tudásom szerint megpróbálok méltó utóda lenni Lipták Mihály úrnak, akinek sokat köszönhet a kosárlabda társadalom. Csakis a gyerekek érdekeit szem előtt tartva a Nusi-UPI-val karöltve szeretnénk minél hasznosabb munkát végezni, aminek első állomása az október 2-án, illetve 3-án a 4 Képző Központban (Budapest, Pécs, Sopron és Szolnok) megrendezésre kerülő ingyenes szakmai nyitónap edzőknek, gyerekeiknek és minden kedves érdeklődőnek. ” – mondta Soós-Bödő Noémi szeptemberi munkakezdésének alkalmával.
A szeptemberi Elnökségi ülésen elfogadásra került a 2010/2011-es Kenguru és Gyermek Kupa versenykiírása, melyben jelentős változásnak mondható a játékosokra kötelező orvosi igazolás, és a könnyített, a résztvevőknek ingyenes regisztráció.
A kupákra történő nevezés továbbra is nyitott, a 10-12 évesekből álló csapatok akár az első fordulókat követően is bekapcsolódhatnak a küzdelmekbe.