Tippmix Női NB I. A csoport- 2020/2021
2021. március 10. | 18:00
22. forduló
Vasas Pasaréti Sportcentrum
42 -58
(7-16, 11-16, 10-12, 14-14)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Tóth Cecília, Györfy Rúben (Schäffer Béla Róbert)

Hazai edző nyilatkozata
Milos Pavlovic : Egyértelműen látható volt rajtunk a nyomás, ami leginkább talán a dobószázalékban mutatkozott meg. Rengeteg helyzetet alakítottunk ki és sok üres helyzetünk is volt, de a labda egyszerűen nem akart gyűrűbe menni. Annak ellenére, hogy nagy különbség van a két csapat között azt gondolom, védekezésben jó munkát végeztünk. 58 ponton tartottuk a PEAC-ot, ami mindenképp dicséretre méltó, támadásban azonban az előbb említett nyomás nagy hatással volt ránk. Pontosan tudtuk, mit jelentene ez a győzelem számunkra, fiatal csapatunk pedig nehezen tudott megbirkózni ezzel a helyzettel a mérkőzés folyamán. A lefújást követően értesültünk arról, hogy a CEKK vereséget szenvedett és bekerültünk a legjobb nyolc csapat közé. Úgy érzem maximálisan megérdemeltük a továbbjutást, gratulálok az egész csapatnak és a klubnak. A ma este szolid ünneplésről fog szólni, azután pedig készülünk a Sopron elleni párharcra.

Vendég edző nyilatkozata
Csirke Ferenc : Döcögősen indult mindkét csapat számára a találkozó, úgy gondolom az első negyed második felében megtaláltuk azt a játékot, ami jól működött a Vasas ellen. Szépen járt a labda, voltak üres helyzeteink, amiket végre be is sikerült dobni. A tíz pont körüli különbség megalapozta a játék képét, tartani tudtuk előnyünket és végül a mérkőzést is sikerült megnyernünk. Holnap ki-ki meccset játszunk a Csata ellen, bízom benne, hogy elegendő lesz ez a rövid pihenő a regenerálódásra.

Hazai játékos nyilatkozata
Bach Boglárka : Gratulálok a PEAC-nak, sokkal jobban játszottak ma és megérdemelten győztek. Mindkét csapatnak számított a mai siker, a mérkőzést követően azonban megtudtuk, hogy a vereség ellenére is bent vagyunk a legjobb nyolc csapat között. Rettentően örülök ennek a továbbjutásnak, számba véve a koronavírus okozta nehézségeket és a sok sérülést úgy gondolom, maximálisan megérdemeljük, hogy ott lehetünk a Play Off-ban.

Vendég játékos nyilatkozata
Kiss Virág : Jól játszottunk a mai találkozón, nagyot küzdöttünk a mai győzelemért. Büszke vagyok a csapatra, hiszen a mérkőzés végén volt egy kis mélypontunk, amiből sikerült felállnunk. Gratulálok a Vasasnak, hogy bejutottak a nyolcba.


Dobástérkép
Vasas Akadémia
PEAC-Pécs
Vasas Akadémia
PEAC-Pécs
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia
PEAC-Pécs
45%
56%
2p ktáv.
Vasas Akadémia
PEAC-Pécs
6%
29%
3p táv.
Vasas Akadémia
PEAC-Pécs
21%
39%
1p bünt.
Vasas Akadémia
PEAC-Pécs
56%
83%
Vasas Akadémia PEAC-Pécs
Szerzett labda 8 8
Eladott labda 12 17
Lepattanó 27 43
Gólpassz 12 13
Fault 18 17
VAL 46 95
Statisztika
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bach

Boglárka
X 13 3 6 50 0 3 0 1 4 25 4 13 31 4 5 80 1 0 1 2 4 3 5 4 0 2 11 37 0

Fraser

Brianna Ashaki
X 13 4 5 80 1 7 14 0 1 0 5 13 38 3 5 60 10 2 12 2 2 4 5 0 1 0 21 37 0

Smailbegovic

Nadija
X 11 1 1 100 0 1 0 3 7 43 4 9 44 0 0 0 0 2 2 1 0 5 1 2 0 0 12 26 0

Madár

Eszter
X 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 1 0 1 1 1 0 0 2 21 0

Szerencsés

Tamara Beatrix
X 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 5 0 0 0 0 1 0 1 1 3 2 0 0 0 1 -6 20 0

Tóth

Orsolya
2 0 6 0 0 3 0 0 1 0 0 10 0 2 6 33 5 3 8 1 0 1 3 4 1 1 5 33 0

Madár

Kata
2 1 1 100 0 3 0 0 1 0 1 5 20 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 1 1 0 0 17 0

Salamon

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 2 1 1 0 0 0 0 5 0

Mudra

Viola
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 4 0

Hizsnyik

Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Altmann

Anna Beatrix
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 42 9 20 45 1 18 6 4 19 21 14 57 25 10 18 56 19 8 27 8 12 18 17 12 3 4 46 200
PEAC-Pécs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Wentzel

Nóra
X 16 2 3 67 2 3 67 2 6 33 6 12 50 2 2 100 4 0 4 0 6 0 1 4 1 0 14 34 0

Kiss

Virág
X 15 2 3 67 1 4 25 3 7 43 6 14 43 0 0 0 7 4 11 0 0 2 3 2 1 0 24 34 0

Szűcs

Réka
X 4 1 2 50 0 2 0 0 3 0 1 7 14 2 2 100 1 0 1 2 2 3 2 1 0 0 2 26 0

Strautmane

Paula
X 3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 3 2 5 2 0 4 2 0 1 0 13 24 0

Andusic

Tijana
X 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 0 6 0 0 0 0 4 0 4 0 1 2 0 3 0 2 0 17 0

Sarok

Nikolett
13 2 2 100 1 2 50 2 3 67 5 7 71 1 2 50 7 1 8 3 3 1 8 2 1 0 29 31 0

Sánta

Petra
5 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 0 0 0 1 0 1 1 2 4 2 1 0 0 6 20 0

Kaposi

Pálma
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 4 3 7 0 3 1 0 0 0 1 5 11 0

Popovic

Milica
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 2 3 0

Hegedűs

Rebeka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szűcs

Luca Gabriella
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Habling

Lara
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 58 9 16 56 4 14 29 9 23 39 22 53 42 5 6 83 33 10 43 8 17 17 18 13 4 3 95 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek