Tippmix Női NB I. A csoport- 2020/2021
2020. november 25. | 18:30
11. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
69 -86
(16-32, 11-21, 26-16, 16-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Tóth Cecília, Söjtöry Tamás Ferenc, Rózsavölgyi Alexandra (Várhalmi Zsolt László)

Hazai edző nyilatkozata
Balogh Judit : Minden kezdet nehéz, ez most igaz az újrakezdésre is, meg a mérkőzés kezdésre is. Az, hogy minden végzet is nehéz-e, az majd kiderül. Nyilván mindenki győzni szeretne, csak nem mindenki tud győzni. Nyilvánvalóan vannak különbségek a csapatok között, ebben benne van a bravúr, de azért a gigabravúr egy ilyen meccsben nincs benne. Realistának kell maradni, nem szabad túl nagyot zuhanni, mert a mély gödörből nagyon nehéz utána kimászni. Azt gondolom, kihoztuk ebből a meccsből azt, amit ezzel a markonyi játékossal ki lehetett hozni.

Vendég edző nyilatkozata
Keramidas Konstantinos : 35 napja nem játszottunk, hosszú ideig voltunk karanténban, sérültjeink is voltak. Tartottunk ettől a meccstől, éppen ezért azt mondtam a játékosaimnak, hogy az elejét nagyon nyomjuk meg. Kellett is, mert a második félidőben három hibát is elkövettünk. A nagy előny megnyugtatott minket, a BEAC minden triplát, amit elengedett, bedobott, mi pedig láthatóan fáradtunk az edzés- és meccshiány miatt. Szerencsére újra rátaláltunk a ritmusra és végül könnyedén nyertünk.

Hazai játékos nyilatkozata
Mérész Beatrix : Nem jöttünk ki elég agresszívan a mérkőzés elején, ezért nagy hátrányba kerültünk, ezt igyekeztünk a második félidőben lefaragni, amennyire lehet.

Vendég játékos nyilatkozata
Tina Moore : Nagyon éhesek voltunk csapatként arra, hogy újra játsszunk, nekünk ez a munkánk, így alig vártuk, hogy újra a parketten lehessünk.


Dobástérkép
ELTE BEAC Újbuda
VBW CEKK Cegléd
ELTE BEAC Újbuda
VBW CEKK Cegléd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
ELTE BEAC Újbuda
VBW CEKK Cegléd
38%
65%
2p ktáv.
ELTE BEAC Újbuda
VBW CEKK Cegléd
53%
32%
3p táv.
ELTE BEAC Újbuda
VBW CEKK Cegléd
30%
36%
1p bünt.
ELTE BEAC Újbuda
VBW CEKK Cegléd
71%
71%
ELTE BEAC Újbuda VBW CEKK Cegléd
Szerzett labda 2 7
Eladott labda 11 11
Lepattanó 29 41
Gólpassz 16 23
Fault 19 21
VAL 84 127
Statisztika
ELTE BEAC Újbuda
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Boros

Júlia
X 12 0 0 0 4 5 80 0 1 0 4 6 67 4 5 80 2 2 4 0 2 3 7 2 0 0 20 35 0

Smith

Janae Louise
X 23 5 7 71 0 1 0 3 4 75 8 12 67 4 7 57 5 3 8 1 1 3 4 0 0 0 28 33 0

Mérész

Beatrix
X 10 2 5 40 2 2 100 0 0 0 4 7 57 2 2 100 7 2 9 0 2 2 3 2 1 2 20 27 0

Small

Ieshia Diamond
X 8 1 5 20 1 4 25 1 2 50 3 11 27 1 1 100 3 0 3 1 4 4 1 2 0 0 3 26 0

Czank

Timea
X 2 0 2 0 1 2 50 0 5 0 1 9 11 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 6 0 2 1 24 0

Koch

Dóra
7 0 1 0 0 1 0 2 5 40 2 7 29 1 2 50 0 1 1 0 0 3 1 3 0 0 6 26 0

Dusanic

Latinka
7 1 4 25 1 2 50 0 1 0 2 7 29 3 4 75 2 2 4 0 1 2 3 0 0 0 7 21 0

Zsámár

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 -1 8 0

Dénes

Diána
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Juhász

Angéla Blanka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 69 9 24 38 9 17 53 6 20 30 24 61 39 15 21 71 19 10 29 2 11 19 21 16 1 4 84 200
VBW CEKK Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ortiz Vives

Mariona
X 12 3 7 43 0 3 0 2 4 50 5 14 36 0 0 0 3 1 4 2 2 2 2 14 2 0 25 34 0

Moore

Tinara Nicole
X 25 9 12 75 2 5 40 0 0 0 11 17 65 3 3 100 8 7 15 2 0 3 5 1 1 1 43 28 0

Sotiriou

Aikaterina
X 13 1 1 100 1 2 50 2 5 40 4 8 50 3 7 43 5 1 6 1 2 2 6 2 0 0 18 27 0

Szerelem-Kobolák

Cintia Zsófia
X 4 1 1 100 1 2 50 0 0 0 2 3 67 0 0 0 5 1 6 0 2 2 0 2 0 0 9 20 0

Révész

Luca
X 3 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 3 3 100 0 0 0 0 0 2 1 1 0 0 4 5 0

McBryde

Dominique Lachelle
16 3 5 60 0 2 0 3 6 50 6 13 46 1 1 100 5 2 7 1 0 1 2 1 1 0 21 27 0

Szirony

Dorina
9 2 2 100 1 3 33 1 3 33 4 8 50 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 5 25 0

Ruják

Nóra Anna
4 1 1 100 1 1 100 0 3 0 2 5 40 0 0 0 0 0 0 0 2 4 1 0 0 0 0 21 0

Bozóki

Bettina
0 0 2 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 2 1 2 2 0 0 0 9 0

Viszmeg

Míra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 1 1 1 0 0 0 0 2 4 0
Összesen 5 86 20 31 65 6 19 32 8 22 36 34 72 47 10 14 71 28 13 41 7 11 21 19 23 4 1 127 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek