Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2021/2022
2022. január 30. | 18:00
20. forduló
Lauber Dezső Sportcsarnok
87 -93
(20-15, 21-32, 23-25, 23-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
dr. Mészáros Balázs, Frányó Péter, Kovács Nimród János (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Andrija Csirics : Jól kezdtünk az első öt percben, aztán mintha valami teljesen máson járt volna a fejünk, de nem a kosárlabdán. Aztán a negyedik negyedben ébredtünk fel, problémák voltak a fejekben, túl sokat akartak, de nagyon keveset tettek. Valami teljesen más játékot játszottak, mint amit kértem. Nem felejtettünk el kosárlabdázni, csak azt, hogy ez egy egyszerű játék, fogd a labdát és dobd be! Új játékost igazoltunk, biztos vagyok benne, hogy extra energiát fog jelenteni védekezésben és támadásban egyaránt.

Vendég edző nyilatkozata
Kostas Flevarakis : Nagy volt a motiváció, hogy ez a győzelmi széria ne szakadjon meg. Az elmúlt napban derült ki, hogy a kezdő ötösünkből két játékost nélkülöznünk kell. Sok problémánk volt a védekező lepattanókkal, de együtt volt a csapat a mérkőzés végéig, sok mindent mást kellett volna csinálnunk a végén, de győztünk és büszke vagyok a csapatomra.

Hazai játékos nyilatkozata
Samajae Haynes-Jones : Rengeteg energiával kezdtünk a mérkőzést, a második félidőre ez megváltozott, gyengébbek voltunk, és a végén sem tudtuk jól alakítani a helyzeteinket.

Vendég játékos nyilatkozata
Takács Norbert : Nagyon nehéz mérkőzés volt, két fontos embert kellett nélkülöznünk. Ezáltal teljesen más rotáció volt, megyünk tovább, reméljünk a győzelmi szériánkat sokáig ki tudjuk tolni.


Dobástérkép
Pecsi VSK-VEOLIA
Sopron KC
Pecsi VSK-VEOLIA
Sopron KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 8 12
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 8
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 13:45 23:49
CSAPAT %
2p köz.
Pecsi VSK-VEOLIA
Sopron KC
63%
55%
2p ktáv.
Pecsi VSK-VEOLIA
Sopron KC
17%
54%
3p táv.
Pecsi VSK-VEOLIA
Sopron KC
36%
57%
1p bünt.
Pecsi VSK-VEOLIA
Sopron KC
56%
64%
Pecsi VSK-VEOLIA Sopron KC
Szerzett labda 11 9
Eladott labda 16 17
Lepattanó 31 29
Gólpassz 17 18
Fault 22 19
VAL 111 121
Statisztika
Pecsi VSK-VEOLIA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Brkic

Veljko
X 24 9 13 69 0 0 0 0 1 0 9 14 64 6 10 60 4 6 10 1 3 5 6 4 2 1 35 37 -3

Haynes-Jones

Samajae Naeem
X 18 2 4 50 1 1 100 4 8 50 7 13 54 0 0 0 2 0 2 1 0 2 3 3 0 0 21 36 -11

Ivosev

Tamás
X 16 7 9 78 0 1 0 0 3 0 7 13 54 2 4 50 3 3 6 4 7 4 3 5 0 0 19 29 -6

Bíró

Olivér
X 2 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 1 3 4 0 0 2 0 1 0 1 4 18 -7

Goldring

Gergő
X 2 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 1 2 0 1 3 0 0 0 0 1 12 -7

Bryson

Michael Joseph
15 3 5 60 0 1 0 3 5 60 6 11 55 0 0 0 2 0 2 1 1 2 4 1 2 0 19 28 4

Illés

Máté Csongor
5 1 2 50 0 1 0 1 4 25 2 7 29 0 0 0 0 0 0 2 2 4 0 3 0 0 3 18 -5

Meleg

Gergő Zoárd
5 2 3 67 0 1 0 0 0 0 2 4 50 1 2 50 4 0 4 2 1 0 2 0 0 0 9 14 1

Hőgye

Patrik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 1 6 2

Popadic

Miljan
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 2 5

Kalmár

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Farkas

Sándor Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 87 26 41 63 1 6 17 8 22 36 35 69 51 9 16 56 17 14 31 11 16 22 18 17 4 2 111 200
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Myers

Teyvon
X 22 4 5 80 1 2 50 2 5 40 7 12 58 6 8 75 0 0 0 2 4 2 8 4 0 0 25 34 -2

Ford

Quincy G.
X 13 4 6 67 0 0 0 1 2 50 5 8 63 2 2 100 8 3 11 0 1 3 2 4 1 0 27 34 -3

Fazekas

Csaba Balázs
X 6 0 1 0 1 2 50 1 2 50 2 5 40 1 2 50 1 2 3 1 3 1 2 2 0 1 7 29 -2

Montgomery

Efrem Reynard
X 7 2 4 50 1 2 50 0 0 0 3 6 50 1 2 50 1 2 3 2 3 4 2 3 1 0 11 25 11

Borisov

Milos
X 24 1 1 100 4 5 80 3 4 75 8 10 80 5 6 83 4 0 4 0 0 0 4 0 0 0 29 23 5

Halász

Ákos
3 1 3 33 0 0 0 0 2 0 1 5 20 1 3 33 2 1 3 2 5 5 3 2 0 1 2 20 7

Takács

Norbert
18 0 0 0 0 0 0 6 8 75 6 8 75 0 0 0 1 1 2 1 0 0 0 1 0 0 20 20 -4

Schöll

Richárd
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 1 2 0 1 0 1 0 10 2

Werner

Viktor
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 1 1 2 0 0 2 1 1 0 1 0 5 -2

Csendes

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 93 12 22 55 7 13 54 13 23 57 32 58 55 16 25 64 19 10 29 9 17 19 22 18 2 4 121 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek