27
Jun
2008
Mészáros Lajos az új kapitány
2008. június 27.  |  22:07


A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) Mészáros Lajost nevezte ki a férfi kosárlabda-válogatott szakmai igazgatójának.

 


A szövetségi kapitányi posztot korábban kétszer is betöltõ Mészáros munkáját Horváth Imre szövetségi edzõként segíti.

 

 


A szakvezetõtõl a szövetség azt várja, hogy az augusztus 20-tól szeptember 20-ig tartó Európa-bajnoki selejtezõ sorozatban a nemzeti csapat benn maradjon az A csoportban.

 

 


A kapitányi poszt Stojan Ivkovic múlt szerdai lemondásával üresedett meg, aki azok után távozott, hogy nem talált meghallgatásra javaslata, miszerint mindig legyen a pályán legalább két magyar játékos a bajnoki mérkõzéseken.

 

 


"Stojan Ivkovic javaslatával mélyen egyetértek, de sajnos a ligával nem tudtunk megállapodni, jogilag pedig nem megoldható a javaslat. Nagyon sajnálom és köszönöm Stojan munkáját" - mondta a budapesti sajtótájékoztatón Berényi János, az MKOSZ elnöke.

 

 


Az egyelõre októberig megbízott Mészáros Lajos, aki 1999-ben - eddig utoljára - kivezette Eb-re a válogatottat, elmondta, hogy sokat vívódott, mire elfogadta a felkérést.

 

 


"A döntésnél számba vettem az érveket és meg kell mondjam, több volt a negatívum, de végül az érzelmeimre és nem a józan észre hallgattam" - mondta a szakember. "Nagyon fontos, hogy az elsõ osztályban maradjunk, de nehéz helyzetben vagyunk. Most rohamléptekkel kezdjük a munkát, néhány napon belül szeretném kibõvíteni a szakmai stábot, jövõ hét közepéig kijelölöm a keretet, mert július 14-én kezdjük az edzõtábort Tapolcán."

 

 


Mészáros elárulta, hogy nagy változások nem lesznek a keretben, de egy-két fiatalt hosszú távon szeretne beépíteni a csapatba. Egyelõre még csak Dávid Kornéllal és Gulyás Róberttel beszélt, ám egyikük sem vállalta a szereplést, elõbbi visszavonulását fontolgatja, míg utóbbinak hamarosan születik meg harmadik gyermeke.

 

 


Zárásként Berényi János hangsúlyozta, hogy nem adták fel Ivkovic javaslatának keresztülvitelét, s ezért a jövõben tovább fognak egyezkedni a férfi ligával.

 

 


Péntektõl újra Mészáros Lajos irányítja a férfi kosárlabda-válogatottat, amely legutóbb éppen az õ vezetésével vett részt Európa-bajnokságon. Az 1999-es franciaországi Eb-n 30 év után szerepelt újra a magyar csapat a kontinens legjobbjai között, s három vereséggel búcsúzott.

 

 


A késõbb szakmai alelnökként tevékenykedõ szakember - aki már 1986 és 1991 között is ült a válogatott kispadján - 2001 márciusában köszönt le posztjáról, mivel az az évi Eb-középdöntõk során nem sikerült megismételni a bravúrt.

 

 


 

 

 


 

 

 


 


 

 

Vármegyei szövetségek