Tippmix Női NB I. A csoport- 2020/2021
2020. december 12. | 18:30
15. forduló
Generali Aréna
57 -77
(18-20, 19-14, 10-23, 10-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Csabai-Kaskötő Brigitta, Balogh Gyula (Gorka Szabolcs Zsombor)

Hazai edző nyilatkozata
Földi Attila : Nehéz értékelni a mai találkozót. Egy félidőig szépen játszottunk, sőt, és ez igaz a második félidő elejére is. Amikor azonban az ellenfél átvette a vezetést, érthetetlen módon szétestünk. A negyedik negyedre pedig teljesen feladtuk a mérkőzést, már nem is hittünk abban, hogy ezen a meccsen van keresnivalónk és vissza tudunk jönni. Az időkéréseket is korábban kikértem, hogy próbáljuk rendezni a sorainkat, de nem sikerült. Ennek az okait meg kell keresni. Az biztos, hogy több harcra kész játékosa van a Győrnek, a jó tengelyükhöz mások is felzárkóztak. Nálunk Keyona hozza a sok pontot, de neki és Megyónak nem akadtak ma társai.

Vendég edző nyilatkozata
Iványi Dalma : Nagyon örülök a győzelemnek és büszke vagyok a csapatomra, mert szépen játszottunk ma. Az eremény talán nem ezt mutatja, de kemény mérkőzés volt, mindkét csapat felkészült a másikból, és a múlt heti meccshez képest próbált újdonságot csempészni a játékba. A győzelmünk kulcsát abban látom, hogy a langyosabb első félidő után a másodikban ritmust tudtunk váltani. Bebizonyítottuk, hogy agresszív védekezéssel, valamint türelemes, okos, de gyors támadásokkal szépen tudunk játszani. A lányok szívüket-lelküket kitették a pályára, ez is azt mutatja, hogy jó úton haladunk.

Hazai játékos nyilatkozata
Keyone Hayes : A kosárlabda ilyen, vannak rossz napok, hullámhegyek és hullámvölgyek, akár egy meccsen belül is. Ma rosszul jöttünk ki ebből, de mindenből - vereségékből is - lehet erőt meríteni.

Vendég játékos nyilatkozata
Török Ágnes : Nagyon örülök a győzelemnek! Az eredmény nem tükrözi milyen nehéz volt ma itt nyerni, ezért gratulálok a Diósgyőrnek is. Volt egy hetünk felkészülni a Diósgyőrből is, önmagunk játékát is rendbe tettül, így tudunk önbizalmat szerezni a karácsonyig ránk váró három meccs előtt.


Dobástérkép
Aluinvent DVTK
Uni Győr MÉLY-ÚT
Aluinvent DVTK
Uni Győr MÉLY-ÚT
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Aluinvent DVTK
Uni Győr MÉLY-ÚT
35%
61%
2p ktáv.
Aluinvent DVTK
Uni Győr MÉLY-ÚT
41%
44%
3p táv.
Aluinvent DVTK
Uni Győr MÉLY-ÚT
27%
29%
1p bünt.
Aluinvent DVTK
Uni Győr MÉLY-ÚT
93%
73%
Aluinvent DVTK Uni Győr MÉLY-ÚT
Szerzett labda 6 12
Eladott labda 16 12
Lepattanó 29 39
Gólpassz 14 13
Fault 19 17
VAL 70 114
Statisztika
Aluinvent DVTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kravjánszki-Medgyessy

Dóra
X 8 0 3 0 0 2 0 2 5 40 2 10 20 2 2 100 1 1 2 2 4 3 5 2 0 2 7 38 0

Keyona Lavette

Hayes
X 27 4 7 57 5 7 71 0 3 0 9 17 53 9 9 100 6 2 8 1 5 4 7 1 0 0 31 35 0

Kányási

Veronika
X 3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 3 0 3 2 1 1 0 4 0 0 9 28 0

Pusztai

Petra Panna
X 11 1 4 25 3 4 75 1 1 100 5 9 56 0 0 0 4 0 4 0 4 1 2 2 0 1 11 26 0

Kiss

Angelika
X 2 0 2 0 1 3 33 0 0 0 1 5 20 0 0 0 2 1 3 0 1 3 0 3 0 0 3 14 0

Mokango Modiri

Chanel
5 2 2 100 0 3 0 0 0 0 2 5 40 1 1 100 4 2 6 0 0 3 2 1 0 0 11 19 0

Aho

Nina Daniella
0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 4 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 1 1 0 -1 16 0

Montai-Vukov

Szonja
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 1 1 0 0 0 0 -1 12 0

Tóth

Franka Emilia
1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 1 2 50 1 0 1 0 0 2 1 0 0 0 0 12 0

Frindt

Nikolett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bacsó

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vég-Dudás

Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 57 7 20 35 9 22 41 4 15 27 20 57 35 13 14 93 22 7 29 6 16 19 17 14 1 3 70 200
Uni Győr MÉLY-ÚT
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Török

Ágnes Zsuzsanna
X 16 4 4 100 2 3 67 1 3 33 7 10 70 1 1 100 6 3 9 5 1 3 1 1 1 0 29 35 0

Kiesel

Brianna
X 21 5 7 71 3 5 60 1 3 33 9 15 60 2 2 100 4 0 4 2 4 3 2 2 0 0 21 35 0

Mompremier

Beatrice
X 14 5 10 50 1 1 100 0 0 0 6 11 55 2 5 40 9 5 14 1 2 2 10 0 1 0 30 29 0

Dubei

Debóra Franciska
X 15 2 3 67 1 3 33 3 5 60 6 11 55 0 0 0 4 0 4 2 2 1 1 1 0 0 16 26 0

Dombai

Réka
X 0 0 2 0 0 2 0 0 3 0 0 7 0 0 0 0 1 1 2 0 1 1 0 3 0 0 -3 16 0

Weninger

Virág
7 2 4 50 0 0 0 0 2 0 2 6 33 3 3 100 1 0 1 1 0 1 4 3 0 0 12 26 0

Barnai

Judit Eszter
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 1 3 0 1 3 1 0 0 0 4 11 0

Lass

Kadri-Ann
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 1 1 1 1 2 0 1 0 0 4 11 0

Kéita

Aya Júlia
0 0 0 0 0 2 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 2 1 1 1 11 0

Révész

Boróka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Varga

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Mansaré

Anna Manty
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 20 33 61 7 16 44 5 17 29 32 66 48 8 11 73 28 11 39 12 12 17 19 13 3 1 114 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek