Női NB I. A csoport, Rájátszás az 1-8. helyért- 2020/2021
2021. április 7. | 19:00
2. m.
MTK Kosárlabda Csarnok
73-82
(21-20, 18-29, 15-14, 19-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Szilágyi Bálint, Varga-Záray Katalin (Gorka Szabolcs Zsombor)

Hazai edző nyilatkozata
Magyar Bianka : A szombati és a mai mérkőzés között annyi változás történt, hogy az első meccsen bennünk lobogott nagyobb tűz, ma a Csatában, mint az várható volt az első vesztes meccsüket követően. Ellenfelünk jó csapat, mindent megtett a győzelemért, amely sikerült is neki. A harmadik, szombati mindent elkövetünk azért, hogy kijavítsuk hibáinkat, nem feltett kézzel megyünk majd ki a pályára. Sajnos Dúl Panka személyében ma újabb ember esett ki a rotációnkól.

Vendég edző nyilatkozata
Tursics Krisztián : A szombati elvesztett meccset követően mélyről jöttünk vissza, jó volt látni, hogy ma volt energia a játékunkban, jól védekeztünk és a dobásaink is sikerültek. A harmadik meccsen hasonló teljesítményt szeretnék látni csapatomtól, van rá két napunk, hogy felkészüljünk az összecsapásra és arra, hogy kijavítsuk hibáinkat, melyek ma is akadtak.

Hazai játékos nyilatkozata
Bernáth Réka : Szeretnék én is gratulálni a Csatának. Sikerük hátterében az is állhatott, hogy több teret hagytunk Lelik Rékának, aki így sikeresen értékesítette tripláit. Készülünk a szombatra, győzni akarunk!

Vendég játékos nyilatkozata
Lelik Réka : Úgy álltunk ki a mai mérkőzésre, hogy a leggutóbb mutatott játéknál rosszabb már nem lehet. 19 asszisztot szereztünk, szerintem ez egy bíztató mutató. Gőzerővel készülünk a szombatra, ahol nyerni akarunk!


CSAPAT %
2p köz.
TFSE-MTK
Ludovika-FCSM Csata
47%
57%
2p ktáv.
TFSE-MTK
Ludovika-FCSM Csata
36%
50%
3p táv.
TFSE-MTK
Ludovika-FCSM Csata
35%
35%
1p bünt.
TFSE-MTK
Ludovika-FCSM Csata
80%
75%
TFSE-MTK Ludovika-FCSM Csata
Szerzett labda 3 5
Eladott labda 9 7
Lepattanó 40 32
Gólpassz 17 19
Fault 18 16
VAL 100 115
VIDEÓK
Statisztika
TFSE-MTK
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Katona

Szidónia
X 11 3 6 50 1 3 33 1 4 25 5 13 38 0 0 0 3 0 3 1 1 2 1 4 1 0 12 39 0

Jenkins

Alisia La'Jewel Charlesneia
X 25 10 20 50 0 0 0 1 2 50 11 22 50 2 3 67 5 10 15 2 2 4 5 3 1 3 37 39 0

Bernáth

Réka
X 22 2 5 40 2 4 50 4 7 57 8 16 50 2 2 100 4 0 4 0 1 4 7 2 0 0 26 38 0

Markovic

Nevena
X 10 1 1 100 1 2 50 2 7 29 4 10 40 0 0 0 9 2 11 0 3 3 2 3 2 0 19 36 0

Dúl

Panka Dulcinea
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 9 0

Németh

Alma
2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 2 2 4 0 0 0 1 2 0 0 7 22 0

Boros

Berta Panna
3 0 1 0 0 1 0 1 2 50 1 4 25 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 2 0 0 3 8 0

Kováts

Gabriella
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 2 3 0 0 0 0 -2 4 0

Kovács

Vanessza Luca
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 3 0

Király

Andrea
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 0 0 -1 2 0

Herman

Aliz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Tímea
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 73 17 36 47 4 11 36 9 26 35 30 73 41 4 5 80 25 15 40 3 9 18 16 17 4 3 100 200
Ludovika-FCSM Csata
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Böröndy

Vivien
X 17 5 7 71 2 3 67 0 4 0 7 14 50 3 5 60 5 0 5 0 2 4 5 2 0 0 18 38 0

Mányoky

Réka
X 13 5 5 100 0 0 0 1 1 100 6 6 100 0 0 0 4 0 4 3 0 1 3 2 1 0 26 36 0

Zempare

Batabe
X 10 5 9 56 0 0 0 0 1 0 5 10 50 0 0 0 5 1 6 0 0 2 1 2 2 1 16 31 0

James

Dejza Ujagar
X 8 3 6 50 0 0 0 0 1 0 3 7 43 2 4 50 3 0 3 0 0 2 4 7 0 0 16 31 0

Lelik

Réka
X 25 2 5 40 0 0 0 6 12 50 8 17 47 3 3 100 4 1 5 2 1 4 3 4 0 1 29 26 0

Hegedűs

Janka
0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 4 4 8 0 1 1 0 1 0 2 4 19 0

Angyal

Barbara
9 1 1 100 0 1 0 1 4 25 2 6 33 4 4 100 1 0 1 0 3 2 2 1 0 0 6 19 0

Angyal

Nikolett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Balogh

Liza
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Rakita

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Gyöngyösi

Janka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 21 37 57 2 4 50 8 23 35 31 64 48 12 16 75 26 6 32 5 7 16 18 19 3 4 115 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek