Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2021/2022
2021. december 11. | 18:00
11. forduló
NOVOMATIC Aréna
85 -75
(23-22, 22-13, 18-21, 22-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Nagy Viktor, Minár László Balázs (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Kostas Flevarakis : Nagyon köszönöm a szurkolóknak, hogy ilyen fantasztikus hangulatot teremtettek ma az arénában. Nagyon sokat segítettek nekünk az elején, és nem titok, hogy rengeteg kedves üzenetet kaptam tőlük, amikor kiderült, hogy visszatérek, még olyanoktól is, akiket nem ismerek. A mérkőzés nagy részében sokkal jobban játszottunk, mint ellenfelünk. Agresszívebbek voltunk, sokkal többet támadtuk a gyűrűt, mint ők, ez pedig azt eredményezte, hogy több büntetőt is dobhattunk. Az utolsó negyedben egy kicsit leálltunk, de végül sikerült nyerni. Fontos győzelem volt ez, de még sokat kell fejlődnünk, ezért dolgozunk tovább!

Vendég edző nyilatkozata
Antonisz Konsztantinidesz : Érdekes, hullámzó találkozó volt. Nem tudtunk sokáig jól játszani, három percig jól ment a játék, aztán öt percig rosszul, majd megint jobban, és így tovább. A mérkőzés elején, és az utolsó negyedben, amikor előnyben voltunk, nem jól sáfárkodtunk vele, és ezért vesztettük el a mérkőzést. A második negyedünk volt a legrosszabb, azon kívül végig szoros meccs volt. A másik tényező a harmincöt büntető volt, amit a Sopron dobhatott, szerintem ez túl sok, hiszen mi csak tizennyolcat dobtunk, és ez nagy különbség. Amíg a Sopron tizenhét faultot kapott, mi huszonkilencet, és az ilyen szoros mérkőzéseken ez sokat számít.

Hazai játékos nyilatkozata
Quincy Ford : A szurkolók fantasztikusak voltak. Jó volt végre megtörni a rossz hazai sorozatunkat, és megnyerni egy meccset, amellyel talán új sorozatot is indíthatunk. Kemény, hullámzó mérkőzés volt. Megvoltak a helyzeteink akkor is, amikor vezettünk, és akkor is, amikor hátrányban voltunk. Volt tartásunk, az edzőnk pedig nagyon jól felkészített minket. Örülök, hogy sikerült megszereznünk a győzelmet!

Vendég játékos nyilatkozata
Martinez Ralf Ádám : Jó formában kezdtünk, sokat készültünk erre a meccsre. Régóta jellemző a játékunkra, hogy hol fent vagyunk, hol lent, és ezen dolgozunk már egy ideje, de ezután még többet kell foglalkoznunk ezzel, mert nem tudjuk tartani a ritmusunkat, és ezt mindenképpen ki kell küszöbölnünk ahhoz, hogy előrébb tudjunk lépni.


Dobástérkép
Sopron KC
Kormend
Sopron KC
Kormend
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 15 7
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 9
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 6
Csapat vezetési ideje 29:13 07:59
CSAPAT %
2p köz.
Sopron KC
Kormend
64%
65%
2p ktáv.
Sopron KC
Kormend
25%
17%
3p táv.
Sopron KC
Kormend
37%
36%
1p bünt.
Sopron KC
Kormend
74%
72%
Sopron KC Kormend
Szerzett labda 13 9
Eladott labda 13 16
Lepattanó 26 27
Gólpassz 18 17
Fault 18 27
VAL 122 94
Statisztika
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

McGill

Rickey Isiah Justin
X 16 1 3 33 0 1 0 3 4 75 4 8 50 5 7 71 5 0 5 4 2 0 8 5 0 1 30 35 10

Myers

Teyvon
X 19 3 5 60 0 0 0 1 2 50 4 7 57 10 10 100 1 0 1 0 6 1 5 4 0 0 20 32 5

Montgomery

Efrem Reynard
X 13 5 6 83 0 1 0 0 0 0 5 7 71 3 6 50 5 2 7 2 0 3 4 1 0 1 22 29 3

Ford

Quincy G.
X 15 4 6 67 0 1 0 2 6 33 6 13 46 1 1 100 5 1 6 1 2 3 2 1 0 0 16 29 -2

Sitku

Márton
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 1 7 -2

Takács

Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 5 0 0 5 0 0 0 0 1 0 1 1 0 2 0 0 0 0 -3 17 1

Diggs

Quincy Johann
13 2 3 67 1 1 100 1 2 50 4 6 67 4 7 57 2 0 2 2 1 1 3 1 0 0 15 16 15

Halász

Ákos
2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 2 100 1 0 1 3 1 4 2 5 0 0 10 16 17

Werner

Viktor
3 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 2 2 0 0 3 1 0 0 0 5 10 3

Fazekas

Csaba Balázs
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 1 1 0 1 0 1 1 0 0 6 9 0

Schöll

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Csendes

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 85 18 28 64 1 4 25 7 19 37 26 51 51 26 35 74 20 6 26 13 13 18 27 18 0 2 122 200
Kormend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Stokes

Kamau Thutmoses
X 25 0 2 0 1 2 50 6 11 55 7 15 47 5 5 100 2 0 2 2 7 1 4 4 0 0 22 37 -9

Savic

Stefan
X 16 3 5 60 0 0 0 2 7 29 5 12 42 4 8 50 3 0 3 0 2 4 4 1 0 0 11 34 -3

Gordon

Wesley Jamaal
X 8 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 2 2 100 2 4 6 1 2 5 5 1 0 0 17 26 -13

White

Maliek Azziek
X 11 4 4 100 0 1 0 1 4 25 5 9 56 0 0 0 4 1 5 3 2 4 0 4 0 0 17 20 -4

Martinez

Ralf Ádám
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 2 3 2 0 2 0 2 0 0 6 11 -1

Ferencz

Csaba
8 2 3 67 0 2 0 1 4 25 3 9 33 1 1 100 4 0 4 1 1 3 0 2 1 0 9 28 -10

Henry

Jalen Joseph
2 1 2 50 0 1 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 2 0 2 0 0 4 1 2 1 0 5 18 -7

Takács

Kristóf
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 3 11 -9

Durázi

Krisztofer
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 1 0 0 2 10 6

Krivacevic

Markó
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 1 1 0 1 1 2 0 0 0 2 5 0

Kiss

Mátyás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kenéz

Csaba László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 15 23 65 1 6 17 10 28 36 26 57 46 13 18 72 19 8 27 9 16 27 16 17 2 0 94 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek