Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2021/2022
2021. október 16. | 17:15
6. forduló
NOVOMATIC Aréna
82-90
(18-23, 21-25, 20-29, 23-13)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Frányó Péter, TÖRÖK RÓBERT, Györfy Rúben (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Braniszlav Dzunics : Gratulálok a Nyíregházának, mert megérdemelten nyerték meg a meccset. Minden játékelemben jobbak voltak. Próbáltunk tenni ez ellen, de ma a küzdésen kívül másra nem futotta. Főleg védekezésben volt nagy a különbség. Meg kell néznünk, hogy miért kapunk ennyi pontot a festékből, mert ez is hozzájárult a vereséghez.

Vendég edző nyilatkozata
Pethő Ákos : Nagy energiával érkeztünk meg a mérkőzésbe, végig motiváltak voltunk. Meg akartuk szerezni az első győzelmünket idegenben. Ennek megfelelően jól kezdtünk, és fenn is tartottuk ezt a szintet. Magabiztosak voltunk, és most nem fogyott el az előnyünk. Ebben a bajnokságban minden csapatban jó játékosok vannak, és egy kétperces rövidzárlat is végzetes lehet, ezt nem szabad megengednünk, de örülök, hogy a végén a srácoknak helyén volt a szívük, és behúztuk ezt a meccset!

Hazai játékos nyilatkozata
Halász Ákos : Gratulálok a Nyíregyháza csapatának, nagyon jól teljesítettek. Mi az első perctől kezdve enerváltan játszottunk, de mintha nem is hazai pályán lettünk volna. Igaz, hogy a mérkőzés végén volt egy fellángolásunk, de a harmadik negyed közepén húszpontos hátrányban voltunk, amit nem engedhetünk meg magunknak sem a Nyíregyháza, se más csapatok ellen. Végig küzdöttünk, de ma jobbak voltak.

Vendég játékos nyilatkozata
Nigel Johnson : Jó volt végre megszerezni az első győzelmet a bajnokságban, ráadásul idegenben. Keményen küzdöttünk, már az első félidőben megszereztük a vezetést. Voltunk már ilyen helyzetben, de örülök, hogy most a második félidőben is fenn tudtuk tartani ezt a szintet, és nem adtuk le az előnyünket.


Dobástérkép
Sopron KC
HÜBNER Nyíregyháza BS
Sopron KC
HÜBNER Nyíregyháza BS
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 4 20
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 6
Vezetés váltás 5
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 03:54 35:03
CSAPAT %
2p köz.
Sopron KC
HÜBNER Nyíregyháza BS
53%
64%
2p ktáv.
Sopron KC
HÜBNER Nyíregyháza BS
75%
36%
3p táv.
Sopron KC
HÜBNER Nyíregyháza BS
32%
44%
1p bünt.
Sopron KC
HÜBNER Nyíregyháza BS
69%
62%
Sopron KC HÜBNER Nyíregyháza BS
Szerzett labda 6 6
Eladott labda 11 14
Lepattanó 31 38
Gólpassz 18 19
Fault 15 18
VAL 106 119
Statisztika
Sopron KC
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Halász

Ákos
X 11 1 2 50 0 0 0 2 3 67 3 5 60 3 4 75 1 1 2 0 1 1 3 2 0 0 14 30 -2

Ford

Quincy G.
X 10 3 5 60 1 1 100 0 5 0 4 11 36 2 2 100 6 2 8 1 3 3 3 2 0 0 14 27 -4

Collins

Chauncey Levant
X 14 2 3 67 0 0 0 3 7 43 5 10 50 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 3 0 0 10 25 -6

Montgomery

Efrem Reynard
X 21 9 17 53 1 1 100 0 0 0 10 18 56 1 4 25 3 7 10 0 0 1 5 2 1 0 28 25 1

Sitku

Márton
X 5 1 1 100 0 0 0 1 5 20 2 6 33 0 0 0 3 1 4 0 1 2 1 2 2 0 9 21 -1

Myers

Teyvon Taffarie
12 3 7 43 1 1 100 0 2 0 4 10 40 4 4 100 3 1 4 1 3 3 5 4 1 0 18 28 -10

Takács

Norbert
3 0 0 0 0 1 0 1 4 25 1 5 20 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 1 0 22 -14

Werner

Viktor
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 1 1 2 0 2 0 0 3 12 -8

Csendes

Péter
6 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 2 100 0 0 0 1 0 1 2 0 2 0 1 0 0 10 10 4

Csátaljay

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Schöll

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 19 36 53 3 4 75 9 28 32 31 68 46 11 16 69 18 13 31 6 11 15 18 18 4 1 106 200
HÜBNER Nyíregyháza BS
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bryce JR

Clarence Leland
X 17 5 9 56 1 5 20 1 5 20 7 19 37 2 4 50 7 3 10 1 1 1 4 2 0 1 19 33 7

Johnson

Nigel Armoni
X 16 5 10 50 2 4 50 0 2 0 7 16 44 2 2 100 4 0 4 3 5 2 2 6 0 1 17 33 4

Pipiras

Rytis
X 13 2 2 100 1 1 100 2 4 50 5 7 71 1 1 100 4 0 4 0 1 1 3 0 0 0 17 25 8

Kiss

Benedek
X 10 2 2 100 0 0 0 2 2 100 4 4 100 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 0 0 0 12 11 1

Anda

Dávid
X 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 2 2 2

Suarez

Manuel Alejandro
5 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 3 33 2 4 50 4 0 4 2 4 2 3 3 0 0 9 27 0

LeDay

Seth Christian
17 8 11 73 0 0 0 0 0 0 8 11 73 1 2 50 3 5 8 0 1 3 2 1 0 1 23 24 5

Bus

Iván
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 1 1 0 2 4 1 6 0 0 8 18 -1

Mokánszki

Máté
8 1 2 50 0 0 0 2 3 67 3 5 60 0 0 0 1 2 3 0 0 1 0 1 1 0 11 15 15

Bazsó

Brúnó
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 0 0 1 1 12 4

Szobi

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vaskó

György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 90 25 39 64 4 11 36 8 18 44 37 68 54 8 13 62 25 13 38 6 14 18 15 19 1 4 119 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek