Tippmix Női NB I. A csoport- 2020/2021
2020. november 25. | 16:00
11. forduló
Ludovika Aréna
77 -66
(22-17, 17-19, 19-12, 19-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, dr. Mészáros Balázs, Dr. Oláh Márk (Bodrogváry Iván József)

Hazai edző nyilatkozata
Tursics Krisztián : Sajnálom, hogy nem látták élőben a nézők ezt a mérkőzést, mert két jó kosárlabdát játszó csapat találkozott. Az elmúlt másfél hétben azokra a dolgokra készültünk, amik tavaly a hiányosságaink voltak. Ma este a védekezés hozta meg a siker kulcsát, hiszen egy nagyon komoly támadó potenciállal rendelkező csapatot tartottunk 66 ponton. Emellett tízzel megnyertük a lepattanócsatát is, amiért le a kalappal a lányok előtt, hiszen a belső posztokon hátrányból indultunk a Győrrel szemben. Emellett kiosztottunk 21 gólpasszt, mindig megtaláltuk az üres embereket, működött, amire készültünk támadásban. A 16 eladott labda és az azt övező ki nem kényszerített hibák viszont nem tetszettek, ezen dolgozni kell a következő egy hétben, a Szekszárd-meccsig.

Vendég edző nyilatkozata
Iványi Dalma : Sok volt a ki nem kényszerített hiba, egymás hibáiból éltek a csapatok; meglátszott a hosszú kihagyás. Az egész meccsen mintha kerestük volna a ritmusunkat, de a védekezés és a támadás egyszerre soha nem működött. Úgy érzem, mi is jól felkészültünk a Csatából, de a visszaszokás hiányzott a lányokból, akik az egyéni feladataikat sem mindig találták meg. Szombaton újra pályára lépünk, fontos lesz higgadtabban játszani támadásban és védekezésben egyaránt.

Hazai játékos nyilatkozata
Hegedűs Janka : Sokat készültünk a Győrből, rengeteg instrukciót kaptunk az edzőinktől, amiket kisebb-nagyobb hibákkal, de végre tudtunk hajtani – ez volt a siker kulcsa. Pörgős, kemény edzéseken vagyunk túl az elmúlt két hétben, de ennek ma meglett az eredménye.

Vendég játékos nyilatkozata
Dombai Réka : Sokat hibáztunk védekezésben és a dobások sem mentek úgy, ahogy szoktak. Sokat készültünk a kizárásokra, hiszen fontos lett volna, hogy mi nyerjük meg ezeket a párharcokat védekezésben, de a válogatott szünet miatt csak másfél hetet tudtunk teljes csapattal dolgozni.


Dobástérkép
Ludovika-FCSM Csata
Uni Győr MÉLY-ÚT
Ludovika-FCSM Csata
Uni Győr MÉLY-ÚT
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Ludovika-FCSM Csata
Uni Győr MÉLY-ÚT
59%
39%
2p ktáv.
Ludovika-FCSM Csata
Uni Győr MÉLY-ÚT
64%
31%
3p táv.
Ludovika-FCSM Csata
Uni Győr MÉLY-ÚT
29%
33%
1p bünt.
Ludovika-FCSM Csata
Uni Győr MÉLY-ÚT
80%
82%
Ludovika-FCSM Csata Uni Győr MÉLY-ÚT
Szerzett labda 11 10
Eladott labda 15 15
Lepattanó 32 28
Gólpassz 21 13
Fault 16 14
VAL 105 80
Statisztika
Ludovika-FCSM Csata
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Zempare

Batabe
X 9 2 5 40 1 2 50 1 4 25 4 11 36 0 0 0 9 5 14 2 2 3 4 6 1 0 27 38 0

Horváth

Bernadett Katalin
X 12 0 0 0 0 0 0 4 8 50 4 8 50 0 0 0 3 0 3 0 5 1 0 5 0 0 11 33 0

Mányoky

Réka
X 7 2 4 50 0 1 0 1 5 20 3 10 30 0 0 0 1 1 2 2 2 1 0 2 2 1 6 32 0

Lelik

Réka
X 11 3 6 50 1 3 33 1 5 20 5 14 36 0 0 0 3 0 3 3 1 0 2 5 0 1 14 31 0

Hegedűs

Janka
X 13 3 3 100 2 2 100 1 2 50 6 7 86 0 0 0 3 1 4 0 0 4 1 1 0 0 18 22 0

Keyona Lavette

Hayes
22 6 9 67 3 3 100 0 3 0 9 15 60 4 5 80 4 1 5 2 3 5 5 0 0 2 24 21 0

Böröndy

Vivien
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 2 1 1 2 1 0 0 2 18 0

Angyal

Barbara
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 1 0 0 3 5 0

Gyöngyösi

Janka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Angyal

Nikolett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 16 27 59 7 11 64 9 31 29 32 69 46 4 5 80 24 8 32 11 15 16 14 21 3 4 105 200
Uni Győr MÉLY-ÚT
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kiesel

Brianna
X 12 2 7 29 1 4 25 0 3 0 3 14 21 6 9 67 4 0 4 0 3 1 5 7 0 1 11 40 0

Dombai

Réka
X 16 2 4 50 2 3 67 1 5 20 5 12 42 5 5 100 2 0 2 1 3 3 4 2 0 0 15 29 0

Török

Ágnes Zsuzsanna
X 10 0 1 0 1 1 100 1 3 33 2 5 40 5 6 83 4 1 5 6 1 5 3 1 0 0 20 29 0

Dubei

Debóra Franciska
X 12 0 1 0 0 1 0 4 5 80 4 7 57 0 0 0 3 1 4 1 4 2 0 1 1 0 12 27 0

Mompremier

Beatrice
X 10 5 12 42 0 1 0 0 0 0 5 13 38 0 0 0 4 3 7 1 3 3 3 0 3 1 13 27 0

Barnai

Judit Eszter
4 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 2 2 100 2 2 4 1 0 0 1 0 0 0 9 17 0

Weninger

Virág
0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 2 0 1 -1 13 0

Lass

Kadri-Ann
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 7 0

Kéita

Aya Júlia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 6 0

Révész

Boróka
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 5 0

Varga

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Mansaré

Anna Manty
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 66 11 28 39 4 13 31 6 18 33 21 59 36 18 22 82 21 7 28 10 15 14 16 13 4 3 80 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek