Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2021/2022
2022. február 5. | 18:00
21. forduló
Lauber Dezső Sportcsarnok
80 -84
(22-29, 20-19, 19-20, 19-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Győrffy Pál Attila, Farkas Gábor, TÖRÖK RÓBERT (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Andrija Csirics : Az egyik probléma az volt, hogy az elején kaptunk nyolc triplát, mi pedig csak egyet dobtunk. Próbáltuk megállítani őket, de végül ott hagytuk üresen az ellenfelünket a vonalon. Nem értem miért történt ez, lassúak voltunk. Dobtak nyolc hármast és nem is tűnt nagynak a különbség a félidőben, 6-8 ponttal vezettek, aztán megpróbáltunk úgy visszatérni a pályára, hogy megtaláljuk az embert, aki kívülről eredményes. Brkics, Toma (Ivosev) jól játszottak, megtalálták a jó megoldásokat, de így senki nem győzi negyven percen keresztül. Nem volt meg a kellő energia, felébredtünk megint 3-4 perccel a vége előtt, de ez nem elég. Azt az energiát kellene az egész csapatnak az egész mérkőzésen tartania. Legfőképpen egy ilyen csapattal szemben, mint a Körmend.

Vendég edző nyilatkozata
Antonis Constantinides : Először is sok sikert szeretnék kívánni a Pécs csapatának, nincsenek könnyű helyzetben, több győzelmet érdemelnek. Számunkra nagyon fontos ez a győzelem, maradtunk az első négy csapat között a tabellán. Többször volt lehetőségünk arra, hogy hamarabb lezárjuk a mai mérkőzést, de a végére nagyon szoros lett. Szerencsénkre győztesként jöttünk le a pályáról, büszke vagyok a játékosaimra, hiszen végig küzdötték ezt a találkozót.

Hazai játékos nyilatkozata
Bíró Olivér : Sajnos megint abban a helyzetben vagyunk, hogy elvesztettünk a mérkőzést, viszont egy nagyon erős csapat ellen kaptunk ki. Jó elemeket tudtunk ma felmutatni, erre mindenképp építenünk kell. Nagyon kevés hiányzott, hogy nyerjünk, megyünk tovább, megpróbáljuk a folytatásban kihozni magunkból a maximumot.

Vendég játékos nyilatkozata
Kamau Stokes : Gratulálok a csapatnak, nagyon jól dolgoztunk össze. A magasembereink jó elzárásainak köszönhetően sok helyzetet ki tudtam használni. Ahogy az edzőnk kérte nem álltunk meg, hajtottunk, és ennek meg is lett az eredménye.


Dobástérkép
Pecsi VSK-VEOLIA
Kormend
Pecsi VSK-VEOLIA
Kormend
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 5 12
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 11
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 02:26 36:21
CSAPAT %
2p köz.
Pecsi VSK-VEOLIA
Kormend
68%
70%
2p ktáv.
Pecsi VSK-VEOLIA
Kormend
10%
30%
3p táv.
Pecsi VSK-VEOLIA
Kormend
20%
35%
1p bünt.
Pecsi VSK-VEOLIA
Kormend
73%
72%
Pecsi VSK-VEOLIA Kormend
Szerzett labda 7 4
Eladott labda 14 11
Lepattanó 43 29
Gólpassz 18 13
Fault 25 24
VAL 117 110
Statisztika
Pecsi VSK-VEOLIA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Brkic

Veljko
X 30 10 11 91 0 0 0 2 2 100 12 13 92 4 9 44 5 6 11 0 4 4 7 2 2 0 42 31 -4

Haynes-Jones

Samajae Naeem
X 0 0 2 0 0 3 0 0 2 0 0 7 0 0 0 0 3 1 4 3 2 5 5 3 0 2 6 28 -1

Ivosev

Tamás
X 18 6 9 67 0 2 0 0 1 0 6 12 50 6 6 100 0 4 4 1 4 5 7 2 0 1 22 26 -6

Bryson

Michael Joseph
X 12 2 3 67 0 2 0 1 3 33 3 8 38 5 5 100 7 1 8 1 1 3 4 3 0 1 22 24 -3

Goldring

Gergő
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 2 0 0 3 11 -4

Carpenter

Kenny
5 1 4 25 0 0 0 1 5 20 2 9 22 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 1 -1 22 -8

Meleg

Gergő Zoárd
7 2 2 100 1 2 50 0 1 0 3 5 60 1 2 50 9 2 11 0 0 3 1 1 0 0 17 22 2

Illés

Máté Csongor
2 1 3 33 0 1 0 0 5 0 1 9 11 0 0 0 2 0 2 0 1 0 0 3 0 0 -2 20 0

Bíró

Olivér
6 3 3 100 0 0 0 0 1 0 3 4 75 0 0 0 1 1 2 2 1 3 0 0 0 0 8 16 4

Hőgye

Patrik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Farkas

Sándor Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Popadic

Miljan
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 80 25 37 68 1 10 10 4 20 20 30 67 45 16 22 73 28 15 43 7 14 25 24 18 2 5 117 200
Kormend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Stokes

Kamau Thutmoses
X 32 6 8 75 2 3 67 2 5 40 10 16 63 10 12 83 4 1 5 2 3 2 10 8 0 1 46 38 8

Gordon

Wesley Jamaal
X 14 5 6 83 0 3 0 0 0 0 5 9 56 4 6 67 5 3 8 0 0 1 5 2 5 1 28 33 4

White

Maliek Azziek
X 15 1 3 33 0 1 0 4 6 67 5 10 50 1 2 50 2 0 2 0 1 4 1 1 0 0 12 28 6

Savic

Stefan
X 4 0 0 0 0 1 0 1 5 20 1 6 17 1 2 50 3 1 4 1 4 5 2 1 0 0 2 23 3

Takács

Kristóf
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 13 8

Ferencz

Csaba
2 0 1 0 1 1 100 0 5 0 1 7 14 0 0 0 3 1 4 0 0 2 0 1 0 0 1 30 -2

Henry

Jalen Joseph
14 2 2 100 0 1 0 2 4 50 4 7 57 4 6 67 3 2 5 1 3 3 4 0 0 0 16 21 -8

Martinez

Ralf Ádám
3 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 4 6 2

Krivacevic

Markó
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 4 0 0 0 0 1 6 3

Kenéz

Csaba László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 -4

Herczeg

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Habel

Andrich Clemens
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 84 14 20 70 3 10 30 9 26 35 26 56 46 23 32 72 21 8 29 4 11 24 25 13 5 2 110 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek