Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2021/2022
2021. november 14. | 14:05
10. forduló
NOVOMATIC Aréna
72 -75
(16-23, 18-18, 14-25, 24-9)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Csabai-Kaskötő Brigitta, JAKAB László Imre (Páli dr. Kálmán)

Hazai edző nyilatkozata
Braniszlav Dzunics : Gratulálok a Kecskemétnek, megérdemelt győzelem volt. Mi három negyeden keresztül futottunk az eredmény után, majd a végén sikerült utolérni a vendégeket, és egy labdás végjátékot játszani, ezért a játékosaim megérdemlik a dicséretet a hozzáállásuk miatt. Hosszú vereségsorozatban vagyunk, ilyenkor pedig az edzőnek kell vállalni a felelősséget.

Vendég edző nyilatkozata
Forray Gábor : Azt gondolom, megérdemelten nyertünk, hiszen végig vezettünk, de a végére elkészültünk az erőnkkel, és szoros lett. Sokan kérdeztek a mérkőzés előtt a hiányzókról, de mi egy jól felépített rendszer mentén dolgozunk, így ha egy vagy két ember kiesik, azon még úrrá tudunk lenni. A végén hiányoztak ezek a percek, de ennek a győzelemnek az értékét növeli azon kívül, hogy idegenben szereztük az is, hogy a fiatal játékosaink nagyon fontos perceket töltöttek a pályán. Nyilván, ez pontokban még nem mutatkozik meg, de a rájuk bízott feladatokat maximálisan teljesítették, és emiatt a tapasztaltabb játékosok tudtak pihenni. Meggyőződésem, hogy a Sopron majdnem komplett csapattal a jövő fordulókban tényező lesz, és ez is növeli a győzelmünk értékét. Kívánom nekik, hogy ez minél hamarabb bekövetkezzen. A szünetben lesz lehetőségük tovább fejlődni, de ez a szünet nekünk is jól fog jönni. Készülhetünk a következő nagy rohamra, hiszen a bajnokságnak még nincs vége. Most jó pozícióban vagyunk, de ezt a helyén kell kezelni, a céljaink eléréséhez még rengeteget kell dolgozni.

Hazai játékos nyilatkozata
Takács Norbert : Gratulálok a Kecskemétnek, végig kontroll alatt tartották a mérkőzést. Úgy érzem, az volt a legnagyobb problémánk, hogy felvettük a ritmusukat, és nem tudtuk rájuk erőltetni a mi futós stílusunkat. A harmadik negyedben el is húztak tizennyolc-húsz ponttal, innen pedig nagyon nehéz volt visszakapaszkodni, de védekezést váltottunk, agresszívebbek voltunk, nekik pedig néhány dobásuk kiperdült. Visszajöttünk a meccsbe, a végén pedig egy-két labda döntött.

Vendég játékos nyilatkozata
Wittmann Krisztián : Nagyon kemény mérkőzést játszottunk, amit szinte végig kézben tartottunk. A második félidőben volt egy rossz periódusunk, amikor rosszul reagáltunk a Sopron szerkezetváltására, és ezzel visszaengedtük őket a meccsbe, a végén azonban higgadtak tudtunk maradni, és megnyertük a mérkőzést.


Dobástérkép
Sopron KC
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemet
Sopron KC
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemet
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 18
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 7
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 00:00 37:38
CSAPAT %
2p köz.
Sopron KC
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemet
64%
43%
2p ktáv.
Sopron KC
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemet
43%
10%
3p táv.
Sopron KC
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemet
27%
45%
1p bünt.
Sopron KC
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemet
70%
82%
Sopron KC Duna Aszfalt-DTKH Kecskemet
Szerzett labda 6 7
Eladott labda 10 9
Lepattanó 39 31
Gólpassz 15 16
Fault 19 23
VAL 109 99
Statisztika
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Montgomery

Efrem Reynard
X 11 4 9 44 0 0 0 0 0 0 4 9 44 3 4 75 7 3 10 0 1 1 5 2 2 1 23 32 -8

Ford

Quincy G.
X 11 2 2 100 0 0 0 1 4 25 3 6 50 4 4 100 9 2 11 2 2 3 3 3 0 0 25 32 5

Myers

Teyvon
X 14 4 6 67 0 1 0 0 4 0 4 11 36 6 10 60 5 0 5 2 3 4 10 3 0 0 20 30 -1

Halász

Ákos
X 3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 2 0 2 0 3 4 3 6 0 0 9 22 1

Sitku

Márton
X 11 2 2 100 0 0 0 2 7 29 4 9 44 1 2 50 2 1 3 1 0 0 1 0 1 0 11 20 -9

McGill

Rickey Isiah Justin
15 0 0 0 3 4 75 3 5 60 6 9 67 0 0 0 1 0 1 1 1 3 0 0 1 0 14 24 6

Takács

Norbert
5 1 1 100 0 0 0 1 5 20 2 6 33 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 0 0 3 19 10

Diggs

Quincy Johann
2 1 2 50 0 1 0 0 2 0 1 5 20 0 0 0 4 1 5 0 0 2 1 0 0 0 4 15 -16

Fazekas

Csaba Balázs
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 0 0 0 4 -4

Schöll

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 1

Csendes

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Csátaljay

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 14 22 64 3 7 43 8 30 27 25 59 42 14 20 70 31 8 39 6 10 19 23 15 4 1 109 200
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemet
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Wittmann

Krisztián
X 15 1 4 25 1 6 17 3 7 43 5 17 29 2 2 100 2 0 2 2 1 1 5 7 0 0 18 37 3

Jaramaz

Nemanja
X 11 1 4 25 0 2 0 2 3 67 3 9 33 3 4 75 2 2 4 0 4 4 2 3 0 1 9 33 -5

Milutinovic

Andreja
X 22 3 4 75 0 1 0 3 6 50 6 11 55 7 9 78 8 2 10 0 2 4 7 2 0 1 32 32 -5

Karahodzic

Kemal
X 10 4 8 50 0 0 0 0 0 0 4 8 50 2 2 100 6 2 8 2 1 1 4 0 1 0 20 29 5

Kucsera

Dániel
X 0 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 1 1 0 1 0 20 5

Dramicanin

Rastko
14 1 2 50 0 0 0 4 9 44 5 11 45 0 0 0 6 0 6 2 0 4 0 2 0 1 18 28 -3

Körmendi

Bence
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 1 5 0 0 0 0 1 10 15

Kiss

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 8 0

Tóth

Barna
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 1 3 0

Kőházi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Lukács

Döme
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Ivkovic

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 10 23 43 1 10 10 13 29 45 24 62 39 14 17 82 25 6 31 7 9 23 19 16 1 4 99 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek