Női NB I. A csoport, Rájátszás az 1-8. helyért- 2020/2021
2021. április 28. | 15:45
228. forduló
Szekszárd Városi Sportcsarnok
72 -69
(19-16, 13-15, 27-22, 13-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Tóth Cecília, Tőzsér Dénes Kelemen (Faidt Mihály)

Hazai edző nyilatkozata
Djokics Zseljko : Az volt a célunk, hogy a döntőben legalább egyszer csodát tegyünk: nagyon jól játszott a csapatom, büszke vagyok a lányokra. A végefelé lehetett érezni, hogy kezdünk félni a sikertől, de küzdöttünk, és szombaton innen szeretnénk folytatni. Hetven pont alatt tartottuk a Sopront, teljesen más szisztémában játszottunk, mint az idényben eddig. Boldog vagyok, és talán van rá esély, hogy a negyedik mérkőzésen már szurkolók előtt léphetünk pályára, ebben reménykedem.

Vendég edző nyilatkozata
Gáspár Dávid : Nem lepett meg minket a Szekszárd, ám későn vettük fel a kesztyűt. Támadásban jobban széthúzták a játékukat a szekszárdiak, mint az első mérkőzésen, a külső dobásaik jobb százalékban estek be. Az első félidőben csupán tíz lepattanót szedtünk, annyit, mint a túloldalon Erica McCall egyedül, és a riválisunk összességében huszonháromnál tartott. Keményen és jól védekeztek a hazaiak, sokat tettek ezért a győzelemért.

Hazai játékos nyilatkozata
Studer Àgnes : Igazi csapatmunka volt amit vèghez vittünk, hittünk egymásban, nem ismertünk elveszett labdát, és a tiszta dobóhelyzeteket sokkal bátrabban vállaltuk el, mert kivàlóan lepattanóztak centereink. Hihetetlen jó érzés, hogy legyőztük vègre az Euroliga Final Fourban szereplő Sopront, de még nagyobb örömmel tölt el. hogy a következő hazai mèrkőzést Szurkolóink előtt játszhatjuk.

Vendég játékos nyilatkozata
Gabby Williams : Nem olyan élesen jöttünk ki a mérkőzésre, ahogyan szoktunk, egyértelműen hiányzott a megfelelő koncentráció és az energia. A Szekszárd jó csapat, és ezúttal jó meccset is játszott, nekünk a következő mérkőzésen ennél többet kell mutatnunk. Védekezésben vissza kell térnünk a megszokott precizitásunkhoz, küzdenünk a szabad labdákért, a lepattanókért, ezeket könnyen megvalósíthatjuk. Nagyon jó lenne, ha bejöhetnének a szurkolóink, ezen a napon is kicsit már olyan volt a hangulat, mintha nézők előtt játszanánk.


Dobástérkép
KSC-Szekszárd
Sopron Basket
KSC-Szekszárd
Sopron Basket
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
KSC-Szekszárd
Sopron Basket
46%
50%
2p ktáv.
KSC-Szekszárd
Sopron Basket
55%
36%
3p táv.
KSC-Szekszárd
Sopron Basket
35%
37%
1p bünt.
KSC-Szekszárd
Sopron Basket
75%
88%
KSC-Szekszárd Sopron Basket
Szerzett labda 7 4
Eladott labda 7 9
Lepattanó 29 22
Gólpassz 17 15
Fault 22 23
VAL 107 92
Statisztika
KSC-Szekszárd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Studer

Ágnes
X 17 2 7 29 2 3 67 2 5 40 6 15 40 3 4 75 1 0 1 2 2 3 10 6 0 2 24 35 0

Goree

Cyesha Damian
X 16 4 6 67 4 6 67 0 1 0 8 13 62 0 0 0 3 3 6 0 2 2 0 2 0 1 17 32 0

Theodoreán

Alexandra
X 7 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 2 2 100 1 1 2 3 0 4 3 4 0 0 17 26 0

Friskovec

Zala
X 5 1 3 33 0 1 0 1 5 20 2 9 22 0 0 0 2 0 2 1 2 5 0 4 0 0 3 23 0

Mc Call

Erica Angelyn
X 10 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 6 8 75 7 5 12 1 1 3 5 0 1 0 24 22 0

Bálint

Réka
10 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 4 4 100 0 0 0 0 0 1 2 1 0 0 12 22 0

Krnjic

Sara
4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 2 1 3 0 0 1 0 0 1 0 7 19 0

Gereben

Lívia
3 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 3 6 50 1 1 2 0 0 2 3 0 0 0 4 15 0

Zele

Dorina
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 0 0 -1 6 0

Skoric

Maja
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szabó

Fanni Andrea
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Miklós

Melinda
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 12 26 46 6 11 55 6 17 35 24 54 44 18 24 75 17 12 29 7 7 22 23 17 2 3 107 200
Sopron Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Brooks

Jelena
X 12 1 2 50 1 4 25 2 4 50 4 10 40 2 2 100 2 0 2 0 2 3 2 3 0 0 11 37 0

Williams

Gabrielle
X 15 4 7 57 0 0 0 2 7 29 6 14 43 1 1 100 0 0 0 0 1 2 5 3 1 1 15 34 0

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
X 4 0 2 0 1 1 100 0 1 0 1 4 25 2 2 100 1 1 2 0 1 4 2 5 1 0 10 25 0

WALKER

MEGAN KAYLA
X 16 4 4 100 0 0 0 2 4 50 6 8 75 2 3 67 2 1 3 2 1 3 3 1 0 0 21 24 0

Krajisnik

Tina
X 4 1 4 25 1 2 50 0 0 0 2 6 33 0 0 0 3 2 5 1 2 2 0 0 1 0 5 24 0

January

Briann
13 1 2 50 1 3 33 1 3 33 3 8 38 6 7 86 3 0 3 1 2 1 8 3 0 0 20 23 0

Határ

Bernadett
5 2 5 40 0 1 0 0 0 0 2 6 33 1 1 100 1 3 4 0 0 5 2 0 0 1 7 16 0

Czukor

Dalma
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 0 3 0 0 0 0 2 14 0

Varga

Alíz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0

Varga

Kamilla
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Varga

Sára
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 69 13 26 50 4 11 36 7 19 37 24 56 43 14 16 88 14 8 22 4 9 23 22 15 3 2 92 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek