Tippmix Női NB I. A csoport- 2020/2021
2020. december 2. | 17:00
4. forduló
Széchenyi István Egyetemi csarnok
73-70
(10-16, 13-22, 20-17, 30-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Tóth Cecília, Kovács Nimród János (dr. Gincsai János Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Iványi Dalma : Alapvetően nem kezdtünk rosszul, megvolt a lendület, megvoltak a ziccerek, de kimaradtak. A védekezés viszont nem volt kellően agresszív, ezt beszéltük át a szünetben, hogy ebben kell javulnunk. Mikor ez megtörtént, tudtunk fordítani, és ha nem is szép mérkőzésen, nem is jó játékkal fontos győzelmet arattunk. Jár a dicséret a DVTK-nak is, mert jól kosárlabdáztak.

Vendég edző nyilatkozata
Földi Attila : Három negyedig uraltuk a mérkőzést, a negyedik negyedben rajtunk kívülálló okokból feljött a győri csapat, megérezte a vér szagát, mi viszont kapkodni kezdtünk, ezért veszítettünk.

Hazai játékos nyilatkozata
Beatrice Mompremier : Az első félidőben nem volt kell energia a játékunkban, de amint felkeményedett a védekezésünk, megvoltak az esélyeink, melyeket már jól használtunk ki.

Vendég játékos nyilatkozata
Kiss Angelika : Kezünkben volt a mérkőzés, sajnos nem tudtunk mit kezdeni a feljavuló győriekkel, görcsössé váltunk, így egy nyerhető meccset veszítettünk el. Nincs okunk a kesergésre, mert nem játszottunk rosszul, a végjátékból ezúttal nem mi jöttünk ki jobban.

CSAPAT %
2p köz.
Uni Győr MÉLY-ÚT
Aluinvent DVTK
51%
57%
2p ktáv.
Uni Győr MÉLY-ÚT
Aluinvent DVTK
31%
15%
3p táv.
Uni Győr MÉLY-ÚT
Aluinvent DVTK
31%
35%
1p bünt.
Uni Győr MÉLY-ÚT
Aluinvent DVTK
57%
75%
Uni Győr MÉLY-ÚT Aluinvent DVTK
Szerzett labda 10 8
Eladott labda 18 16
Lepattanó 36 33
Gólpassz 10 20
Fault 16 21
VAL 90 90
VIDEÓK
Statisztika
Uni Győr MÉLY-ÚT
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kiesel

Brianna
X 20 4 9 44 3 7 43 1 2 50 8 18 44 3 4 75 6 1 7 5 6 1 3 5 0 3 23 40 0

Mompremier

Beatrice
X 23 10 12 83 0 1 0 0 0 0 10 13 77 3 9 33 15 4 19 1 7 5 11 1 2 0 41 34 0

Török

Ágnes
X 9 0 3 0 0 2 0 2 5 40 2 10 20 3 4 75 3 0 3 0 1 2 3 0 0 0 5 31 0

Dombai

Réka
X 7 1 3 33 0 1 0 1 3 33 2 7 29 2 2 100 3 0 3 4 2 3 1 3 0 0 11 30 0

Dubei

Debóra
X 0 0 4 0 0 0 0 0 1 0 0 5 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1 0 1 -3 11 0

Weninger

Virág
14 5 6 83 1 1 100 0 1 0 6 8 75 2 4 50 2 0 2 0 2 2 3 0 0 0 13 28 0

Lass

Kadri-Ann
0 0 2 0 0 1 0 0 1 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 -1 14 0

Kéita

Aya Júlia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 1 6 0

Varga

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0

Barnai

Judit Eszter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0

Révész

Boróka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Mansaré

Anna Manty
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 73 20 39 51 4 13 31 4 13 31 28 65 43 13 23 57 30 6 36 10 18 16 21 10 5 4 90 200
Aluinvent DVTK
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Medgyessy

Dóra
X 19 3 5 60 1 4 25 3 6 50 7 15 47 2 2 100 4 0 4 1 6 3 3 9 0 1 22 39 0

Kányási

Veronika
X 6 3 5 60 0 4 0 0 0 0 3 9 33 0 1 0 0 0 0 2 0 3 2 2 1 1 6 38 0

Aho

Nina Daniella
X 5 0 0 0 1 2 50 1 2 50 2 4 50 0 0 0 3 2 5 0 3 0 3 2 2 0 12 34 0

Kiss

Angelika
X 11 4 7 57 0 1 0 1 3 33 5 11 45 0 0 0 7 1 8 2 1 3 1 2 0 1 17 25 0

Mokango Modiri

Chanel
X 6 2 4 50 1 3 33 0 1 0 3 8 38 0 0 0 7 2 9 1 2 4 1 1 0 1 11 21 0

Keyona Lavette

Hayes
17 5 10 50 0 6 0 1 4 25 6 20 30 4 5 80 3 2 5 2 4 4 5 4 1 1 15 28 0

Montai-Vukov

Szonja
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 2 8 0

Tóth

Franka Emilia
4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 2 0 2 0 0 3 0 0 0 0 5 7 0

Frindt

Nikolett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bacsó

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vég-Dudás

Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 20 35 57 3 20 15 6 17 35 29 72 40 6 8 75 26 7 33 8 16 21 16 20 4 5 90 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek